Bűnös a merényletet tervező diák

Nyomtatás
2012. július 3., kedd, 14:27
Bűnös a merényletet tervező diák

Bűnösnek találta az esküdtszék a Bush elleni merényletet tervező szaúdi diákot, akár életfogytiglanit is kaphat.

Több amerikai célpont, köztük George Bush volt elnök dallasi háza elleni merénylet előkészítésének vádjában bűnösnek találta az esküdtszék egy szaúd-arábiai diákot, így akár életfogytiglani börtönbüntetést is kiszabhat a bíróság.

Az Egyesült Államokban legálisan élő Hálid ed-Doszarit tavaly februárban tartóztatták le, miután egy vegyi anyagokat árusító üzlet vezetője gyanúsnak találta megrendelését és értesítette a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI). Az FBI ügynökei kiderítették, hogy a fiatalember az interneten próbált információkat összeszedni pokolgépek készítéséről, valamint célpontokat keresett és azonosított. Blogjában egyebek között arról írt, hogy erőszakos dzsihádra és mártírhalálra vágyik.

A 22 éves Hálid ed-Doszari naplójában azt írta, hogy terrorista akciókat akar elkövetni az Egyesült Államokban. Bush elnök texasi otthona mellett potenciális célpontként jelölt meg három olyan volt katonát, akit az iraki Abu Graib börtönben elkövetett kínzásokkal vádoltak meg. Szerepeltek a listáján víztározó gátak, atomerőművek és vízerőművek is.

A fiatal fiú ügyvédei azzal védekeztek, hogy védencük soha nem tett „jelentős lépést”, közelébe se jutott semmiféle merényletnek, csupán egy ártalmatlan csődtömeg, aki se a tanulmányaiban, se az emberi kapcsolataiban nem jeleskedik.

Lisa Monaco amerikai igazságügyminiszter-helyettes viszont szerdán kiadott közleményében azt hangsúlyozta, ez az ügy emlékeztet arra, hogy ébernek kell maradni úgy belföldön, mint külföldön a terrorfenyegetéssel szemben. Ed-Doszari ügyében október 9-én hirdetnek ítéletet.

www.delmagyar.hu

Címkék

külföld merénylet george bush szaúd-arábia Hálid ed-Doszarit

Hírek címkéi

Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán ösztöndíj egyetem érettségi debreceni egyetem Szeged tüntetés pályázat HÖOK PDSZ konferencia felvételi támogatás MSZP DE pedagógus hallgatói szerződés mogye Emmi mta debrecen Szlovákia verseny lmp tandíj Pécs Németország diploma Semmelweis Egyetem plágium óvoda szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény USA kína Hallgatói Hálózat BME corvinus HaHa Nagy-Britannia lövöldözés diákhitel pannon egyetem amerika továbbtanulás nemzeti alaptanterv PSZ Orbán Viktor diákok Szabó Máté Győr kiállítás tanár sport Fidesz sztrájk képzés EU tudomány felmérés tiltakozás Erdély Mendrey László tankönyv oktatási államtitkárság kormány Erasmus Miskolci Egyetem diák felsőoktatási törvény répás zsuzsanna együttműködés per Klik főiskola rektor program DK Victor Ponta röghöz kötés hallgatók európai unió anglia selye jános egyetem munka Oktatási Hivatal középiskola

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
Epresso.hu Honlap (Rev. deb4c210ebd57ad34cd465d93913aaf92c23c939)