Egybehangzó vélemények a köznevelési törvénnyel kapcsolatban

Nyomtatás
2012. március 22., csütörtök, 11:14
Egybehangzó vélemények a köznevelési törvénnyel kapcsolatban

A New Yorkban, 25 ország képviselőinek részvételével megrendezett nemzetközi konferencián nagyjából egybehangzó megállapítások születtek a köznevelési törvény intézkedéseivel kapcsolatban.

A helyettes államtitkár közölte, hogy az Egyesült Államok kormánya, illetve oktatási minisztériuma, valamint a Pedagógus Szakszervezetek Világszövetségének konferenciáján hangsúlyozták, jelentős szakmai felelősségük kell, hogy legyen az intézményvezetőknek, ugyanakkor ennek nem szabad egyszemélyinek lennie.

Gloviczki Zoltán utalt arra, a köznevelési törvény rengeteg kérdésben az igazgatók szintjére helyezi a felelősséget: ő a munkáltatója a tanári karnak, és az igazgató, illetve a nevelőtestület felelőssége a helyi pedagógiai program és tanterv elfogadása.

Az intézményvezetők felelőssége lesz ezentúl a tanárok órabeosztása és a tanításon kívüli munkaidő-beosztása is, ami szerinte “szakmailag pozitív jelenség, hiszen valóban az iskola álmodhatja meg, hogyan gazdálkodik az idejével és a feladataival”.
Emlékeztetett arra is, hogy a konferencián a pedagógus-szakszervezetek képviselői felvetették, Magyarországon példamutató a munkaközösség-vezetők rendszere.

Gloviczki Zoltán kormányzati szempontból azt az elhangzott ötletet tartotta megfontolandónak, hogy ez utóbbi testületek is részesüljenek az intézményvezetőre szabott felelősségből.
Elmondása szerint a magyar delegáció rámutatott arra, hogy a Magyarországon bevezetendő pedagógus-életpályamodell keretében – a nemzetközi trendekkel egyezően – külön kezelik az intézményvezetőket, mert nekik menedzsertípusú kompetenciákkal is rendelkezniük kell.

A helyettes államtitkár kitért arra: a pedagógusképzésről a magyar kormányzati elképzelésekhez hasonlóan vélekedtek a konferencia felszólalói. E szerint el kell ismerni, hogy a pedagógusoké “külön szakma”, ugyanakkor egyebek mellett informatikai téren fejleszteni kell a tudásukat. Az ideális életpályamodellt illetően is megegyezett a nemzetközi szakértők véleménye a magyar kormányzatéval – tette hozzá.

Gloviczki Zoltán kiemelte, Magyarországon olyan mértékben erodálódott a tanári pálya presztízse, hogy az életpályamodell bevezetése “nem megváltás, hanem nélkülözhetetlen lépés afelé, hogy rendezzük a helyzetet”. Hangsúlyozta: ugyanakkor az anyagi helyzet javításával együtt kell járnia az oktatásminőség javulásának.

A múlt heti rendezvényre annak a 25 országnak a képviselőit hívták meg, amelyek az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) felméréseiben a legjobban teljesítenek, vagy az utóbbi felmérésen a legjelentősebb javulást mutatták; Magyarország ez utóbbi kategóriába tartozik.

A Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezetével kapcsolatban megjegyezte: a következő két hétben kormányzati szinten mérlegelik a szakértők a beérkezett javaslatokat, és eldöntik, melyek azok, amelyek “drámai elmaradást próbálnak pótolni”. Általánosságban véve azonban a NAT-tal kapcsolatban a szűkítés tendenciája lesz a mérvadó – jegyezte meg.

MTI

Címkék

közoktatás köznevelési törvény konferencia Gloviczki Zoltán

Hírek címkéi

Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld hoffmann rózsa szte iskola elte Románia kutatás Balog Zoltán PTE érettségi ösztöndíj egyetem debreceni egyetem Szeged pályázat tüntetés támogatás HÖOK PDSZ konferencia felvételi pedagógus Emmi MSZP mogye DE hallgatói szerződés mta verseny óvoda kína Szlovákia debrecen lmp tandíj Pécs diploma Semmelweis Egyetem plágium Németország szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény Hallgatói Hálózat USA Nagy-Britannia BME HaHa corvinus PSZ pannon egyetem sport diákhitel lövöldözés Klik képzés Orbán Viktor amerika Győr Fidesz kiállítás továbbtanulás nemzeti alaptanterv Erdély Miskolci Egyetem diákok Szabó Máté tanár tankönyv tiltakozás EU Mendrey László tudomány sztrájk felmérés Erasmus répás zsuzsanna együttműködés oktatási államtitkárság diák kormány munka felsőoktatási törvény rektor DK Oktatási Hivatal per főiskola európai unió program Franciaország Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók anglia

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
Epresso.hu Honlap (Rev. 40409a65f13bb0db4ec21a9329bf149d3315444e)