Pénzügyi nap középiskolásoknak az SZTE-n
A Gazdaságtudományi Karon a mindennapok pénzügyeiről tanulhattak a középiskolások.
A Gazdaságtudományi Karon a mindennapok pénzügyeiről tanulhattak a középiskolások.
A gyerekek egyharmada még 11 éves korában is küzd azzal, hogy legalább 25 métert le tudjon úszni.
Az Ajkai Szakképző Iskola tanárainak többsége támogatta, a Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény dolgozóinak többsége elutasította a kezdeményezést.
A Magyartanárok Egyesülete elfogadhatatlannak tartja, hogy az új Nemzeti alaptantervbe olyan szerzők kerültek bele, akiknek a megítélésében nincs konszenzus.
Nyílt levélben fordultak a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárhoz, mert nem tudják, mire számítsanak.
Mivel kevés a gyerek, hullaházat akarnak kialakítani egy általános iskola feleslegessé vált termeiben Horvátországban.
A csökkentett keretszámok radikális változásokat eredményezhetnek; az oktatási intézmények nem lehetnek optimisták.
A Hegyalja Fesztivál idén különleges ötlettel állt elő: Karriergyárral bővítik a programot.
A nemzeti közkincset prezentálja a Nemzeti alaptanterv, amelyet szerdai ülésén fogadott el a kabinet – mondta Balog Zoltán.
Alapításának 125. évfordulóját ünnepli szombaton a budapesti Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium.
Évről évre átlagosan mintegy 20 százalékkal nő az Egyesült Államokban tanuló kínai diákok száma, ma már az összes külföldi diák egyötöde kínai.
Több mint 500 tudós és kutató részvételével rendezik meg a 8. európai feminista kutatói konferenciát az ELTE-n és a CEU-n.
A tervek szerint 2013 végére már az egykori Ludovika Akadémia épületében működhet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem központja, több tanszéke és könyvtára is.
A Debreceni Egyetem Műszaki Karának csapata nyerte a pneumobilok nemzetközi versenyét.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a kutatóegyetemi projekt eredményeit összegszik.
Az Erdélyi Magyar Néppárt nem tekinti etnikai tisztogatásnak a magyar prefektusok leváltását.
Hoffmann Rózsa a huszadik század diktatúráiról és azok következményeiről beszélt egy konferencián.
A következő tanévtől a Magyarországi Evangélikus Egyház vesz át egy rákosmenti óvodát és egy általános iskolát.
Hajdúsámsonban 1600-an írták alá azt a nyilatkozatot, hogy a jövőben állami, illetve önkormányzati fenntartású legyen a helyi általános iskola és az óvoda.
Megtárgyalta és elfogadta a kormány a Nemzeti alaptantervet – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán.
A Fidesz arra szólítja fel Gyurcsány Ferencet, hogy vádaskodás és fenyegetőzés helyett végre tisztázza magát gyanús szakdolgozata ügyében.
A plágiumgyanút vizsgáló pécsi egyetemi bizottság addig nem tud döntést hozni, amíg a politikus munkája nem kerül elő.
Az oktatási államtitkárság szeretné elérni, hogy 8-10 éven belül lehetőleg minden magyar felsőoktatási hallgató vegyen részt külföldi részképzésen.
Nem változtat a tételkészítő bizottság a magyar középszintű írásbeli érettségi vizsga javítási-értékelési útmutatóján – reagált az Oktatási Hivatal.
Az RMDSZ attól tart, hogy a prefektusok leváltása csak az első lépést jelenti az új hatalom politikai tisztogatásai sorában.
Öt magyar csapat indul a csütörtökön kezdődő és szombatig tartó Shell Eco-marathon Europe versenyen, amelyen a diákok tesztelik autóikat.
A szerda a kémia és a földrajz érettségik napja. A mai napon több mint 19 ezer diák tesz vizsgát ezen tantárgyak valamelyikéből.
Tegnap, május 14-én délután kezdődött el a 2007 óta rendszeresen működő programsorozat.
Vadai Ágnes, a DK elnökségi tagja tartott sajtótájékoztatót Gyurcsány plágiumügyéről.
Sinclaire Coffer, egy 17 éves autista diák azért harcol, hogy befejezhesse érettségijét.