Megvannak az új felsőoktatási keretszámok
Az új felsőoktatási keretszámokról szóló kormányrendelet szerint 31.750-en tanulhatnak majd alapképzésben térítésmentesen, részösztöndíjban 5.550-en részesülhetnek.
A keretszámok módosítását az oktatási államtitkár a keddi kormányszóvivő tájékoztatón jelentette be, közölve: ötezerrel több hallgató kezdheti meg tanulmányait teljes állami ösztöndíjjal a szeptemberben induló tanévben. Hoffmann Rózsa akkor elmondta, az idei jelentkezési adatok feldolgozása után úgy döntöttek, ennyi férőhelyet átcsoportosítanak az eredetileg részösztöndíjas helyektől.
A szakonkénti bontásokat rögzítő, a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet alapján a felsőfokú szakképzésre felvehető hallgatók létszámát 3.500 főben határozták meg. Az alapképzésre felvehetők létszáma 31.750 lesz, emellett részösztöndíjban 5.550-en részesülhetnek.
Ebből az agrár képzési területre felvehető hallgatók száma 2 ezer fő, részösztöndíjat százan kaphatnak; a bölcsészettudományi képzési területre 2.700 hallgatót, a gazdaságtudományok képzési területre 250-et, az informatika képzési területre 4.550 hallgatót vehetnek fel, és részösztöndíjat kaphatnak 1.500-an. A közigazgatási, rendészeti és katonai képzési területre felvehető hallgatók száma 1017, az igazságügyi, munkaügyi szakokra felvehetőké 200 a teljes állami ösztöndíjas kereten belül.
A műszaki képzési területre felvehető hallgatók száma 10.560, részösztöndíjat 2.350-an kaphatnak, az orvos- és egészségtudomány képzési területre 3.200-an juthatnak be, a keretet kiegészíti száz részösztöndíjas.
A pedagógusképzés képzési területre 1.600, a sporttudományira 600 hallgatót vehetnek fel. A társadalomtudomány képzési területre vonatkozó számot ezerben rögzítették, a természettudományira felvehetőkét négyezerben, és további 1.500 a részösztöndíjas hallgatók száma. A művészet képzési területre 740, a művészetközvetítésire 350 hallgató vehető fel. Az egységes, osztatlan képzésre felvehető hallgatók létszáma 2.420.
MTI
Címkék
Felsőoktatás főiskola egyetem 2012 hoffmann rózsa keretszámokHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán ösztöndíj egyetem érettségi debreceni egyetem Szeged tüntetés pályázat HÖOK PDSZ konferencia felvételi támogatás MSZP DE pedagógus hallgatói szerződés mogye Emmi mta debrecen Szlovákia verseny lmp tandíj Pécs Németország diploma Semmelweis Egyetem plágium óvoda szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény USA kína Hallgatói Hálózat BME corvinus HaHa Nagy-Britannia lövöldözés diákhitel pannon egyetem amerika továbbtanulás nemzeti alaptanterv PSZ Orbán Viktor diákok Szabó Máté Győr kiállítás tanár sport Fidesz sztrájk képzés EU tudomány felmérés tiltakozás Erdély Mendrey László tankönyv oktatási államtitkárság kormány Erasmus Miskolci Egyetem diák felsőoktatási törvény répás zsuzsanna együttműködés per Klik főiskola rektor program DK Victor Ponta röghöz kötés hallgatók európai unió anglia selye jános egyetem munka Oktatási Hivatal középiskolaKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Pályázatot hirdettek a Miskolci Egyetem rektori posztjára
- Szegedi győzelem a Pneumobil versenyen
- Tücskök énekét vizsgálják a DE-n
- Nyolc magyar egyetemistát díjaztak a nemzetközi programban
- Az egri főiskola és az NFH bővíti együttműködését
- A normatív támogatás kifizetését sürgeti az MRK
- Kisebbségvédelem Európában - nyári egyetem
- Adóbevallás - a NAV figyelmezteti a diákokat
- Lezárult a Schmitt-ügy
- Szerdáig lehet ebben a félévben diákhitelt igényelni
Ajánlott cikkek
- Képzőművészeti kiállítás hallgatók munkáiból
- Jól járhatnak a bölcsészek
- Cseh diákok tüntetettek az FTV ellen
- A Hallgatói Hálózat ismét termet foglalt
- A Facebook tényleg tönkreteheti jövőbeni munkalehetőségeinket?
- Szegedi diák nyerte az ifjúsági tudományos versenyt
- Túl sok lenne a diplomás?
- Nem mindenhol lesz őszi szünet
- Joghallgatók képzését segíti a Szegedi Ítélőtábla
- Hogy puskáznak az orosz hallgatók?
Legfrissebb
- Megkezdődött a Ludovika Zászlóalj száznapos ünnepsége
- Pályázat doktoranduszoknak és doktorjelölteknek
- A köznevelési államtitkárság kitart az MPK mellett
- Több egyesület is tiltakozik az MPK létrehozása ellen
- HÖOK: az egyetemektől ne vegyenek el pénzt
- Fiatal zongoraművész nyerte a Magyar Zene Fesztivált Bukarestben
- Magyar gimnáziumra emlékeznek Bajorországban
- Pályázatot hirdettek a Miskolci Egyetem rektori posztjára
- Fidesz: a baloldal csak szavazókat lát a pedagógusokban
- A PSZ nem támogatja az MPK létrehozásának szándékát
Legolvasottabb
- Rendezvény az elvándorlásról
- Felsőoktatási program hátrányos helyzetűeknek
- Dunai Regatta – lázban égnek az egyetemek
- Vajkést vitt az iskolába, felfüggesztették
- Így használja a Rubik-kockát egy amerikai egyetemista
- Időkapszulát helyeznek el a BME falába
- Pórul járt az egyetemista
- Vizsgákat halasztottak el Justin Bieber koncertje miatt
- Fotózz és mutasd meg a Fotós Viadalon!
- Összhallgatói szavazást kezdeményeznek az SZTE-sek

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
