Nyakó politikai leszámolásnak tartja a két pedagógus elbocsátását

Nyomtatás
2012. július 20., péntek, 11:11
Nyakó politikai leszámolásnak tartja a két pedagógus elbocsátását

Egy szocialista képviselő szerint politikai kötődésük miatt bocsátottak el két mezőkövesdi tanárt.

Nyílt levélben fordult Mezőkövesd térségének fideszes parlamenti képviselőjéhez Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő, mert szerinte Tállai Andrásnak köze van két pedagógus elbocsátásához.

Nyakó István úgy véli: a két mezőkövesdi pedagógust szocialista kötődésük miatt bocsátották el, miután az iskolájuk átkerült az Magyar Katolikus Egyház Egri Főegyházmegyéjének fenntartásába.

A szocialista politikus pénteki levelében emlékeztetett arra: az egyik dolgozó, Nyeste László az MSZP mezőkövesdi elnökeként ellátta a februári “éhségmenet” minden tagját. “A másik elbocsátott pedagógusnak pedig csak annyi volt a bűne, hogy családjának egyik tagja, vállaltan baloldali, szocialista ember”.

Nyakó István, aki az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szövetségi tanácsának elnöke is, levelében azt írta: “nyomatékosan figyelmeztetjük Önt, hogy maga nem helytartó, legfeljebb ma még annak érezheti magát. Figyelmeztetjük, hogy a választói előtt hamarosan felelnie kell azokért a disznóságokért, amit napról napra elkövet”.
Hozzátette: tudomása van arról, hogy más esetben is előfordult a városban politikai leszámolás, valamint arról, hogy Tállai András és pártja “nemcsak több tízezer baloldali gondolkodású polgár, de sok millió honfitársunk megnyomorításáért is felel”.

Címkék

elbocsátás pedagógus Nyakó István

Hírek címkéi

Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán érettségi ösztöndíj debreceni egyetem egyetem Szeged pályázat tüntetés HÖOK PDSZ konferencia támogatás felvételi pedagógus MSZP mogye Emmi DE hallgatói szerződés mta Szlovákia debrecen verseny lmp óvoda tandíj Pécs Semmelweis Egyetem plágium Németország kína diploma NAT szegedi tudományegyetem Budapest köznevelési törvény USA Hallgatói Hálózat Nagy-Britannia BME corvinus HaHa diákhitel lövöldözés képzés PSZ sport pannon egyetem Orbán Viktor amerika Fidesz továbbtanulás nemzeti alaptanterv Győr diákok Szabó Máté kiállítás tiltakozás tanár tankönyv tudomány Klik sztrájk EU Erdély felmérés Mendrey László Miskolci Egyetem oktatási államtitkárság diák kormány Erasmus répás zsuzsanna felsőoktatási törvény rektor együttműködés per főiskola program DK Oktatási Hivatal Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók európai unió anglia Hiller István selye jános egyetem

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
Epresso.hu Honlap (Rev. deb4c210ebd57ad34cd465d93913aaf92c23c939)