Alkotmányellenes a hallgatói szerződés
Ahogy arról már tegnap beszámoltunk eltörölte az Alkotmánybíróság a hallgatók röghöz kötését. Nézzük, miért ítélte annak!
Alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az Alkotmánybíróság az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát szabályozó kormányrendeletet.
Sereg András sajtófőnök tájékoztatása alapján, a testület szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alkotmányellenesen adott felhatalmazást a kormánynak arra, hogy ezt rendeletben határozza meg.
A törvény kifogásolt szabályai felhatalmazzák a kormányt arra, hogy rendeletben határozza meg a hallgatói szerződésekre vonatkozó szabályokat. A kormányrendelet ennek megfelelően részletesen rendelkezik a hallgatói szerződések tartalmáról, a felek jogairól és kötelezettségeiről, valamint a szerződés megsértésének következményeiről. A szabályozás szerint az ösztöndíjas hallgatók az oklevél megszerzését követően kötelesek húsz éven belül a tanulmányi idő kétszeresének megfelelő időtartamban hazai munkaviszonyt létesíteni és fenntartani.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a hallgatói szerződések szabályozása közvetlen hatással van az érintett hallgatók felsőoktatásban való részvételhez fűződő jogára, és a felsőoktatás állami támogatásának is lényeges elemét jelenti. A testület kifejtette azt is, hogy a hazai munkaviszonyra kötelezés közvetlenül érinti a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő jogot, ideértve a munkavállalók szabad mozgásához való jogot is. Mindezt az Ab szerint törvényben kell meghatározni, ezért az Alkotmánybíróság a kormányrendeleti szabályozásra adott törvényi felhatalmazást, és az annak alapján alkotott kormányrendeletet megsemmisítette. Így a kormányrendelet nem lép hatályba.
A határozathoz Bragyova András alkotmánybíró párhuzamos indokolást, Balsai István, Lenkovics Barnabás, Pokol Béla, Szalay Péter és Szívós Mária alkotmánybírók pedig különvéleményt csatoltak.
MTI
Címkék
hallgatói szerződés AlkotmánybíróságHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld hoffmann rózsa szte iskola elte Románia kutatás Balog Zoltán PTE érettségi ösztöndíj egyetem debreceni egyetem Szeged pályázat tüntetés támogatás HÖOK PDSZ konferencia felvételi pedagógus Emmi MSZP mogye DE hallgatói szerződés mta verseny óvoda kína Szlovákia debrecen lmp tandíj Pécs diploma Semmelweis Egyetem plágium Németország szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény Hallgatói Hálózat USA Nagy-Britannia BME HaHa corvinus PSZ pannon egyetem sport diákhitel lövöldözés Klik képzés Orbán Viktor amerika Győr Fidesz kiállítás továbbtanulás nemzeti alaptanterv Erdély Miskolci Egyetem diákok Szabó Máté tanár tankönyv tiltakozás EU Mendrey László tudomány sztrájk felmérés Erasmus répás zsuzsanna együttműködés oktatási államtitkárság diák kormány munka felsőoktatási törvény rektor DK Oktatási Hivatal per főiskola európai unió program Franciaország Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók angliaKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Átmenetileg nem kell vizsgadíjat fizetniük a miskolci hallgatóknak
- Tizenkét szak indítását szünetelteti a Nyíregyházi Főiskola
- Szegedi mentorprogram az Újvidéki Egyetemen
- Nyárra megérkezhetnek az ösztöndíjak
- Nehéz helyzetben a Corvinus egyetem
- Szakértői anyag: cél a nemzeti tudományegyetemek felzárkóztatása
- Tehetséges fiatalok pályázhatnak a X. Bosch-díjra
- Klinghammer: paradigmaváltás kell a felsőoktatásban
- Magyar műszaki értelmiség napja
- Fotókiállítás nyílt a PTE Tudásközpontjában
Ajánlott cikkek
- XI. Csíkszeredai Nyílt Esettanulmányi Verseny
- Mivel csökkentsd a költségeket az egyetemen? Ösztöndíjakkal!
- Alkalmasságira küldené a felvételizőket a PDSZ
- Nem mindenhol lesz őszi szünet
- Újabb egyetemi lövöldözés
- Új fogamzásgátlási módszert vizsgálnak az SZTE-n
- Sérülhet a fiatalok joga a megfelelő tájékoztatás hiányában
- Szerdáig lehet őszi érettségire jelentkezni
- A PTE tanára érmes olimpikonokat edz
- Nem lesz ingyenes jogászképzés
Legfrissebb
- Hoffmann: szeptemberre megérkeznek a tankönyvek
- A fogyás javítja az emlékezetet egyetemi tudósok szerint
- Mesterséges csontból épülhetnek a jövő házai
- Autizmust okozhat a levegőszennyezés
- Kutatók szerint ragadós a közönség tapsa
- Portugál tanárok bojkottálták a záróvizsgákat
- Szervezeti és működési szabályzat nélkül működik a Klik
- Háromdimenziós technikával nyomtattak homokszem nagyságú lítiumionos elemet amerikai kutatók
- Egyetemet foglaltak a brit hallgatók
- Módosulhat a pedagógusok továbbképzéséről szóló rendelet
Legolvasottabb
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Kötelező tárgyakkal bővülhet az általános iskolai oktatás
- Ezreket érintene a diákmunka törvényi hátterének változása
- Világcsúcs született az óbudai tésztahídépítő bajnokságon
- Folyamatban az érettségi-felvételi rendszer átalakítása
- Szuperkondenzátor válthatja fel a mobiltelefon akkumulátorokat
- Szinkronszínész tanfolyam a Werk Akadémián
- Adóbevallás - a NAV figyelmezteti a diákokat
- Szünetel a Diákhitel ügyintézése
- Fotós Viadal díjátadó és plusz pályázat

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
