Varga: átlátható szakképzési rendszer kell
A leendő nemzetgazdasági miniszter szerint ahhoz, hogy a munkaerő-piaci deficitet csökkentsék, átlátható, és a piaci körülményekhez igazodó szakképzési rendszerre van szükség. Varga Mihály az Országgyűlés oktatási bizottsága előtt miniszter-jelölti meghallgatásán kedden arról is beszélt, hogy a pedagógus életpálya-modell elindítása a gazdaság teljesítményétől függ, de mindent megtesznek az idei bevezetésért.
Varga Mihály – aki nemzetgazdasági miniszterként a szakképzésért is felel majd – ismét megerősítette: gazdaságpolitikai irányváltásra nincs szükség, azt a munkát kell folytatni, amit 2010-ben elkezdtek. Az adósságnövekedés megállt, a családoknak is igyekeztek segíteni, hogy kezeljék a devizahitelezésből adódó csapdahelyzetet. Mint mondta: a foglalkoztatás növelésében szintén értek el eredményeket, 150 ezer emberrel többnek van munkája a kormányváltáshoz képest, ugyanakkor még van teendő. Magyarországon 8 millió aktív állampolgárból 3,9 millió dolgozik, és az unió 27 országa közül Magyarország a 26. Ahhoz, hogy a munkaerő-piaci deficitet csökkentsék, átlátható, és a piaci körülményekhez igazodó szakképzési rendszerre van szükség – emelte ki a miniszteri poszt várományosa.A leendő tárcavezető meghallgatása során kitért az új szakképzési jogszabályok elfogadására, és jelezte: az új felnőttképzési törvényjavaslatot már beterjesztették, azt hamarosan tárgyalja a parlament. A Nemzeti Foglalkozási Alap vonatkozó keretéből eddig 803 millió forintos támogatást nyújtottak a cégek saját dolgozóik képzésére, és példaként autóipari vállalkozásokat említett. Több mint 3.500 új dolgozó képzését tudták megvalósítani az érintett cégek így – jelezte.
A szakképzési iskolák átvételéről kiemelte: azt eddig nagyobb veszteség nélkül sikerült végrehajtani, az a cél, hogy a vagyon, ami itt van, továbbra is a szakképzést szolgálja, vagyonveszteség ne történjen.
Fontosnak tartotta, hogy az iskolákat a gyakorlati képzésben tegyék érdekeltté, Varga Mihály szerint az OKJ átláthatóvá tételével ebben az irányban jelentős lépés történt. Kitért arra is, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara február 28-i határidőre elkészítette a szakképzési kerettanterveket.
Jelezte: 2012-ben 50 milliárdot terveztek a szakképzési hozzájárulásból, és 77 milliárd érkezett be.
Hiller István (MSZP) a kormányfő évértékelőjét idézte fel, és azt mondta: éppen most verik szét azt a szakképzési rendszert, amelyben tanulmányaikat folytató diákok nemzetközi sikereket értek el. Nem fog úgy működni a rendszer, hogy ezek a fiatalok heti egy órában tanulnak majd matematikát, vagy irodalmat – vélte. Azt kérdezte, hogy tesz-e lépéseket az elméleti képzések arányának megváltoztatásáért.
Pokorni Zoltán (Fidesz) a testület elnöke arról beszélt, hogy Németországban a képzésbe bekapcsolódó cégek fizetnek, míg Magyarországon pénzt kérnek. Az alapiskola ott kilenc éves, és emellett hosszabb a tanév. Egy német fiatal 50 százalékkal több közismereti órát kap, stabilabb alapokra épül a szakképzés. Magyarországon ez homokvár, a szakképzésbe bekapcsolódók nem az iskolarendszer legsikeresebb diákjai – állapította meg, hozzátéve: a három és négyéves képzési formára egyaránt szükség van.
Megfontolandó, hogy az MKIK az ellenőrzésben szerepet játsszon – jegyezte meg a bizottsági elnök.
Révész Máriusz (Fidesz) azt mondta: az elmúlt időszakban a szakképzésben részt vevők mintegy 30 százaléka lemorzsolódott, és ez az arány a hátrányos helyzetű gyermekeknél még rosszabb. Szerinte nem biztos, hogy egységesen kell kezelni a szakképzést és minden képzésnél 3 éves időtartamot kell meghatározni – vetette fel. Arra volt kíváncsi, lát-e lehetőséget a rendszer differenciálttá tételére.
Varga Mihály válaszában partneri kapcsolatot ajánlott a bizottságnak a szakképzés területén. Minden javaslat, ami érkezik hozzájuk a képviselőktől, “vizsgálat tárgyát kell, hogy képezze” – fogalmazott, megjegyezve: érzékeli a bizottság kritikus észrevételeit.
A kamarára való támaszkodás által csak jobb lehet a rendszer, az oktatási rendszernek alkalmazkodnia kell az ország, és a gazdaság igényeihez – fejtette ki.
Kiemelte: a mostani félév legfontosabb államháztartási kihívása, hogy a túlzott deficit eljárás alól kikerüljön Magyarország, 500 milliárd forint a tét, ennyi uniós támogatástól esnénk el, ezért nem szabad kockáztatni, az elfogadott költségvetés pedig kijelöli a pályát – mutatott rá a leendő miniszter.
Az életpálya-modell indítása a gazdasági teljesítménytől függ, mindent megtesznek, hogy még idén bevezessék. Néhány hónap múlva lehet biztosan dönteni – jegyezte meg. A leendő miniszter jelezte: a szakképzési rendszer differenciálását elképzelhetőnek tartja. Van alapja Pokorni Zoltán véleményének – folytatta, hozzátéve: aggályok mindenkiben vannak, ugyanakkor a kormány a döntést meghozta és ilyen irányban tartotta szükségesnek az elmozdulást.
A bizottság 14 igen, három nem és 1 tartózkodással támogatta Varga Mihály kinevezését.
mti
MTI Fotó: Kovács Tamás
Címkék
oktatás szakképzés Varga MihályHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán érettségi ösztöndíj debreceni egyetem egyetem Szeged pályázat tüntetés HÖOK PDSZ konferencia támogatás felvételi pedagógus MSZP mogye Emmi DE hallgatói szerződés mta Szlovákia debrecen verseny lmp óvoda tandíj Pécs Semmelweis Egyetem plágium Németország kína diploma NAT szegedi tudományegyetem Budapest köznevelési törvény USA Hallgatói Hálózat Nagy-Britannia BME corvinus HaHa diákhitel lövöldözés képzés PSZ sport pannon egyetem Orbán Viktor amerika Fidesz továbbtanulás nemzeti alaptanterv Győr diákok Szabó Máté kiállítás tiltakozás tanár tankönyv tudomány Klik sztrájk EU Erdély felmérés Mendrey László Miskolci Egyetem oktatási államtitkárság diák kormány Erasmus répás zsuzsanna felsőoktatási törvény rektor együttműködés per főiskola program DK Oktatási Hivatal Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók európai unió anglia Hiller István selye jános egyetemKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Megújult a Tarjáni Gyerektábor
- Baleset történt egy soproni óvodában
- Fogyatékkal élők országos ifjúsági diákolimpiája
- Folyamatban az érettségi-felvételi rendszer átalakítása
- Kötelező tárgyakkal bővülhet az általános iskolai oktatás
- Országos kompetenciamérés május végén
- Rendszerszerű minőségértékelés kell a közoktatásban
- Közlekedésbiztonsági verseny középiskolásoknak
- A HAT is tiltakozik az MPK létrehozása ellen
- Honvédelmi nevelést segítő szaktermet adtak át
Ajánlott cikkek
- A vécében késelt a 16 éves diák
- "Az év roma oktatója" elismerés a DE-n
- Egy napra egyetemisták lehettek a diákok az SZTE EHÖK programján
- Idén is lesz Janikovszky Éva meseíró pályázat
- Biztonságos utakat és járműveket tervezhetnek gyerekek
- Többen kovásznai diáklány mellett állnak
- Tüntetésért pénzbüntetés
- Dél-Korea és Kína kifogásolja az új japán tankönyveket
- Mivel csökkentsd a költségeket az egyetemen? Ösztöndíjakkal!
- Elfogadta a parlament a közoktatási törvény módosítását
Legfrissebb
- Koncertevékenységgel bővíti feladatkörét a Zeneakadémia
- PR-Kutató-és Szolgáltató Központ Pécsett
- Megújult a Tarjáni Gyerektábor
- Az EU-ban minden gyerek végezze el az általános iskolát
- Baleset történt egy soproni óvodában
- Fogyatékkal élők országos ifjúsági diákolimpiája
- Folyamatban az érettségi-felvételi rendszer átalakítása
- Feladta sportkarrierjét, hogy donor lehessen
- Amerikai kutatók elpusztították a veszélyes baktériumot
- Kötelező tárgyakkal bővülhet az általános iskolai oktatás
Legolvasottabb
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Rendezvény az elvándorlásról
- Felsőoktatási program hátrányos helyzetűeknek
- Dunai Regatta – lázban égnek az egyetemek
- Vajkést vitt az iskolába, felfüggesztették
- Így használja a Rubik-kockát egy amerikai egyetemista
- Időkapszulát helyeznek el a BME falába
- Pórul járt az egyetemista
- Vizsgákat halasztottak el Justin Bieber koncertje miatt
- Doktori cím ajándékba

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
