Átszervezték a Victor Ponta plágium-ügyét vizsgáló bizottságot
A román oktatási miniszter újjászervezte az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácsot (CNATDCU).
A lap úgy tudja, hogy a miniszter rendelete nyomán a CNATDCU-nak az eddigi 20 helyett 45 tagja lesz.
Liviu Pop ideiglenes tárcavezető, aki másfél hónapos megbízatása utolsó napjait tölti az oktatási minisztérium élén, azt állítja, más okok miatt volt elégedetlen a testület munkájával, és nem tudta, hogy a CNATDCU pénteken ülésezni akar. Popnak állítólag arról sem volt tudomása, hogy Victor Ponta miniszterelnök plágium-ügye kerül terítékre pénteken a CNATDCU-ban, és egyébként sem érti, miért kellett volna a tanácsnak hivatalból vizsgálatot indítania az ügyben.
A testület egyik alelnöke, Dorel Banabic azonban már a múlt kedden úgy nyilatkozott a Hotnews hírportálnak, hogy a CNATDCU június 29-én tartja soros ülését, de nem kizárt, hogy hamarabb összeülnek, mert a miniszterelnök plágiumügyében hivatalból kell vizsgálatot indítaniuk.
Liviu Pop eredetileg tárca nélküli miniszterként került a Ponta-kabinetbe, de a miniszterelnök ideiglenes jelleggel rábízta az oktatási minisztérium vezetését, miután az ugyancsak plágiumbotrányba keveredett Ioan Mang oktatási miniszter lemondott.
Az Evenimentul Zilei kitér arra, hogy csütörtökön lemondott a Bukaresti Tudományegyetem jogi karának dékánja, Flavius Baias is, miután a kari tanács úgy döntött: nem illetékes véleményezni, plágium-e Victor Ponta jogtudományi doktori dolgozata. A távozó dékán szerint a kari tanács éppen a CNATDCU-ra hárította a plágiumvád mérlegelésének felelősségét, vagyis arra a testületre, amelyet a miniszter még aznap este átszervezett. A Bukaresti Tudományegyetem is hivatalból kezdeményezte a vizsgálatot és úgy ítélte meg, hogy ebben az a kar lehet szakmailag a legilletékesebb, ahol Victor Ponta 2003-ban megszerezte doktori címét – a kari tanács azonban elhárította a felelősséget.
Maga az érintett egy harmadik testülettől várja: oszlassa el annak gyanúját, hogy tisztességtelenül szerzett tudományos címet. Victor Ponta a tudományos kutatást felügyelő hatóság Országos Etikai Tanácsától (CNE) kérte annak megállapítását, hogy doktori disszertációja plágiumnak minősül-e. Sajtóértesülések szerint ennek a testületnek az összetételét már június 15-én megváltoztatta egy miniszteri rendelettel Liviu Pop ideiglenes tárcavezető, alig néhány nappal azelőtt, hogy a testület lemondatott elődje, Ioan Mang volt oktatási miniszter plágium-ügyét napirendjére tűzte.
A Nature című brit tudományos hetilap június 19-én internetes oldalán arról adott hírt, hogy Ponta 2003-ban a Nemzetközi Büntetőbíróságról írt román nyelvű doktori disszertációjának több mint fele plágium. A kifogásolt szövegrészeket állítólag két román szerző munkáiból másolta, anélkül, hogy forrásait megnevezte volna.
Ponta azt állítja, hogy betartotta a bukaresti egyetem abban az időben érvényes szabályozását, amely nem követelte meg idézőjelek használatát más szerzők munkái részleteinek átvételekor, ha ezekre egyébként a bibliográfiában hivatkozás történik.
MTI
Címkék
külföld plágium Victor Ponta bizottság miniszterelnökHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán érettségi ösztöndíj debreceni egyetem egyetem Szeged pályázat tüntetés HÖOK PDSZ konferencia támogatás felvételi pedagógus MSZP mogye Emmi DE hallgatói szerződés mta Szlovákia debrecen verseny lmp óvoda tandíj Pécs Semmelweis Egyetem plágium Németország kína diploma NAT szegedi tudományegyetem Budapest köznevelési törvény USA Hallgatói Hálózat Nagy-Britannia BME corvinus HaHa diákhitel lövöldözés képzés PSZ sport pannon egyetem Orbán Viktor amerika Fidesz továbbtanulás nemzeti alaptanterv Győr diákok Szabó Máté kiállítás tiltakozás tanár tankönyv tudomány Klik sztrájk EU Erdély felmérés Mendrey László Miskolci Egyetem oktatási államtitkárság diák kormány Erasmus répás zsuzsanna felsőoktatási törvény rektor együttműködés per főiskola program DK Oktatási Hivatal Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók európai unió anglia Hiller István selye jános egyetemKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Az óvodásokon múlhat Sanghajban a helyi nyelvjárás
- Az EU-ban minden gyerek végezze el az általános iskolát
- Feladta sportkarrierjét, hogy donor lehessen
- Amerikai kutatók elpusztították a veszélyes baktériumot
- A nézetkülönbségeket mérték fel a MOGYE-n
- Növekedett az iskolát elhagyók száma Romániában
- Hatályon kívülre helyezték az iskolai egészségügyi nevelési programot
- A cseh elnök kész aláírni Putna professzori kinevezését
- Szuperkondenzátor válthatja fel a mobiltelefon akkumulátorokat
- Nem indít bűnvádi eljárást Ponta ellen a legfőbb ügyészség
Ajánlott cikkek
- A vécében késelt a 16 éves diák
- "Az év roma oktatója" elismerés a DE-n
- Egy napra egyetemisták lehettek a diákok az SZTE EHÖK programján
- Idén is lesz Janikovszky Éva meseíró pályázat
- Biztonságos utakat és járműveket tervezhetnek gyerekek
- Többen kovásznai diáklány mellett állnak
- Tüntetésért pénzbüntetés
- Dél-Korea és Kína kifogásolja az új japán tankönyveket
- Mivel csökkentsd a költségeket az egyetemen? Ösztöndíjakkal!
- Elfogadta a parlament a közoktatási törvény módosítását
Legfrissebb
- Kiürítettek egy balatonfüredi középiskolát
- Az óvodásokon múlhat Sanghajban a helyi nyelvjárás
- Koncertevékenységgel bővíti feladatkörét a Zeneakadémia
- PR-Kutató-és Szolgáltató Központ Pécsett
- Megújult a Tarjáni Gyermektábor
- Az EU-ban minden gyerek végezze el az általános iskolát
- Baleset történt egy soproni óvodában
- Fogyatékkal élők országos ifjúsági diákolimpiája
- Folyamatban az érettségi-felvételi rendszer átalakítása
- Feladta sportkarrierjét, hogy donor lehessen
Legolvasottabb
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Rendezvény az elvándorlásról
- Felsőoktatási program hátrányos helyzetűeknek
- Dunai Regatta – lázban égnek az egyetemek
- Vajkést vitt az iskolába, felfüggesztették
- Így használja a Rubik-kockát egy amerikai egyetemista
- Időkapszulát helyeznek el a BME falába
- Pórul járt az egyetemista
- Vizsgákat halasztottak el Justin Bieber koncertje miatt
- Doktori cím ajándékba

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
