BKF, nyílt nap - kevés a finanszírozott hely
2012 decemberétől egészen február elejéig lehetett látogatni a BKF, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolát. Kommunikációs, üzleti, turizmus, művészeti képzések – 9 alapszak és 3 mesterképzés közül válogathattak a továbbtanulás iránt érdeklődő diákok.
A nyílt napon betekintést nyerhettünk a Kommunikáció és médiatudomány , a Turizmus-vendéglátás, az Emberi erőforrások, a Gazdálkodási és menedzsment, a Közszolgálati-, a Nemzetközi gazdálkodás -és a Kereskedelem –és marketing alapszakon folyó képzésekbe illetve a Vezetés –és szervezés és Turizmus-menedzsment mesterszakok képzéseibe is.
A nyílt nap pozitívuma, hogy a mintaórákon kívül (ez példatörténeteket foglal magában) mintatréningen is részt lehetett venni, mely gyakorlatiasabb jellegű betekintést engedett az intézmény adta lehetőségekbe. A tájékoztatók részletesek, több témakörre kiterjedőek voltak s nemcsak a tanárok, hanem a diákok is részt vettek a főiskola bemutatásában – így több szempontból lehetett megismerni az iskolában folyó képzést.
Fontos azonban, hogy a nap több modulból állt, s többnyire e modulokat a Diákhitelről szóló előadás nyitotta meg. Nem véletlen – a főiskola kevés helyet biztosít az egyetem által finanszírozott képzésben részt venni vágyók számára (szakoktól függően 1-15 főig terjed a keret). Ennek megvan az előnye is, hiszen az intézmény kevésbé függ az állami költségvetés esetleges ingadozásától. Ugyanakkor igen szoros a verseny a legjobbaknak kijáró ingyenes helyekért mind a művészi, mind a kereskedelmi irányú képzési területeken. Az első félév a 400 pontot elérő hallgatóknak ingyenes, de csak a kiemelten jó tanulók kaphatnak ösztöndíjat a többi félévben – ez is éppen a tandíj összegével egyenlő.
Ami miatt mégis nagy népszerűségnek örvend az iskola, hogy sikerült a maga számára megnyernie néhány kiemelkedő szaktekintélyt, mint például Kepes Andrást, Jakupcsek Gabriellát vagy Fazekas Ildikót. A nevek nagyok, kérdés, hogy az itt kapott tudás versenyképes –e? A nyílt napon egy jelenleg BME-en tanuló hallgatóval is sikerült szót váltanom, aki arról számolt be, hogy a Műszaki –és Gazdaságtudományi Egyetem gyakorlati keretein belül egy országos médium gyakornokaként dolgozhatott. Nem reménytelen számára, hogy gyakornoki helye későbbi munkahelye is lesz.
Persze a BKF is kínál lehetőségeket: szemeszterenként több mint 400 gyakornoki pozícióról számoltak be az előadók illetve szakmai klubokban, oktatói projekteken és szakmai csoportokban fejleszthetik készségeiket. Kiemelkedő eredményeket értek el többek között a World Press Photo 2012-n és a 43. Magyar Filmszemlén is.
Az épület, a tanulókörnyzet modern és jól felszerelt, a legújabb prezentációs technológiákat pedig minden előadáson előnyben részesítették.
Hogy mennyire jók ezek a feltételek és milyen színvonalú az oktatás – csak egy másik egyetemmel összevetve lehet ténylegesen felmérni. Február 20-a, a BME nyílt napja, hamarosan itt is felmérjük a lehetőségeket.
Címkék
nyílt nap képzés bkfHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán érettségi ösztöndíj debreceni egyetem egyetem Szeged pályázat tüntetés HÖOK PDSZ konferencia támogatás felvételi pedagógus MSZP mogye Emmi DE hallgatói szerződés mta Szlovákia debrecen verseny lmp óvoda tandíj Pécs Semmelweis Egyetem plágium Németország kína diploma NAT szegedi tudományegyetem Budapest köznevelési törvény USA Hallgatói Hálózat Nagy-Britannia BME corvinus HaHa diákhitel lövöldözés képzés PSZ sport pannon egyetem Orbán Viktor amerika Fidesz továbbtanulás nemzeti alaptanterv Győr diákok Szabó Máté kiállítás tiltakozás tanár tankönyv tudomány Klik sztrájk EU Erdély felmérés Mendrey László Miskolci Egyetem oktatási államtitkárság diák kormány Erasmus répás zsuzsanna felsőoktatási törvény rektor együttműködés per főiskola program DK Oktatási Hivatal Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók európai unió anglia Hiller István selye jános egyetemKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Koncertevékenységgel bővíti feladatkörét a Zeneakadémia
- PR-Kutató-és Szolgáltató Központ Pécsett
- Szünetel a Diákhitel ügyintézése
- Együttműködik A NATO-KEKK és a PTE-ÁOK
- Június elejéig kiküldik a regisztrációs csomagokat
- A képzési idő hosszát kell ledolgozniuk az állami ösztöndíjasoknak
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Felfüggesztették a SZIE projektjének jogorvoslatát
- Együttműködik az Edutus Főiskola és a Magyar Turizmus Zrt.
- Megkezdődött a Ludovika Zászlóalj száznapos ünnepsége
Ajánlott cikkek
- A vécében késelt a 16 éves diák
- "Az év roma oktatója" elismerés a DE-n
- Egy napra egyetemisták lehettek a diákok az SZTE EHÖK programján
- Idén is lesz Janikovszky Éva meseíró pályázat
- Biztonságos utakat és járműveket tervezhetnek gyerekek
- Többen kovásznai diáklány mellett állnak
- Tüntetésért pénzbüntetés
- Dél-Korea és Kína kifogásolja az új japán tankönyveket
- Mivel csökkentsd a költségeket az egyetemen? Ösztöndíjakkal!
- Elfogadta a parlament a közoktatási törvény módosítását
Legfrissebb
- Ingyenes parlagfű-kisokos diákoknak
- Nívódíjat kapott a Szent István Egyetem
- Kiürítettek egy balatonfüredi középiskolát
- Az óvodásokon múlhat Sanghajban a helyi nyelvjárás
- Koncertevékenységgel bővíti feladatkörét a Zeneakadémia
- PR-Kutató-és Szolgáltató Központ Pécsett
- Megújult a Tarjáni Gyermektábor
- Az EU-ban minden gyerek végezze el az általános iskolát
- Baleset történt egy soproni óvodában
- Fogyatékkal élők országos ifjúsági diákolimpiája
Legolvasottabb
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Rendezvény az elvándorlásról
- Felsőoktatási program hátrányos helyzetűeknek
- Dunai Regatta – lázban égnek az egyetemek
- Vajkést vitt az iskolába, felfüggesztették
- Így használja a Rubik-kockát egy amerikai egyetemista
- Időkapszulát helyeznek el a BME falába
- Pórul járt az egyetemista
- Vizsgákat halasztottak el Justin Bieber koncertje miatt
- Doktori cím ajándékba

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
