Gulágkutatók Nemzetközi Konferenciája
A Gulágkutatók Nemzetközi Társasága 2012. április 11-én, szerdán konferenciát tart Miskolcon, ahol az érdeklődők számos előadást hallgathatnak meg a témával kapcsolatban.
A miskolci MTA MAB Székházba látogatók a délelőtt folyamán előadást hallhatnak például a Gulág megszületéséről, a málenkij robotról, Sztálin 1944. december 16-i határozatának végrehajtásáról, a magyar civilek Szovjetunióba hurcolásáról, és megismerhetik többek között a Gulágról hazatért emberek történelmi forrásként felhasznált visszaemlékezéseit is.
Ezen kívül az előadássorozat végén a résztvevőknek lehetőségük nyílik vitázni, illetve hozzászólni a témákhoz.
A délutáni szekcióban megismerkedhetünk Nyíregyháza és a Gulág viszonyával és a kárpátaljai magyarok donbászi munkaszolgálatával. Ezen felül többet tudhatunk meg az ondiak Szovjetunióbeli munkaszolgálatáról és a kommunista diktatúra alatti szovjet fogságról is. A nap zárásaként pedig a Gulag szeminárium legjobb dolgozatát is megtekinthetjük.
Az előadók között van például Várdy Béla, Vladimir Rott, Tatjana Guszarova, Máthé Áron és még számos hozzáértő.
Az egész napos rendezvény megszervezésében a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága mellett részt vesz a Miskolci Egyetem BTK Történettudományi Intézet, a Fényi Gyulai Jezsuita Gimnázium és Kollégium, a Lévay József Közművelődési Egyesület és az MTA MAB Történettudományi Munkabizottság is.
Részletes program: http://oldwww.uni-miskolc.hu/uni/hirek/pdf/gulag.pdf
Címkék
Miskolci Egyetem konferencia gulag MiskolcHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld hoffmann rózsa szte iskola elte Románia kutatás Balog Zoltán PTE érettségi ösztöndíj egyetem debreceni egyetem Szeged pályázat tüntetés támogatás HÖOK PDSZ konferencia felvételi pedagógus Emmi MSZP mogye DE hallgatói szerződés mta verseny óvoda kína Szlovákia debrecen lmp tandíj Pécs diploma Semmelweis Egyetem plágium Németország szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény Hallgatói Hálózat USA Nagy-Britannia BME HaHa corvinus PSZ pannon egyetem sport diákhitel lövöldözés Klik képzés Orbán Viktor amerika Győr Fidesz kiállítás továbbtanulás nemzeti alaptanterv Erdély Miskolci Egyetem diákok Szabó Máté tanár tankönyv tiltakozás EU Mendrey László tudomány sztrájk felmérés Erasmus répás zsuzsanna együttműködés oktatási államtitkárság diák kormány munka felsőoktatási törvény rektor DK Oktatási Hivatal per főiskola európai unió program Franciaország Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók angliaKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Hoffmann szerint a szokásos rendben zajlott a tanév
- A DK szerint kurdarcot vallott a kormány oktatáspolitikája
- Törlik a SZERSA Oktatási Központjának működési engedélyét
- A Klik visszavonja a pályázati felhívást
- Az Együtt-PM szerint az oktatási kormányzat megbukott
- A legjobb diákmunkákból nyílt kiállítás a Szépművészetiben
- Feleannyit keresnek a szakmunkás pályakezdők, mint a diplomások
- "Nem lehet munka nélkül megúszni az életet"
- MSZP: gyanús az iskolagyümölcs-program közbeszerzése
- Az óvodáztatási kötelezettség családi napköziben is teljesíthető
Ajánlott cikkek
- XI. Csíkszeredai Nyílt Esettanulmányi Verseny
- Mivel csökkentsd a költségeket az egyetemen? Ösztöndíjakkal!
- Alkalmasságira küldené a felvételizőket a PDSZ
- Nem mindenhol lesz őszi szünet
- Újabb egyetemi lövöldözés
- Új fogamzásgátlási módszert vizsgálnak az SZTE-n
- Sérülhet a fiatalok joga a megfelelő tájékoztatás hiányában
- Szerdáig lehet őszi érettségire jelentkezni
- A PTE tanára érmes olimpikonokat edz
- Nem lesz ingyenes jogászképzés
Legfrissebb
- A fogyás javítja az emlékezetet egyetemi tudósok szerint
- Mesterséges csontból épülhetnek a jövő házai
- Autizmust okozhat a levegőszennyezés
- Kutatók szerint ragadós a közönség tapsa
- Portugál tanárok bojkottálták a záróvizsgákat
- Szervezeti és működési szabályzat nélkül működik a Klik
- Háromdimenziós technikával nyomtattak homokszem nagyságú lítiumionos elemet amerikai kutatók
- Egyetemet foglaltak a brit hallgatók
- Módosulhat a pedagógusok továbbképzéséről szóló rendelet
- Az SZTE fejlesztette doktori iskoláit és tehetséggondozó műhelyeit
Legolvasottabb
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Kötelező tárgyakkal bővülhet az általános iskolai oktatás
- Ezreket érintene a diákmunka törvényi hátterének változása
- Világcsúcs született az óbudai tésztahídépítő bajnokságon
- Folyamatban az érettségi-felvételi rendszer átalakítása
- Szuperkondenzátor válthatja fel a mobiltelefon akkumulátorokat
- Szinkronszínész tanfolyam a Werk Akadémián
- Adóbevallás - a NAV figyelmezteti a diákokat
- Szünetel a Diákhitel ügyintézése
- Fotós Viadal díjátadó és plusz pályázat

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
