Átalakítás előtt a Diákhitel
Emelt összegű diákhitelt igényelhetnének szeptembertől a részösztöndíjas és önköltséges hallgatók. A felvehető összeg akár 600 ezer forint is lehet félévente.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a magasabb összegű kölcsön mellett megtartaná a szabad felhasználású diákhitelt is, amelynek legmagasabb havi összege továbbra is 40 ezer forint maradna. Ezt finanszírozási formától függetlenül bárki felvehetné. Míg a 2012 szeptembere előtt felvételt nyert költségtérítéses hallgatók májusában szerződésmódosítással jogosultakká válhatnak a nagyobb hitel felvételére is.A lényeg: egy hallgatónak csak egy szerződése lehet a Diákhitel Központtal.
A két új képzési kategóriában felvételt nyertek havonta 80 ezer forintot is igényelhetnek. Viszont ez az összeg nem a saját bankszámlájukra érkezik majd a tervezet szerint, hanem rögtön az egyetemnek vagy a főiskolának utalják, mivel az az összeg a tanulmányaik költségeit hívatott fedezni. Az orvosi, fogorvosi, gyógyszerészeti vagy művészeti szakokon tanuló egyetemi polgárok nagyobb kölcsönben részesülhetnek a fent említettnél, mivel ezen képzések díja magasabb.
A törlesztést a tanulmányok befejezését követően, legkésőbb 35 éves kortól kell elkezdeni, ha dolgozik az illető, ha nem. A mindenkori törlesztő részlet a kereset 6-12 százaléka, attól függően, hogy a tanulmányai alatt ki mennyi diákhitelt vett fel. A kamattámogatás egyelőre még kérdéses. Általánosságban nem lesz, de talán azokat megilleti majd, akik gyermeket vállalnak. A kormány ezzel kapcsolatos álláspontjáról egyelőre még nincsenek információk.
Krupincza Mia
eduline.hu
Címkék
diákhitel országos diákhitel 2 nemzeti erőforrás minisztérium nefmiHírek címkéi
Felsőoktatás külföld közoktatás szte hoffmann rózsa elte PTE érettségi mogye oktatás Szeged NAT egyetem tüntetés iskola DE nemzeti alaptanterv tandíj debreceni egyetem Románia ösztöndíj debrecen nefmi felsőoktatási törvény Semmelweis Egyetem diploma támogatás plágium lmp pályázat kormányhatározat szegedi tudományegyetem kormány mta HÖOK Pécs MSZP Budapest konferencia hallgató Hoffmann kiállítás továbbtanulás PDSZ magyar tagozat Hallgatói Hálózat diákhitel USA FTV anglia demonstráció köznevelési törvény verseny Schmitt Pál fizetés belföld kutatás PSZ EU lengyelország Erdély általános iskola corvinus HaHa Réthelyi Miklós Gyurcsány Ferenc szakdolgozat nyelvvizsga felvételi tiltakozás Erasmus bbte Szabó Máté Szlovákia pannon egyetem RMDSZ BGF Nagy-Britannia középiskola választás rangsor höok kína keretszámok HAT európai unió Győr Miskolci Egyetem répás zsuzsanna ESU Európai Bizottság Eger együttműködés Oktatási Hivatal gimnázium tulassay tivadar óvoda Victor Ponta Széll Kálmán terv 2.0 felmérésKapcsolódó cikkek
Ajánlott cikkek
- Hamarosan itt a Google saját tabletje
- Az SZTE a legzöldebb egyetem
- Haláleset egy fővárosi kollégiumban: megkezdődött a bírósági tárgyalás
- Átalakítás előtt a Diákhitel
- Kiakadt a HÖOK Hoffmann keretén
- Nagyot szakíthat az Apple: jön az iTV
- Kevesebb mint 34 ezer hallgató tanulhat ingyen
- A harmadik legolcsóbb orvosok a magyarok
- Ennyit kell fizetni a gazdasági, jogi és társadalomtudományi szakokért
- Hallgatók pótdíjaiból épül a debreceni Hallgatói Központ
Legfrissebb
- Pénzügyi nap középiskolásoknak az SZTE-n
- Minden harmadik általános iskolás nem tud úszni
- Eltérő vélemények az ajkai iskolaátadásról
- A Magyartanárok Egyesülete nem ért egyet a NAT-ba került írókkal
- Nyílt levélben fordultak Hoffmannhoz a Corvinus hallgatói
- Hullaház az iskolában?!
- Vidéki egyetemek - radikális változások
- Állásbörze nyakkendő nélkül
- Balog szerint a nemzeti közkincset prezentálja az új NAT
- Jubilál a Szent István Közgazdasági Szakközépiskola
Legolvasottabb
- Átadták az első új típusú diákigazolványokat
- Közel 110 ezren jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe
- A szegedi egyetemen nem lesz házi nyelvvizsga
- Életveszélyes játék terjed Új-Zélandon
- Szétszabdalt felsőktatás?
- Szegedi hallgató lett az év ifjúsági sajtósa
- Újabb pályázatok az Erzsébet-tábor keretein belül
- A 40 év felettiek nyelvvizsga nélkül is kapjanak diplomát
- Garantáltan puskamentes lesz az érettségi
- Egyházakkal egyeztet a kormány a hit- és erkölcstan órákról

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
