Nem érinti a kötelező nyugdíjkorhatár a felsőoktatást

Nyomtatás
2012. július 20., péntek, 13:39
Nem érinti a kötelező nyugdíjkorhatár a felsőoktatást

Nem érinti a felsőoktatást a nyugdíjtörvény, vagyis, hogy 62 évesen kötelezően nyugdíjba vonulni.

A felsőoktatást és az egészségügyet kivéve az egész közszférába behoznák az általános nyugdíjkorhatárt, tehát a jelenlegi hatvankét, majd a későbbiekben hatvanöt éves kötelező nyugdíjba menetelt – írta pénteki számában a Magyar Hírlap, amely úgy tudja, ezt is tartalmazza a már a kormány elé került, a bírákat érintő nyugdíjaztatási koncepciók egyik változata – adta hírül az MTI.

A lap azt írta: ebben szerepel az is, hogy a munkáltató kérvényezésre lehetővé tehetné az érintett munkavállaló további foglalkoztatását.
A Magyar Hírlap szerint a másik elképzelés arról szól, hogy a nyugdíjtörvényt átemelnék az alaptörvény átmeneti intézkedései közé, ezzel sarkalatossá, tehát kétharmadossá tennék a jogszabályt.
Hozzátették: az Alkotmánybíróság hétfői határozatában a szabályozás nem sarkalatos voltával is magyarázta azt, hogy alkotmányellenes a bírák hatvankét éves nyugdíjaztatása.
(Forrás: edupress)

Címkék

Felsőoktatás nyugdíjkorhatár nyugdíjtörvény

Hírek címkéi

Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld hoffmann rózsa szte iskola elte Románia kutatás Balog Zoltán PTE érettségi ösztöndíj egyetem debreceni egyetem Szeged pályázat tüntetés támogatás HÖOK PDSZ konferencia felvételi pedagógus Emmi MSZP mogye DE hallgatói szerződés mta verseny óvoda kína Szlovákia debrecen lmp tandíj Pécs diploma Semmelweis Egyetem plágium Németország szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény Hallgatói Hálózat USA Nagy-Britannia BME HaHa corvinus PSZ pannon egyetem sport diákhitel lövöldözés Klik képzés Orbán Viktor amerika Győr Fidesz kiállítás továbbtanulás nemzeti alaptanterv Erdély Miskolci Egyetem diákok Szabó Máté tanár tankönyv tiltakozás EU Mendrey László tudomány sztrájk felmérés Erasmus répás zsuzsanna együttműködés oktatási államtitkárság diák kormány munka felsőoktatási törvény rektor DK Oktatási Hivatal per főiskola európai unió program Franciaország Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók anglia

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
Epresso.hu Honlap (Rev. 40409a65f13bb0db4ec21a9329bf149d3315444e)