Július 10-ig lehet sorrendet módosítani

Nyomtatás
2012. június 29., péntek, 14:10
Július 10-ig lehet sorrendet módosítani

Július 10-ig adott a lehetősége a felsőoktatásba indulóknak arra, hogy beküldjék az addig hiányzó dokumentumaikat, illetve új preferenciáikat jelezzék.

Elektronikusan, azaz az e-felvételi rendszer használatával és a megfelelő kérelem postázásával is módosíthatnak jelentkezési sorrendjükön a felvételizők. Ezt mindenki egyszer teheti meg, ezért jól meg kell fontolni az esetleges döntést, a határidő július 10.

Tanácsos figyelemmel kísérni a képzések finanszírozásának változását, hiszen az oktatási államtitkár, Hoffmann Rózsa június végén bejelentette, hogy az idei jelentkezési adatok feldolgozása után úgy döntöttek: ötezerrel több hallgató kezdheti meg tanulmányait teljes állami ösztöndíjjal a szeptemberben induló tanévben.

A jelentkezési sorrenden nem érdemes módosítani, ha a felvételizőnek valamelyik képzésnél nem sikerült az alkalmassági vizsgája, mivel ebben az esetben az adott szakra automatikusan nem nyerhet felvételt. Ha valamelyik megjelölt szakra mégsem szeretne bekerülni a felvételiző, és ezért a lista végére sorolná az adott képzést, ebben az esetben előnyösebb a jelentkezési hely visszavonását választani.

Aki postai úton szeretne változtatni, annak figyelembe kell vennie, hogy a sorrendmódosítás csak akkor tekinthető érvényesnek, ha megfelel a következő formai követelményeknek: tartalmaznia kell a jelentkező nevét, a jelentkező felvételi azonosító számát, a pontosan megjelölt új sorrendet és a jelentkező aláírását.

Idén először lehetőség nyílik a korábban csak egy finanszírozási formában megjelölt szakok másik finanszírozási formáját is felvenni a jelentkezések közé, de ez nem számít sorrendmódosításnak. Ezt külön kérelmen, illetve az e-felvételiben külön menüpontban lehet megtenni.

Forrás: www.u-szeged.hu

Címkék

hoffmann rózsa közoktatás felvételi sorrendmódosítás e-felvi

Hírek címkéi

Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld hoffmann rózsa szte iskola elte Románia kutatás Balog Zoltán PTE érettségi ösztöndíj egyetem debreceni egyetem Szeged pályázat tüntetés támogatás HÖOK PDSZ konferencia felvételi pedagógus Emmi MSZP mogye DE hallgatói szerződés mta verseny óvoda kína Szlovákia debrecen lmp tandíj Pécs diploma Semmelweis Egyetem plágium Németország szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény Hallgatói Hálózat USA Nagy-Britannia BME HaHa corvinus PSZ pannon egyetem sport diákhitel lövöldözés Klik képzés Orbán Viktor amerika Győr Fidesz kiállítás továbbtanulás nemzeti alaptanterv Erdély Miskolci Egyetem diákok Szabó Máté tanár tankönyv tiltakozás EU Mendrey László tudomány sztrájk felmérés Erasmus répás zsuzsanna együttműködés oktatási államtitkárság diák kormány munka felsőoktatási törvény rektor DK Oktatási Hivatal per főiskola európai unió program Franciaország Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók anglia

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
Epresso.hu Honlap (Rev. 40409a65f13bb0db4ec21a9329bf149d3315444e)