Megvannak a 2012-es mesterképzés keretszámai
Nyilvánosságra hozta az oktatási államtitkárság a 2012-es mesterképzés keretszámait. Összesen 18600 egyetemista kezdheti meg mesterképzését.
A Szegedi Tudományegyetem összesen 1728 állami ösztöndíjas helyet kapott. A legtöbb helyet az ELTE kapta, nekik 2279 hely jutott. Míg a legkevesebb állami ösztöndíjas hely a Budapesti Kortárstánc Főiskolának jutott, szám szerint 4 embert vehetnek fel így.
A pedagógképzés keretszáma volt a legmagasabb. Összesen 3700 hely várt kiosztásra. Az SZTE-n 530 állami ösztöndíjas vehető fel. A tanárképzés amúgy is nagy számokkal fut a neves egyetemeken, hiszen az ELTE 600 fővel számolhat, a Pécsi Tudományegyetemre 350 embert várnak, de még az Eszterházy Károly Főiskolára is jutott 400 hely.
Összesen 1500 hely jutott a természettudományi szakokra. Ebből a szegedi egyetem 320 helyet kapott. Összevetve az ELTE-vel itt már jelentősebb eltérést találhatunk, hiszen a pesti egyetemen 470 fő kaphat helyet. Bár az ország egyetemein így is a szegedié a második legtöbb hely. Az informatikai szakon 1500 állami ösztöndíjast vehetnek fel az egyetemek. Az SZTE ebből 160 helyet kapott.
Agrártudományi mesterképzésre Szegeden 50 hely jutott az összesen kiosztható 800 helyből. Ebből az ágból a legtöbb helyet a Szent István egyetem kapta meg 170 hellyel, míg a második a Corvinus egyetem a maga 160 helyével. Gazdaságtudományi területen összesen 2900 állami ösztöndíjas hallgatót vehetnek fel az egyetemek. Ebből a merítésből az SZTE 140 férőhelyet kap.
A bölcsésztudományi területen 1900 hely került kiosztásra, ebből 644 jutott az ELTE-nek, míg az SZTE 292 helyet kapott. A Pécsi Tudományegyetemen 220 állami ösztöndíjas mester szakos hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptembertől.
Jogi képzésen mindössze 320 hely várt kiosztásra. Ebbő az SZTE 50 helyet kapott meg. A legnagyobb számban a Debreceni Egyetem kapott helyeket, szám szerint 85-öt. Ugyancsak 50 hely jutott a Szegedi Tudományegyetemnek a Műszaki képzéseken. A kiosztható 3470 helyből 1450 helyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kapta.
Művészeti képzésben részt vevők számára fent tartott államilag támogatott helyekből kiosztásra várt 280 hely. Ebből az SZTE-nek 14 hely jutott. Társadalmi tudományokból 140 helye van a szegedi egyetemnek az összesen kiosztható 1130-ból.
Nem indul jövőre állami ösztöndíjas támogatással képzés a Szegedi Tudományegyetemen orvos-és egészségtudományi szakon, illetve sporttudományi szakon.
Címkék
Felsőoktatás egyetem diákhitel szte szegedi tudományegyetem belföld oktatás tanulás diák hallgató hoffmann rózsa Hoffmann kormány EHÖK HÖOK höok hallgatók keretszám keretHírek címkéi
Felsőoktatás közoktatás szte egyetem hoffmann rózsa szegedi tudományegyetem oktatás külföld felsőoktatási törvény belföld tandíj Szeged hallgató HÖOK demonstráció diákhitel Hallgatói Hálózat tanulás Hoffmann ösztöndíj továbbtanulás PTE keretszámok tüntetés EU lengyelország diploma virrasztás lmp közgazdász nefmi nyelvvizsga diák kormány höok iskola Pécs kutatás MSZP Budapest Alkotmánybíróság DE Apple országos diákhitel 2 nemzeti erőforrás minisztérium google felmérés rektor mta elte EHÖK röghöz kötés hallgatók kiállítás hallgatói szerződés részösztöndíj USA nemzeti alaptanterv Prága érettségi debreceni egyetem felvételi homoki-nagy mária túlképzés PDSZ PSZ nyílt nap nfü európai unió unio NFÜ munkavállalás egyesült királyság munkanélküliség közvélemény-kutatás szonda ipsos Erdély magyar képzés felvételi 2012 jelentkezés határidő Szabó Máté ombudsman jogászképzés Győr havazás Osztolykán Ágnes NAT köznevelési törvény Microsoft Andrulla Vasziliu kollégium haláleset Gazdasági GTK Keresztféléves képzés HSZI állami ösztöndíjKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Elvándorolnak a hiányszakmákban dolgozó szakorvosok
- Képzőművészeti kiállítás hallgatók munkáiból
- Részletfizetés és belső ösztöndíjak az SZTE-n
- LMP: Forduljanak az Ab-hez a felvételizők
- Mandulavirágzási Tudományos Napok a PTE-n
- Ingyen kapnak Microsoft eszközöket az egri főiskola hallgatói
- Gatyaletolással az új felsőoktatási törvény ellen
- Orbán Viktor örül a hallgatói tüntetéseknek
- Meghívták Hoffmann Rózsát vagy sem? (UPDATED)
- Az LMP is tiltakozik a felsőoktatási politika ellen
Ajánlott cikkek
- Hét szegedi lett az MTA doktora
- Botrányos megnyitó az Education
- Érvényben a nyelvvizsga-amnesztia
- Szombat a Fizika Napja
- Haláleset egy fővárosi kollégiumban: megkezdődött a bírósági tárgyalás
- Ennyit keresnek a vezető brit és amerikai egyetemek rektorai
- Az ELTE és az SZTE a leideni egyetem rangsorán
- Gyakori kérdések a hallgatói szerződésekről
- Átalakítás előtt a Diákhitel
- Az SZTE a legzöldebb egyetem
Legfrissebb
- Elvándorolnak a hiányszakmákban dolgozó szakorvosok
- Közokirat-hamisítás ügyében nyomoznak
- Képzőművészeti kiállítás hallgatók munkáiból
- Jóváhagyták a Sapientia EMTE akkreditálását
- MOSZ: a NAT nagyobb pedagógiai önállóságot ad
- Részletfizetés és belső ösztöndíjak az SZTE-n
- LMP: Forduljanak az Ab-hez a felvételizők
- Mandulavirágzási Tudományos Napok a PTE-n
- Nem tetszik a rendszer a cseh egyetemistáknak
- Péntekig lehet jelentkezni a felsőoktatásba
Legolvasottabb
- Romániába csábítja a BBTE a hallgatókat
- Rendkívüli tanítási szünet a hideg miatt
- HÖOK: az egész országból érkeznek demonstrálók
- A felsőoktatás megmentéséért szervez megmozdulást a HÖOK
- A vártnál kevesebben jöttek el a HÖOK demonstrációjára
- Ideiglenes diákigazolvány helyett igazolás
- Kik kaphatnak részösztöndíjat?
- Az új felsőoktatási felvételi rendszer elhalasztását kéri a Tudosz
- Meghosszabbították a jelentkezési határidőt
- A lengyel egyetemisták ötöde a tandíjáért szexel, de nem prostituált

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
