Az SZTE-n és a BME-n a legmagasabb a tanulmányi ösztöndíj
Az SZTE és a BME hallgatói önkormányzatai fizetik a legmagasabb tanulmányi ösztöndíjakat
Bújtatott tandíj, dráguló MÁV, rosszul fizetett diákmunkák. Egyre nehezebben jövünk ki az átlag hallgatói költségvetésből, melynek legfontosabb része sokunk számára a tanulmányi ösztöndíj. Így nem csoda, ha piros betűs ünnepnapként tartja számon sok hallgató a dátumot, mikor megállapítják a tanulmányi ösztöndíjak határait, de még jobban örülnek a napnak, amikor meg is kapják az összeget.
Nem mindenkinek jár azonban a jóból: tanulmányi juttatást alanyi jogon kaphat minden nappali, államilag támogatott képzéses hallgató, a félév során elért átlagtól függően. Az összeg havonta jár egy szemeszterig, majd az elosztási procedúra újrakezdődik.
Az ösztöndíjak kiszámítását a hatályos törvények (azaz az Ftv.) és a felsőoktatási intézmény belső rendszere határozza meg. Törvény által szabott feltétel például, hogy a hallgató első szemeszterben nem kaphat tanulmányi támogatást, illetve az ösztöndíj legalacsonyabb összegének el kell érnie a hallgatói normatíva öt százalékának megfelelő összeget (amely jelen pillanatban 5950 Ft). Ennél az összegnél tehát nem kaphat kevesebbet egy hallgató Magyarországon, ám karonként és intézményenként változó, hogy a minimum összeget milyen átlaghoz kötik.
Ez azt is jelenti, hogy ugyanazon szak két hallgatója azonos tanulmányi átlaggal nagy valószínűséggel nem ugyanolyan összegű tanulmányi ösztöndíjat kap például egy pesti és egy vidéki egyetemen, főiskolán.
Úgy tűnik, a felsőoktatási intézmények egyre kiélezettebb versenyében akár a tanulmányi ösztöndíj mértéke és az ebben részesülő hallgatók száma is döntő lehet, és a felsőoktatásba jelentkező diák döntésének egyik meghatározó pillérévé válhat.
Nézzük tehát, hol mennyit lehet kapni!
A Debreceni Egyetemen (DE) általánosan 9000 Ft a legkisebb ösztöndíj, ezt pedig legalacsonyabb átlaggal (2.0) jellemzően az Informatikai Karon (IK) lehet elérni, hasonlóan az ország többi egyeteméhez. A DE azon kevés egyetemek között van, amely ekkora összegben határozza meg a minimális ösztöndíjat: a felsőoktatási intézmények többsége 6000 Ft-nál állapítja meg a legalacsonyabb jutalmat.
Visszajelzés hiányában nem tudunk beszámolni az ELTE és a Corvinus tavaszi féléves ösztöndíjairól, a Pécsi Tudományegyetem számításai pedig még nem fejeződtek be, ám az elmondható, hogy átlagosan 25 000 Ft körüli az ösztöndíj legmagasabb értéke. A legmagasabb összeg intézményenként, és legtöbb helyen karonként is változó: A BME Gépészkarán például a maximális kifizethető összeg 31.000 Ft, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán pedig 18.000 Ft.
27.000 Ft a tető a DE legtöbb karán, ezt átlagosan 4,5 körüli tanulmányi átlaggal lehet megszerezni.
Az intézmények, karok összehasonlításában felmérésünk alapján a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) illetve a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) önkormányzatai fizetik a legmagasabb összeget: a szegediek nem egészen 35 000 forintot, míg a BME-n ehhez képest 2-3 ezerrel fizetnek kevesebbet a legjobban teljesítő hallgatóknak.
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pár hete jelentette be, hogy márciustól hatmilliárdos összeget szánnak az ösztöndíjaknak. Ennek keretében segítik "a kimenő és bemenő hallgatói mobilitást", valamint további 3 milliárdot fordítanak az idegen nyelvi képzési rendszer fejlesztésére, ám várhatóan jelentős összeg különül el az egyéb ösztöndíjakra, így a tanulmányira is.
A tanulmányi ösztöndíj tehát az eddigieknél még fontosabb tényezője lesz a felsőoktatásnak, hiszen ahogy Lázár János, Fidesz frakcióvezető is mondta “sok múlik azon, hogy milyen ösztöndíjrendszert vezet be a kormány.” Ahhoz ugyanis, hogy a hallgatók fizetni tudják képzésük költségét, elengedhetetlen egy olyan rendszer, ami egyenesbe hozza a mérleget.
Hallgatók mondták:
“Én szerencsésnek érzem magam: a szüleim fizetik a lakbért és az élelmezésem, az ösztöndíjam pedig arra költöm, amire jónak látom.” – meséli Tibor (22), az SZTE ÁJK hallgatója. Véleménye szerint jelentős átalakításon fog végigmenni a mostani ösztöndíjrendszer az új Ftv.-nek köszönhetően, hisz a csökkentett keretszámok miatt az egyetemek csak így csábíthatják magukhoz az új hallgatókat.
Dani (19) a Debreceni Egyetem kémia szakos hallgatója szintén elégedett az ösztöndíjával, azonban ő nem szórakozásra költi – "úgy gondolom, ennyi idősen el kell kezdenem az önellátást, így az ösztöndíjam nagy részét ételre és kollégiumi díjra költöm. A fennmaradó összeg apró-cseprő kiadásokra megy el, illetve szórakozásra."
László (21) az ELTE programozó hallgatója elmondta: "két szemeszter alatt kaptam ösztöndíjat, akkor elégedett voltam az összeggel, de tény, hogy megküzdöttem érte rendesen. Jelentős részét félreraktam, később saját vállalkozásba szeretnék fogni."
A tanulmányi ösztöndíj kiskáté:
Jogosultság: A nappali tagozatos, államilag finanszírozott hallgatók jogosultak a juttatási formára.
Ösztöndíjkalap, tanulmányi csoport…stb.: Olyan hallgatói csoport, akiket a HÖK-ök vagy a TO-k egy csoportba sorolnak. A besorolás célja az összehasonlítható képzések csoportosítása, általában szak, évfolyam alapján. (Pl.: progmat 1. évfolyam; ált. orvos 3. évfolyam)
Részesedési ráta: Törvény szerint a csoportokba osztott, legjobban teljesítő hallgatók maximum 50 százaléka kaphat ösztöndíjat. Ennél alacsonyabb részesedést meghatározhatnak az intézmények, felméréseink alapján 45 – 50% között mozgott ez az arány.
Főösszeg: a tanulmányi ösztöndíj az állam által biztosított hallgatói normatív támogatás (11900 Ft/fŐ/hó) része. Ennek törvény szerint 61 – 73% közötti részét kell ösztöndíjra fordítani. Az így meghatározott 6500 – 7000 forintot megszorozzák az államilag finanszírozott létszámmal, ami már a havi főösszeget adja meg. Nagyobb vidéki egyetemeken, vagy az ELTE-n ez az összeg havonta a 100 millió forintot is eléri.
Veres Patrik
Címkék
DE szte PTE BME Tanulmányi ösztöndíjHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán ösztöndíj egyetem érettségi debreceni egyetem Szeged tüntetés pályázat HÖOK PDSZ konferencia felvételi támogatás MSZP DE pedagógus hallgatói szerződés mogye Emmi mta debrecen Szlovákia verseny lmp tandíj Pécs Németország diploma Semmelweis Egyetem plágium óvoda szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény USA kína Hallgatói Hálózat BME corvinus HaHa Nagy-Britannia lövöldözés diákhitel pannon egyetem amerika továbbtanulás nemzeti alaptanterv PSZ Orbán Viktor diákok Szabó Máté Győr kiállítás tanár sport Fidesz sztrájk képzés EU tudomány felmérés tiltakozás Erdély Mendrey László tankönyv oktatási államtitkárság kormány Erasmus Miskolci Egyetem diák felsőoktatási törvény répás zsuzsanna együttműködés per Klik főiskola rektor program DK Victor Ponta röghöz kötés hallgatók európai unió anglia selye jános egyetem munka Oktatási Hivatal középiskolaKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Tücskök énekét vizsgálják a DE-n
- Nyolc magyar egyetemistát díjaztak a nemzetközi programban
- Az egri főiskola és az NFH bővíti együttműködését
- A normatív támogatás kifizetését sürgeti az MRK
- Kisebbségvédelem Európában - nyári egyetem
- Adóbevallás - a NAV figyelmezteti a diákokat
- Lezárult a Schmitt-ügy
- Szerdáig lehet ebben a félévben diákhitelt igényelni
- A rektori konferencia szabad rektorválasztást kér
- Pontosították a felsőoktatási törvényt módosító csomagot
Ajánlott cikkek
- Képzőművészeti kiállítás hallgatók munkáiból
- Jól járhatnak a bölcsészek
- Cseh diákok tüntetettek az FTV ellen
- A Hallgatói Hálózat ismét termet foglalt
- A Facebook tényleg tönkreteheti jövőbeni munkalehetőségeinket?
- Szegedi diák nyerte az ifjúsági tudományos versenyt
- Túl sok lenne a diplomás?
- Nem mindenhol lesz őszi szünet
- Joghallgatók képzését segíti a Szegedi Ítélőtábla
- Hogy puskáznak az orosz hallgatók?
Legfrissebb
- Folyamatban az érettségi-felvételi rendszer átalakítása
- Feladta sportkarrierjét, hogy donor lehessen
- Amerikai kutatók elpusztították a veszélyes baktériumot
- Kötelező tárgyakkal bővülhet az általános iskolai oktatás
- A nézetkülönbségeket mérték fel a MOGYE-n
- Szünetel a Diákhitel ügyintézése
- Együttműködik A NATO-KEKK és a PTE-ÁOK
- Növekedett az iskolát elhagyók száma Romániában
- Országos kompetenciamérés május végén
- Június elejéig kiküldik a regisztrációs csomagokat
Legolvasottabb
- Rendezvény az elvándorlásról
- Felsőoktatási program hátrányos helyzetűeknek
- Dunai Regatta – lázban égnek az egyetemek
- Vajkést vitt az iskolába, felfüggesztették
- Így használja a Rubik-kockát egy amerikai egyetemista
- Időkapszulát helyeznek el a BME falába
- Pórul járt az egyetemista
- Vizsgákat halasztottak el Justin Bieber koncertje miatt
- Fotózz és mutasd meg a Fotós Viadalon!
- Összhallgatói szavazást kezdeményeznek az SZTE-sek

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
