Nincsenek veszélyben a kórházba került gyerekek
Elhagyhatják a Heim Pál Gyermekkórházat kedden azok a XX. kerületi gyerekek, akiknek az iskoláját hétfőn többször is kiürítették.
A Heim Pál Gyermekkórház toxikológiai osztályára kedden 36 gyereket szállítottak be „bizonytalan mérgezési tünetekkel”. Miután a megfigyelési idő alatt tünet- és panaszmentesek voltak, valamennyien elhagyhatják a kórházat.
Zacher Gábor, az Erzsébet kórház toxikológiai osztályának vezetője hétfőn közölte: hozzájuk 17 diákot vittek szén-monoxid-mérgezésre utaló tünetekkel. Többségüket már hétfőn hazaengedték, csak három gyereket tartottak bent megfigyelésre.
A tömeges rosszullét miatt a XX. kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnázium kétszintes épületét először hétfő délelőtt ürítették ki, több száz diák hagyta el az intézményt. A tűzoltók és a Fővárosi Gázművek szakemberei méréseket végeztek az épületben, de a levegőben semmilyen szokatlan anyagot nem mutattak ki. A tanulók a déli órákban visszatérhettek az épületbe, kora délután azonban, amikor felvetődött a szén-monoxid-mérgezés gyanúja, ismét kiürítették az épületet.
Fekete Lászlóné, az iskola igazgatója hétfőn azt mondta: a gyerekek egy ismeretlen eredetű szagra panaszkodtak.
Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden azt mondta: a szakemberek kora reggel ismét végigjárták az épület minden szegletét, de műszereik semmilyen határérték feletti anyagot nem mutattak ki, se szén-monoxidot, se más földgázszármazékot, így az iskolát kedd reggel átadták az intézményvezetőknek. A szóvivő nyilatkozata szerint a gyerekek rosszullétére a műszerek mérései alapján nem tudtak magyarázatot adni.
MTI
Címkék
közoktatás kórház nagy lászló általános iskola és gimnázium Heim Pál GyermekkórházHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld hoffmann rózsa szte iskola elte Románia kutatás Balog Zoltán PTE érettségi ösztöndíj egyetem debreceni egyetem Szeged pályázat tüntetés támogatás HÖOK PDSZ konferencia felvételi pedagógus Emmi MSZP mogye DE hallgatói szerződés mta verseny óvoda kína Szlovákia debrecen lmp tandíj Pécs diploma Semmelweis Egyetem plágium Németország szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény Hallgatói Hálózat USA Nagy-Britannia BME HaHa corvinus PSZ pannon egyetem sport diákhitel lövöldözés Klik képzés Orbán Viktor amerika Győr Fidesz kiállítás továbbtanulás nemzeti alaptanterv Erdély Miskolci Egyetem diákok Szabó Máté tanár tankönyv tiltakozás EU Mendrey László tudomány sztrájk felmérés Erasmus répás zsuzsanna együttműködés oktatási államtitkárság diák kormány munka felsőoktatási törvény rektor DK Oktatási Hivatal per főiskola európai unió program Franciaország Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók angliaKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Új bölcsőde nyílik Dunakeszin
- Bírálatokkal értékelte az ellenzék az oktatáspolitikát
- 2500-an jelentkeztek szaktanácsadónak
- Kezdődnek a középszintű szóbeli érettségik
- Kezdődik a vakáció!
- Hoffmann szerint a szokásos rendben zajlott a tanév
- A DK szerint kurdarcot vallott a kormány oktatáspolitikája
- Törlik a SZERSA Oktatási Központjának működési engedélyét
- A Klik visszavonja a pályázati felhívást
- Az Együtt-PM szerint az oktatási kormányzat megbukott
Ajánlott cikkek
- XI. Csíkszeredai Nyílt Esettanulmányi Verseny
- Mivel csökkentsd a költségeket az egyetemen? Ösztöndíjakkal!
- Alkalmasságira küldené a felvételizőket a PDSZ
- Nem mindenhol lesz őszi szünet
- Újabb egyetemi lövöldözés
- Új fogamzásgátlási módszert vizsgálnak az SZTE-n
- Sérülhet a fiatalok joga a megfelelő tájékoztatás hiányában
- Szerdáig lehet őszi érettségire jelentkezni
- A PTE tanára érmes olimpikonokat edz
- Nem lesz ingyenes jogászképzés
Legfrissebb
- Portugál tanárok bojkottálták a záróvizsgákat
- Szervezeti és működési szabályzat nélkül működik a Klik
- Háromdimenziós technikával nyomtattak homokszem nagyságú lítiumionos elemet amerikai kutatók
- Egyetemet foglaltak a brit hallgatók
- Módosulhat a pedagógusok továbbképzéséről szóló rendelet
- Az SZTE fejlesztette doktori iskoláit és tehetséggondozó műhelyeit
- „A felsőoktatás konzervatív rendszer”
- Bölcsészettudományi kutatóház nyolcmilliárd forintból
- Erkölcsi nevelés a kollégiumokban - készül az Emmi rendelete
- A Miskolci Egyetem a szaktudományi egyetemek példaképe
Legolvasottabb
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Kötelező tárgyakkal bővülhet az általános iskolai oktatás
- Ezreket érintene a diákmunka törvényi hátterének változása
- Világcsúcs született az óbudai tésztahídépítő bajnokságon
- Folyamatban az érettségi-felvételi rendszer átalakítása
- Szuperkondenzátor válthatja fel a mobiltelefon akkumulátorokat
- Szinkronszínész tanfolyam a Werk Akadémián
- Adóbevallás - a NAV figyelmezteti a diákokat
- Szünetel a Diákhitel ügyintézése
- Fotós Viadal díjátadó és plusz pályázat

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
