Egyre több a közgazdász Romániában

Nyomtatás
2012. június 25., hétfő, 13:58
Egyre több a közgazdász Romániában

Romániában a legtöbb egyetemi hallgató közgazdasági szakot végez – derült ki egy kimutatásból.

A román országos statisztikai intézet legfrissebb adatai szerint az elmúlt években jelentősen megnőtt az okleveles közgazdászok, jogászok és politológusok száma, miközben szakemberek szerint Románia gazdaságának fejlődési lehetőségei leginkább a mezőgazdaságban és az energiaiparban rejlenek. Évente mindössze 6600 diák végez olyan szakterületeken, amely az energiaiparhoz köthető, és 2200 okleveles mezőgazdász kerül ki az egyetemekről 72 600 közgazdász, 18 ezer jogász és 13 600 politológus mellett.

Romániában 2010-ben 191 ezer egyetemet végzettet jegyeztek, így elmondható, hogy minden második diplomás közgazdász, jogász, vagy politológus.

2006-hoz képest 194 százalékkal nőtt a politológusok száma, a közgazdászoké 126 százalékkal, a jogászoké pedig 76 százalékkal, miközben az energiaiparhoz köthető szakterületeken a végzettek száma 27 százalékkal csökkent, a mezőgazdászoké pedig 30 százalékkal esett vissza. Ez a visszaesés arányait tekintve nagyobb méretű olyan körülmények között, hogy a vizsgált időszakban az egyetemet végzettek aránya összesen 70 százalékkal nőtt (112 ezerről 191 ezerre).

A mérnökképzés háttérbe szorult az említett divatszakmákhoz képest annak ellenére, hogy a munkaerőpiacon egyre több mérnököt keresnek. Az egyetemet végzettek körében a mérnökök aránya 29-ről 22 százalékra esett vissza, miközben a közgazdászoké 30-ról 37 százalékra nőtt.

MTI

Címkék

közgazdász külföld Románia jog politológia mérnök

Hírek címkéi

Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán ösztöndíj egyetem érettségi debreceni egyetem Szeged tüntetés pályázat HÖOK PDSZ konferencia felvételi támogatás MSZP DE pedagógus hallgatói szerződés mogye Emmi mta debrecen Szlovákia verseny lmp tandíj Pécs Németország diploma Semmelweis Egyetem plágium óvoda szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény USA kína Hallgatói Hálózat BME corvinus HaHa Nagy-Britannia lövöldözés diákhitel pannon egyetem amerika továbbtanulás nemzeti alaptanterv PSZ Orbán Viktor diákok Szabó Máté Győr kiállítás tanár sport Fidesz sztrájk képzés EU tudomány felmérés tiltakozás Erdély Mendrey László tankönyv oktatási államtitkárság kormány Erasmus Miskolci Egyetem diák felsőoktatási törvény répás zsuzsanna együttműködés per Klik főiskola rektor program DK Victor Ponta röghöz kötés hallgatók európai unió anglia selye jános egyetem munka Oktatási Hivatal középiskola

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
Epresso.hu Honlap (Rev. deb4c210ebd57ad34cd465d93913aaf92c23c939)