Az államtitkárság szerint sok a csúsztatás a felvételik körül

Nyomtatás
2012. július 30., hétfő, 13:33
Az államtitkárság szerint sok a csúsztatás a felvételik körül

Az oktatási államtitkárság a leghatározottabban visszautasított minden olyan, a sajtóban megjelenő állítást, amely megtévesztő szándékkal az új finanszírozási rendszert a szocialisták és liberálisok által bevezetni tervezett tandíjként tünteti fel.

Az államtitkárság közleményében felidézte: az MSZP és az SZDSZ azt tervezte, hogy minden felsőoktatásban tanuló fiatalnak kötelezően tandíjat kell fizetnie. Ezzel szemben a tény az, hogy a 2012 szeptemberétől újonnan belépő diákok több mint hatvan százaléka (tehát 10 diákból 6) teljes állami ösztöndíjban részesül.

Tény, hogy az idei 110.617 jelentkező közel háromnegyede, 79.861 fiatal kezdheti meg felsőfokú tanulmányait szeptembertől az egyetemeken, főiskolákon – folytatták, kiemelve: a hallgatók a szeptembertől kezdődő tanévben állami ösztöndíjjal vagy állami kamattámogatással tanulhatnak.
Hozzátették: a kormány éppen azért, hogy az állam által nem vagy csak kismértékben támogatott szakokon a tanulás ne “a gazdagok kiváltsága” legyen, létrehozta a Diákhitel II-t. Az új hitelkonstrukcióval a kormány megteremtette annak lehetőségét, hogy minden magyar fiatal, aki eleget tesz a minimumkövetelményeknek, anyagi helyzetétől függetlenül az általa választott területen tanulhasson – emelték ki.

Az államtitkárság azokat a valótlan kijelentéseket is visszautasítja, amelyek szerint “az utóbbi évtizedekben nem volt példa arra, hogy olyan kevesen jelentkeztek volna a felsőoktatásba, mint idén”. 2007-ben ugyanis 108.854-en, 2008-ban 96.986-an, idén pedig 110 617-en jelentkeztek – fejtették ki.

A kormány célja egy olyan felsőoktatási rendszer megteremtése és fenntartása, amely – versenyképes diplomák megszerzésével – mind a nemzetgazdaság, mind pedig a hallgatók hosszú távú érdekeit szolgálja. Továbbá cél az is, hogy a már külföldön élő magyar fiatalok is visszatérjenek hazánkba – sorolták.

mti

Címkék

Felsőoktatás felvételi oktatási államtitkárság

Hírek címkéi

Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán ösztöndíj egyetem érettségi debreceni egyetem Szeged tüntetés pályázat HÖOK PDSZ konferencia felvételi támogatás MSZP DE pedagógus hallgatói szerződés mogye Emmi mta debrecen Szlovákia verseny lmp tandíj Pécs Németország diploma Semmelweis Egyetem plágium óvoda szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény USA kína Hallgatói Hálózat BME corvinus HaHa Nagy-Britannia lövöldözés diákhitel pannon egyetem amerika továbbtanulás nemzeti alaptanterv PSZ Orbán Viktor diákok Szabó Máté Győr kiállítás tanár sport Fidesz sztrájk képzés EU tudomány felmérés tiltakozás Erdély Mendrey László tankönyv oktatási államtitkárság kormány Erasmus Miskolci Egyetem diák felsőoktatási törvény répás zsuzsanna együttműködés per Klik főiskola rektor program DK Victor Ponta röghöz kötés hallgatók európai unió anglia selye jános egyetem munka Oktatási Hivatal középiskola

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
Epresso.hu Honlap (Rev. deb4c210ebd57ad34cd465d93913aaf92c23c939)