Gázömlés egy óvodában
Gázömlés miatt több mint félszáz kisgyermeknek és nevelőiknek kellett átmenetileg elhagynia egy kunhegyesi óvodát csütörtök délelőtt – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
S. Tóth Anikó tájékoztatása szerint a gázömlés azért történt, mert az intézmény tőszomszédságában végzett földmunkák során véletlenül átvágtak egy gázvezetéket.
Sérülés nem történt, az esethez két tűzoltójármű vonult.
Az óvodát a veszélyhelyzet elhárításának idejére átmenetileg 55 gyermeknek és hat nevelőnek kellett elhagynia – tette hozzá a szóvivő jelezve, hogy a gázszolgáltató munkatársai jelenleg is dolgoznak a helyszínen a hiba kijavításán.
Címkék
óvoda Kiskunhegyes gázömlésHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán érettségi ösztöndíj debreceni egyetem egyetem Szeged pályázat tüntetés HÖOK PDSZ konferencia támogatás felvételi pedagógus MSZP mogye Emmi DE hallgatói szerződés mta Szlovákia debrecen verseny lmp óvoda tandíj Pécs Semmelweis Egyetem plágium Németország kína diploma NAT szegedi tudományegyetem Budapest köznevelési törvény USA Hallgatói Hálózat Nagy-Britannia BME corvinus HaHa diákhitel lövöldözés képzés PSZ sport pannon egyetem Orbán Viktor amerika Fidesz továbbtanulás nemzeti alaptanterv Győr diákok Szabó Máté kiállítás tiltakozás tanár tankönyv tudomány Klik sztrájk EU Erdély felmérés Mendrey László Miskolci Egyetem oktatási államtitkárság diák kormány Erasmus répás zsuzsanna felsőoktatási törvény rektor együttműködés per főiskola program DK Oktatási Hivatal Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók európai unió anglia Hiller István selye jános egyetemKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Kiürítettek egy balatonfüredi középiskolát
- Megújult a Tarjáni Gyermektábor
- Baleset történt egy soproni óvodában
- Fogyatékkal élők országos ifjúsági diákolimpiája
- Folyamatban az érettségi-felvételi rendszer átalakítása
- Kötelező tárgyakkal bővülhet az általános iskolai oktatás
- Országos kompetenciamérés május végén
- Rendszerszerű minőségértékelés kell a közoktatásban
- Közlekedésbiztonsági verseny középiskolásoknak
- A HAT is tiltakozik az MPK létrehozása ellen
Ajánlott cikkek
- A vécében késelt a 16 éves diák
- "Az év roma oktatója" elismerés a DE-n
- Egy napra egyetemisták lehettek a diákok az SZTE EHÖK programján
- Idén is lesz Janikovszky Éva meseíró pályázat
- Biztonságos utakat és járműveket tervezhetnek gyerekek
- Többen kovásznai diáklány mellett állnak
- Tüntetésért pénzbüntetés
- Dél-Korea és Kína kifogásolja az új japán tankönyveket
- Mivel csökkentsd a költségeket az egyetemen? Ösztöndíjakkal!
- Elfogadta a parlament a közoktatási törvény módosítását
Legfrissebb
- Ingyenes parlagfű-kisokos diákoknak
- Nívódíjat kapott a Szent István Egyetem
- Kiürítettek egy balatonfüredi középiskolát
- Az óvodásokon múlhat Sanghajban a helyi nyelvjárás
- Koncertevékenységgel bővíti feladatkörét a Zeneakadémia
- PR-Kutató-és Szolgáltató Központ Pécsett
- Megújult a Tarjáni Gyermektábor
- Az EU-ban minden gyerek végezze el az általános iskolát
- Baleset történt egy soproni óvodában
- Fogyatékkal élők országos ifjúsági diákolimpiája
Legolvasottabb
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Rendezvény az elvándorlásról
- Felsőoktatási program hátrányos helyzetűeknek
- Dunai Regatta – lázban égnek az egyetemek
- Vajkést vitt az iskolába, felfüggesztették
- Így használja a Rubik-kockát egy amerikai egyetemista
- Időkapszulát helyeznek el a BME falába
- Pórul járt az egyetemista
- Vizsgákat halasztottak el Justin Bieber koncertje miatt
- Doktori cím ajándékba

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
