Nyári tábort szervez az SZTE-ÁJTK

Nyomtatás
2012. június 25., hétfő, 19:50
Nyári tábort szervez az SZTE-ÁJTK

Nyári tábort szervez a Balatonon gimnazisták számára az ÁJTK.

A tehetséggondozó táborként funkcionálni kívánó program alkalmával a diákok betekintést nyerhetnek a Jogi Karon folyó képzések egynémely kurzusaiba, ízelítőt kapnak a jog világáról, különös hangsúlyt fektetve a köztudatban legnépszerűbb jogi területekre, illetve az aktuális társadalmi és gazdasági problémákra.
Mindemellett pályaorientációs foglalkozásokkal és gyakorlatorientált stratégiai játékokkal igyekeznek színesebbé tenni a szervezők az ottlétet.
A diákoknak módjuk nyílik betekinteni továbbá a politikai pártok és ideológiák világába, krimi-nyomozó-játékkal egybekötve hallhatnak a büntetőjogról és a kriminálpolitikáról,valamint személyiségtesztet tölthetnek ki. A szakmai kurzusokon az előadásokat interaktív foglalkozás, majd vita vagy diszkusszió követi.

A tábor azon személyes kompetenciák fejlesztésére is fókuszálni kíván, amelyek a jelenlegi, hagyományos képzésben nem, vagy csak érintőlegesen sajátíthatóak el.
Elsősorban a jog-, humán- és társadalomtudományok iránt érdeklődőket szeretnék megszólítani – a szervezők előzetes jelentkezéseket várnak!

A hasznos elfoglaltságok mellett a tábor gondoskodik a kikapcsolódásról, szórakozásról is: a résztvevők felkeresik a Zamárdi Kalandparkot, együtt főzhetnek, valamint a balatoni táj felfedezését megcélzó kirándulásokon is részt vehetnek.

A tábor helyszíne: Balatonfenyves.
A tábor költségei: 10 ezer Ft, amely tartalmazza a kurzusokon való részvételt, szállást hét éjszakára és hatnapi teljes ellátást.
Időpontja: 2012.augusztus 27-szeptember 2.

jelentkezés: (www.szegeditehetsegpont.hu), valamint Szarvas Kata koordinátortól bővebb információk is kérhetőek:(, 62/544-696).

Forrás: SZTEPress

Címkék

jogi képzés tábor nyári tábor jogi előkészítő ÁJTK SZTE-ÁJTK Balatoni kirándulás

Hírek címkéi

Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán ösztöndíj egyetem érettségi debreceni egyetem Szeged tüntetés pályázat HÖOK PDSZ konferencia felvételi támogatás MSZP DE pedagógus hallgatói szerződés mogye Emmi mta debrecen Szlovákia verseny lmp tandíj Pécs Németország diploma Semmelweis Egyetem plágium óvoda szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény USA kína Hallgatói Hálózat BME corvinus HaHa Nagy-Britannia lövöldözés diákhitel pannon egyetem amerika továbbtanulás nemzeti alaptanterv PSZ Orbán Viktor diákok Szabó Máté Győr kiállítás tanár sport Fidesz sztrájk képzés EU tudomány felmérés tiltakozás Erdély Mendrey László tankönyv oktatási államtitkárság kormány Erasmus Miskolci Egyetem diák felsőoktatási törvény répás zsuzsanna együttműködés per Klik főiskola rektor program DK Victor Ponta röghöz kötés hallgatók európai unió anglia selye jános egyetem munka Oktatási Hivatal középiskola

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
Epresso.hu Honlap (Rev. deb4c210ebd57ad34cd465d93913aaf92c23c939)