Babeş-Bolyai Tudományegyetemen sorokban állnak a felvételizők
A jelentkezők csütörtökön hosszú sorokban álltak a BBTE főépületében beiratkozásra várva, így a nyári vakációban is zsúfoltak az egyetem folyosói és termei. Az iratkozás a legtöbb karon július 26-án zárul.
Sóos Anna a BBTE rektorhelyettese, a maszol.ro -nak megerősítette: „a gyenge idei érettségi eredmények ellenére a tavalyihoz képest már most jóval nagyobb az érdeklődés_”.
„_Az első három iratkozási nap után a jelentkező száma meghaladta a rendelkezésünkre álló ingyenes helyek számát. A BBTE által kiadott diploma a második helyet foglalja Romániában az Európában keresett és elfogadott oklevelek közül. A cégvezetők szerint ez a végzettség biztosítékot jelent arra, hogy jól képzett személyeket alkalmaznak._” – nyilatkozta a rektorhelyettes.
A matematika és informatika szakon eddig mintegy napi 200 diák iratkozott. Csütörtökön délben a 130-adik diák bejegyzésének tartottak, de a sorszámok aznapra a 180-at is meghaladták.
Az informatika szak mellett a jogi karon és a sport karon különösen nagy az érdeklődés, itt háromszoros a túljelentkezés, a közgazdaság karon pedig kétszeres.
Beiratkozni a BBTE kolozsvári karaira nemcsak a városban, hanem öt másik településen – Sepsiszentgyörgyön, Szatmáron, Udvarhelyen, Besztercén és Zilahon – a kihelyezett tagozatokon is lehet.
A BBTE alapképzésen jövő tanévtől összesen 5003 ingyenes és 9993 tandíjas helyet tud biztosítani a diákok számára, a magyar hallgatók 1010 ingyenes és 1458 tandíjas helyre pályázhatnak.
A mester képzésen 4370 ingyenes és 4488 hely áll a tanulók rendelkezésére, ebből magyar szakon 470 támogatott és több mint 500 fizetős hely van.
Forrás: Új Magyar Szó
Címkék
kolozsvár beiratkozás Babeş-Bolyai TudományegyetemenHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld hoffmann rózsa szte iskola elte Románia kutatás Balog Zoltán PTE érettségi ösztöndíj egyetem debreceni egyetem Szeged pályázat tüntetés támogatás HÖOK PDSZ konferencia felvételi pedagógus Emmi MSZP mogye DE hallgatói szerződés mta verseny óvoda kína Szlovákia debrecen lmp tandíj Pécs diploma Semmelweis Egyetem plágium Németország szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény Hallgatói Hálózat USA Nagy-Britannia BME HaHa corvinus PSZ pannon egyetem sport diákhitel lövöldözés Klik képzés Orbán Viktor amerika Győr Fidesz kiállítás továbbtanulás nemzeti alaptanterv Erdély Miskolci Egyetem diákok Szabó Máté tanár tankönyv tiltakozás EU Mendrey László tudomány sztrájk felmérés Erasmus répás zsuzsanna együttműködés oktatási államtitkárság diák kormány munka felsőoktatási törvény rektor DK Oktatási Hivatal per főiskola európai unió program Franciaország Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók angliaKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Egyetemek a gazdasági válság ellen
- Magyar feliratok hiánya miatt kapott bírságot az iskola
- Semjén, Répás: hagyják abba a szlovákok a történelemhamisítást!
- Amerikai középiskolások fejlesztették ki a szívroham kezelésének új módját?
- Oktatási támogatásokról is tárgyalt a Máért
- A Fűrészt nézték a gyerekek az iskolában
- Kevés a hátrányos helyzetű diák a brit egyetemeken
- Idén többen kértek oktatási-nevelési támogatást
- A Manchester Metropolitan Egyetem a legzöldebb brit egyetem
- Romániában a végzősök ötöde nem jelentkezett érettségire
Ajánlott cikkek
- XI. Csíkszeredai Nyílt Esettanulmányi Verseny
- Mivel csökkentsd a költségeket az egyetemen? Ösztöndíjakkal!
- Alkalmasságira küldené a felvételizőket a PDSZ
- Nem mindenhol lesz őszi szünet
- Újabb egyetemi lövöldözés
- Új fogamzásgátlási módszert vizsgálnak az SZTE-n
- Sérülhet a fiatalok joga a megfelelő tájékoztatás hiányában
- Szerdáig lehet őszi érettségire jelentkezni
- A PTE tanára érmes olimpikonokat edz
- Nem lesz ingyenes jogászképzés
Legfrissebb
- Emelik a tandíj árát több szerb felsőoktatási intézményben
- Online egyetemek: forradalmasított felsőoktatás
- 40 százalékos béremeléssel indulhat az életpályamodell
- Amerikai csúcspolitikus a BCE-n
- MSZP: a kormány a szocializmus oktatáspolitikáját folytatja
- Ötmilliárd forint a nemzetközi kapcsolatok építésére
- Új rektora van a Debreceni Egyetemnek
- Tehetségkutatás az Erzsébet-táborokban
- 25 ezer diák vett részt az olvasásra nevelési programban
- Kovalik Balázs rendezi a müncheni operénekes hallgatók vizsgadarabját
Legolvasottabb
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Kötelező tárgyakkal bővülhet az általános iskolai oktatás
- Ezreket érintene a diákmunka törvényi hátterének változása
- Világcsúcs született az óbudai tésztahídépítő bajnokságon
- Folyamatban az érettségi-felvételi rendszer átalakítása
- Szuperkondenzátor válthatja fel a mobiltelefon akkumulátorokat
- Szinkronszínész tanfolyam a Werk Akadémián
- Adóbevallás - a NAV figyelmezteti a diákokat
- Szünetel a Diákhitel ügyintézése
- Fotós Viadal díjátadó és plusz pályázat

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
