Romániában először indul bébiszitterképzés
A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző Románia első tanintézeteként hozta létre a csecsemő- és gyermekgondozó képző osztályt a már korábban is működő matematika–informatika és filológia szakok mellett. A Transindex oldalán László Katalin igazgatónővel készült beszélgetésben szó van arról, hogy mit foglal magába az oktatás, mekkora az érdeklődés és hogy többet fog-e keresni egy fiatal ezzel a diplomával a zsebében.
A képzés egy teljesen új szak, programja nagyon hasonlít a tanítóképző programjához, de vannak speciális tárgyai, mint a gyermekbetegségek, az elsősegélynyújtás illetve hogy miként építhető ki olyan kapcsolat a szülőkkel, amely segíti a gyerek nevelését, együtt való fejlesztését és a kommunikációt.
A képzésben résztvevőkből bölcsődei szakemberek lesznek. A szakra nyolc osztályt végzett diákok jelentkezhetnek, alkalmassági próbát kell tenniük: zenéből, rajzból, testnevelésből illetve beszédkészségből. Miután ezek a tesztek megvoltak, az iskolai átlag dönti majd el, hogy kik jutnak be az osztályba.
Az interjú során szóba jött az is, hogy van-e reális piaci igény erre a típusú oktatásra? Vajon többet fognak-e keresni azok a bébiszitterek, akik rendelkeznek ezzel a képesítéssel?
”Remélem, hogy ez a kérdés fel sem tevődik. Egyelőre még új a szakma és mindenki érdeklődik, kíváncsi, hogy mi lesz ebből. Én két szerepét látom: az egyik, a legfontosabb, hogy végre van egy olyan szakirány, amely megtanítja a jövendőbeli szülőt arra, hogy miként nevelje a gyermekét. Idáig ezt nem kapta meg senki, annak ellenére, hogy szinte minden családban születik gyermek.
A másik fontos szerepe, hogy külföldön is elismert diplomát ad a diákok kezébe, ami előny lesz azokkal szemben, akik nem rendelkeznek bizonyíthatóan az elvárt kompetenciákkal. Rengeteg olyan volt tanítóképzős diákunk van, aki akár az óceánon túl is, vagy Spanyolországban is óvónői diplomával bébiszitterként dolgozik. Ha a képzés célzottan erre irányul, még inkább hasznát vehetik a bizonyítványnak.”- nyilatkozta László Katalin.
Címkék
románia Bod Péter Tanítóképző bébiszitterképzésHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld hoffmann rózsa szte iskola elte Románia kutatás Balog Zoltán PTE érettségi ösztöndíj egyetem debreceni egyetem Szeged pályázat tüntetés támogatás HÖOK PDSZ konferencia felvételi pedagógus Emmi MSZP mogye DE hallgatói szerződés mta verseny óvoda kína Szlovákia debrecen lmp tandíj Pécs diploma Semmelweis Egyetem plágium Németország szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény Hallgatói Hálózat USA Nagy-Britannia BME HaHa corvinus PSZ pannon egyetem sport diákhitel lövöldözés Klik képzés Orbán Viktor amerika Győr Fidesz kiállítás továbbtanulás nemzeti alaptanterv Erdély Miskolci Egyetem diákok Szabó Máté tanár tankönyv tiltakozás EU Mendrey László tudomány sztrájk felmérés Erasmus répás zsuzsanna együttműködés oktatási államtitkárság diák kormány munka felsőoktatási törvény rektor DK Oktatási Hivatal per főiskola európai unió program Franciaország Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók angliaA rovat további cikkei
- Új testrészt fedezett fel a brit professzor
- Költségcsökkentést kérnek a brit hallgatók
- Egyetemek a gazdasági válság ellen
- Magyar feliratok hiánya miatt kapott bírságot az iskola
- Semjén, Répás: hagyják abba a szlovákok a történelemhamisítást!
- Amerikai középiskolások fejlesztették ki a szívroham kezelésének új módját?
- Oktatási támogatásokról is tárgyalt a Máért
- A Fűrészt nézték a gyerekek az iskolában
- Kevés a hátrányos helyzetű diák a brit egyetemeken
- Idén többen kértek oktatási-nevelési támogatást
Ajánlott cikkek
- XI. Csíkszeredai Nyílt Esettanulmányi Verseny
- Mivel csökkentsd a költségeket az egyetemen? Ösztöndíjakkal!
- Alkalmasságira küldené a felvételizőket a PDSZ
- Nem mindenhol lesz őszi szünet
- Újabb egyetemi lövöldözés
- Új fogamzásgátlási módszert vizsgálnak az SZTE-n
- Sérülhet a fiatalok joga a megfelelő tájékoztatás hiányában
- Szerdáig lehet őszi érettségire jelentkezni
- A PTE tanára érmes olimpikonokat edz
- Nem lesz ingyenes jogászképzés
Legfrissebb
- Klik: mindenki megkapja a bizonyítványát
- Lemondott a balatonalmádi gimnázium igazgatónője
- Miskolci nyílt levél a Felsőoktatási Kerekasztalnak
- Tűz ütött ki a PTE Szántó kollégiumában
- Elfogadták az emlékhelyek iskolai látogatásáról szóló javaslatokat
- Gyermekszegénység elleni intézményrendszert akar felállítani az Együtt-PM
- Több európai diákot fogadna az orosz állam
- Elhagyja a New York-i Egyetemet a vak kínai emberi jogi aktivista
- Diszdoktori címet kapott Izraelben Barbra Streisand
- Egyre kisebb a vállalkozói hajlandóság a válság óta
Legolvasottabb
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Kötelező tárgyakkal bővülhet az általános iskolai oktatás
- Ezreket érintene a diákmunka törvényi hátterének változása
- Világcsúcs született az óbudai tésztahídépítő bajnokságon
- Folyamatban az érettségi-felvételi rendszer átalakítása
- Szuperkondenzátor válthatja fel a mobiltelefon akkumulátorokat
- Szinkronszínész tanfolyam a Werk Akadémián
- Adóbevallás - a NAV figyelmezteti a diákokat
- Szünetel a Diákhitel ügyintézése
- Fotós Viadal díjátadó és plusz pályázat

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
