Gyakori kérdések a hallgatói szerződésekről
Az alábbiakban azokat a lényegi kérdéseket vesszük sorra, melyek már biztos valamennyi jelenlegi vagy leendő hallgatóban felmerültek:
Mi az a hallgatói szerződés, és mikor kell megkötni?
A felsőoktatási törvény szerint csak akkor tanulhatnak állami – teljes vagy rész – ösztöndíjjal a hallgatók, ha még beiratkozás előtt aláírják a hallgatói szerződést. A szerződést a diák és az állam nevében eljáró Oktatási Hivatal köti meg: az állam vállalja a hallgató képzésének megfelelő arányú finanszírozását, a hallgató pedig vállalja, hogy teljesít bizonyos feltételeket: például hogy időben befejezi a tanulmányait, és hogy adott ideig tanulmányai befejeztével Magyarországon fog dolgozni.
Tényleg fizetnie kell annak, aki nem szerzi meg időben a diplomát?
Igen. Ha a meghatározott képzési idő másfélszeresén belül nem sikerül megszereznie az oklevelet egy hallgatónak, úgy az igénybe vett ösztöndíj vagy részösztöndíj 50 százalékát vissza kell fizetni az államnak.
Mennyi időt kell Magyarországon dolgoznia egy-egy hallgatónak a hallgatói szerződés szerint?
Kétszer annyi időt, ameddig állami ösztöndíjjal vagy részösztöndíjjal tanult felsőoktatásban – a diploma megszerzését követő húsz éven belül. Ha például három évig tanult az állam költségén, akkor hat éven keresztül itthon kell munkát vállalnia.
Mi történik, ha valaki mégis külföldön szeretne dolgozni a diploma megszerzése után?
Akkor fizetni kell: az igénybe vett állami ösztöndíjnak vagy részösztöndíjnak a meghatározott napon érvényes jegybanki alapkamatot három százalékponttal meghaladó kamattal megnövelt összegét kell visszafizetni a magyar államnak.
forrás:eduline
Címkék
ösztöndíj hallgatói szerződés részösztöndíj továbbtanulásHírek címkéi
Felsőoktatás közoktatás szte egyetem hoffmann rózsa szegedi tudományegyetem oktatás külföld felsőoktatási törvény belföld tandíj Szeged hallgató HÖOK demonstráció diákhitel Hallgatói Hálózat tanulás Hoffmann ösztöndíj továbbtanulás PTE keretszámok tüntetés EU lengyelország diploma virrasztás lmp közgazdász nefmi nyelvvizsga diák kormány höok iskola Pécs kutatás MSZP Budapest Alkotmánybíróság DE Apple országos diákhitel 2 nemzeti erőforrás minisztérium google felmérés rektor mta elte EHÖK röghöz kötés hallgatók kiállítás hallgatói szerződés részösztöndíj USA nemzeti alaptanterv Prága érettségi debreceni egyetem felvételi homoki-nagy mária túlképzés PDSZ PSZ nyílt nap nfü európai unió unio NFÜ munkavállalás egyesült királyság munkanélküliség közvélemény-kutatás szonda ipsos Erdély magyar képzés felvételi 2012 jelentkezés határidő Szabó Máté ombudsman jogászképzés Győr havazás Osztolykán Ágnes NAT köznevelési törvény Microsoft Andrulla Vasziliu kollégium haláleset Gazdasági GTK Keresztféléves képzés HSZI állami ösztöndíjKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Elvándorolnak a hiányszakmákban dolgozó szakorvosok
- Képzőművészeti kiállítás hallgatók munkáiból
- Részletfizetés és belső ösztöndíjak az SZTE-n
- LMP: Forduljanak az Ab-hez a felvételizők
- Mandulavirágzási Tudományos Napok a PTE-n
- Ingyen kapnak Microsoft eszközöket az egri főiskola hallgatói
- Gatyaletolással az új felsőoktatási törvény ellen
- Orbán Viktor örül a hallgatói tüntetéseknek
- Meghívták Hoffmann Rózsát vagy sem? (UPDATED)
- Az LMP is tiltakozik a felsőoktatási politika ellen
Ajánlott cikkek
- Ennyit keresnek a vezető brit és amerikai egyetemek rektorai
- Hogy puskáznak az orosz hallgatók?
- Megverte iskolatársát egy 14 éves diák
- Haláleset egy fővárosi kollégiumban: megkezdődött a bírósági tárgyalás
- Átalakítás előtt a Diákhitel
- Érvényben a nyelvvizsga-amnesztia
- Erkölcstan, hazafiasság, környezettudatosság az új nemzeti alaptantervben
- A cseheknél is nehéz a helyzet a felsőoktatásban
- Rendőrök tartják rettegésben a diákokat
- Gazdasági felügyelet alatt az SZTE
Legfrissebb
- Elvándorolnak a hiányszakmákban dolgozó szakorvosok
- Közokirat-hamisítás ügyében nyomoznak
- Képzőművészeti kiállítás hallgatók munkáiból
- Jóváhagyták a Sapientia EMTE akkreditálását
- MOSZ: a NAT nagyobb pedagógiai önállóságot ad
- Részletfizetés és belső ösztöndíjak az SZTE-n
- LMP: Forduljanak az Ab-hez a felvételizők
- Mandulavirágzási Tudományos Napok a PTE-n
- Nem tetszik a rendszer a cseh egyetemistáknak
- Péntekig lehet jelentkezni a felsőoktatásba
Legolvasottabb
- Romániába csábítja a BBTE a hallgatókat
- Rendkívüli tanítási szünet a hideg miatt
- HÖOK: az egész országból érkeznek demonstrálók
- A felsőoktatás megmentéséért szervez megmozdulást a HÖOK
- A vártnál kevesebben jöttek el a HÖOK demonstrációjára
- Ideiglenes diákigazolvány helyett igazolás
- Kik kaphatnak részösztöndíjat?
- Az új felsőoktatási felvételi rendszer elhalasztását kéri a Tudosz
- Meghosszabbították a jelentkezési határidőt
- A lengyel egyetemisták ötöde a tandíjáért szexel, de nem prostituált

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
