Még homály fedi az intézmények költségvetését

Nyomtatás
2012. július 27., péntek, 17:40
Még homály fedi az intézmények költségvetését

Körülbelül 23 ezer hallgatót vettek fel a természettudományos, műszaki és az informatikai szakokra, ami rekordnak számít.

Kiss Norbert felsőoktatási helyettes államtitkár bejelentése szerint idén átlagosan 15 ponttal jobb teljesítményre volt szükség ahhoz, hogy valakit felvegyenek valamelyik felsőoktatási intézménybe. Mintegy 13 ezren műszaki, 5300-an informatikai, 4800-an természettudományos területeken folytathatják majd tanulmányaikat. Az 51 ezer teljes állami ösztöndíj mellett kétezer hallgatónak ajánlanak fel részösztöndíjas képzést, a tavalyinál 5-8 százalékkal drágább önköltséges formában pedig 29 ezren tanulhatnak.

Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke szerint megváltozott a jelentkezések népszerűségi listája, így a kormány intézkedései nem voltak hiába. Vass László, a Magyar Rektori Konferencia elnökségi tagja szerint a diákok azt vették figyelembe a jelentkezés beadásakor, hogy hol található a legtöbb államilag finanszírozott hely, illetve hol olcsóbbak a költségtérítéses szakok. Vass szerint az intézmények népszerűsége nem feltétlenül tükrözi a tényleges oktatási színvonalat, ezen véleménye szerint egy minőségbiztosítással egybekötött pályakövetői adatbázis segíthetne.

Egyelőre nehéz megmondani, hogy az államilag finanszírozott férőhelyek csökkentése mennyi plusz bevételt jelent majd a költségvetésben, de a jogi és a közgazdászképzéstől megvont támogatás szembeállítása a költségesebb mérnöki és természettudományos szakok magasabb normatívájával „érdekes” egyenleget hozhat Vass szerint.

A felvi.hu alapján a tavalyi normatíva az orvosképzésben évi 720, a műszakiban 449, a jogászoknál pedig 229 ezer forint volt, amihez még további működési költségeket kell adnunk. Ezekhez az összegekhez igazodnak majd valószínűleg az idei normatívák, amelyek még nem kerültek nyilvánosságra. Egy név nélkül nyilatkozó szakértő a késést a „költségvetéssel kapcsolatos jogalkotási abszurditással” magyarázta.

Forrás: www.napi.hu

Címkék

Felsőoktatás felvételi finanszírozás

Hírek címkéi

Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán ösztöndíj egyetem érettségi debreceni egyetem Szeged tüntetés pályázat HÖOK PDSZ konferencia felvételi támogatás MSZP DE pedagógus hallgatói szerződés mogye Emmi mta debrecen Szlovákia verseny lmp tandíj Pécs Németország diploma Semmelweis Egyetem plágium óvoda szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény USA kína Hallgatói Hálózat BME corvinus HaHa Nagy-Britannia lövöldözés diákhitel pannon egyetem amerika továbbtanulás nemzeti alaptanterv PSZ Orbán Viktor diákok Szabó Máté Győr kiállítás tanár sport Fidesz sztrájk képzés EU tudomány felmérés tiltakozás Erdély Mendrey László tankönyv oktatási államtitkárság kormány Erasmus Miskolci Egyetem diák felsőoktatási törvény répás zsuzsanna együttműködés per Klik főiskola rektor program DK Victor Ponta röghöz kötés hallgatók európai unió anglia selye jános egyetem munka Oktatási Hivatal középiskola

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
Epresso.hu Honlap (Rev. deb4c210ebd57ad34cd465d93913aaf92c23c939)