A kormány nem tervezi a NAT felülvizsgálatát

Nyomtatás
2012. június 26., kedd, 11:41
A kormány nem tervezi a NAT felülvizsgálatát

A Nemzeti alaptantervet (NAT) a közelmúltban hagyta jóvá a kormány, egyelőre nem tervezik annak felülvizsgálatát.

Hoffmann Rózsa a keddi kormányszóvivői tájékoztatón reagált arra, hogy magyarországi zsidó szervezetek és szövetségek előző nap felszólították a kabinetet: haladéktalanul vizsgálja felül az alaptantervet, és mellőzze abból Nyirő Józsefet, Sinka Istvánt, Szabó Dezsőt és Wass Albertet, mert meglátásuk szerint antiszemiták voltak.

Hétfői nyilatkozatukban úgy fogalmaztak, a négy író „a gyűlölet, az antiszemitizmus mételyét” terjesztette, és terjeszti ma is, ezért „nem fogadható el, hogy a magyar ifjúság oktatásának szerves részét képezzék”.

Az oktatási államtitkár újságírói kérdésre kedden azt mondta: az említett szerzők nem a kötelezően tanítandó tananyag részét képezik. Nem tilos az iskolákban más szerzőket is tanítani, ezért a tiltakozók aggodalma „nem igazán megalapozott” – tette hozzá.

MTI

Címkék

hoffmann rózsa nemzeti alaptanterv közoktatás Wass Albert Nyírő József zsidó nyirő józsef szabó dezső sinka istván

Hírek címkéi

Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán érettségi ösztöndíj debreceni egyetem egyetem Szeged pályázat tüntetés HÖOK PDSZ konferencia támogatás felvételi pedagógus MSZP mogye Emmi DE hallgatói szerződés mta Szlovákia debrecen verseny lmp óvoda tandíj Pécs Semmelweis Egyetem plágium Németország kína diploma NAT szegedi tudományegyetem Budapest köznevelési törvény USA Hallgatói Hálózat Nagy-Britannia BME corvinus HaHa diákhitel lövöldözés képzés PSZ sport pannon egyetem Orbán Viktor amerika Fidesz továbbtanulás nemzeti alaptanterv Győr diákok Szabó Máté kiállítás tiltakozás tanár tankönyv tudomány Klik sztrájk EU Erdély felmérés Mendrey László Miskolci Egyetem oktatási államtitkárság diák kormány Erasmus répás zsuzsanna felsőoktatási törvény rektor együttműködés per főiskola program DK Oktatási Hivatal Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók európai unió anglia Hiller István selye jános egyetem

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
Epresso.hu Honlap (Rev. deb4c210ebd57ad34cd465d93913aaf92c23c939)