Nemzetközi kutatási program kezdődött hazánkban
Nemzetközi informatikai kutatási program indult Budapesten egymilliárd forintból – közölte a fejlesztést koordináló EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont kedden.
A magyar szervezet az Európai Unió Innovációs és Technológiai Intézete által létrehozott informatikai és kommunikációtechnológiai tudományos és innovációs közösség társult tagja. Az EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont olyan szervezet, amely a kutatók, az ipari partnerek és a felsőoktatási intézmények együttműködését koordinálja, és összehangolja a konzorciumi partnerek szakmai és operatív munkáját, biztosítja a projekt működésének kereteit.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kezelésében és a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap finanszírozásában megvalósuló pályázatra az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Cisco Magyarország alkotott pályázati konzorciumot, és nyert egymilliárd forintos támogatást – olvasható a közleményben.
A program keretében 2014 közepéig négy területen valósulnak meg fejlesztések az EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont vezetésével. Négy átfogó témában egyebek között 10 új prototípus megalkotását, egy szabadalmi bejelentést és egy új, a kutatás bizonyos eredményeit megvalósító, hasznosító vállalkozás létrehozását vállalták a kutatók, valamint azt, hogy kutatásaikkal legalább tíz nemzetközi kutatási és fejlesztési programhoz csatlakoznak.
A program során olyan fejlesztéseken dolgoznak a kutatók, amelyek a felhasználók életét a hétköznapokban is segítik majd. A kutatás mellett, az oktatás és az új vállalkozások mentorálása is része a szervezet tevékenységének.
„A projektnek köszönhetően a budapesti csomópont köré szerveződve egy kiemelkedő innovációs képességekkel bíró ökoszisztéma fejlődik tovább, amely Magyarország számára a nemzetközi elismerésen túl magas hozzáadott értékű munkahelyeket hoz létre, és hozzájárul az ország nemzetközi versenyképességéhez” – idézi a közlemény Horváth Zoltánt, az ELTE Informatikai Karjának dékánját, az EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont vezetőjét.
mti
fotó: www.felsofokon.hu
Címkék
elte BME informatikaHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld hoffmann rózsa szte iskola elte Románia kutatás Balog Zoltán PTE érettségi ösztöndíj egyetem debreceni egyetem Szeged pályázat tüntetés támogatás HÖOK PDSZ konferencia felvételi pedagógus Emmi MSZP mogye DE hallgatói szerződés mta verseny óvoda kína Szlovákia debrecen lmp tandíj Pécs diploma Semmelweis Egyetem plágium Németország szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény Hallgatói Hálózat USA Nagy-Britannia BME HaHa corvinus PSZ pannon egyetem sport diákhitel lövöldözés Klik képzés Orbán Viktor amerika Győr Fidesz kiállítás továbbtanulás nemzeti alaptanterv Erdély Miskolci Egyetem diákok Szabó Máté tanár tankönyv tiltakozás EU Mendrey László tudomány sztrájk felmérés Erasmus répás zsuzsanna együttműködés oktatási államtitkárság diák kormány munka felsőoktatási törvény rektor DK Oktatási Hivatal per főiskola európai unió program Franciaország Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók angliaKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Magyar Feltalálók Napja az SZTE-n
- Az Andrássy egyetem támogatása is bekerülhet a német költségvetésbe
- A férfiaknak van nagyobb esélyük a sikeres karierre
- Átmenetileg nem kell vizsgadíjat fizetniük a miskolci hallgatóknak
- Tizenkét szak indítását szünetelteti a Nyíregyházi Főiskola
- Szegedi mentorprogram az Újvidéki Egyetemen
- Nyárra megérkezhetnek az ösztöndíjak
- Nehéz helyzetben a Corvinus egyetem
- Szakértői anyag: cél a nemzeti tudományegyetemek felzárkóztatása
- Tehetséges fiatalok pályázhatnak a X. Bosch-díjra
Ajánlott cikkek
- XI. Csíkszeredai Nyílt Esettanulmányi Verseny
- Mivel csökkentsd a költségeket az egyetemen? Ösztöndíjakkal!
- Alkalmasságira küldené a felvételizőket a PDSZ
- Nem mindenhol lesz őszi szünet
- Újabb egyetemi lövöldözés
- Új fogamzásgátlási módszert vizsgálnak az SZTE-n
- Sérülhet a fiatalok joga a megfelelő tájékoztatás hiányában
- Szerdáig lehet őszi érettségire jelentkezni
- A PTE tanára érmes olimpikonokat edz
- Nem lesz ingyenes jogászképzés
Legfrissebb
- Lemondott a balatonalmádi gimnázium igazgatónője
- Miskolci nyílt levél a Felsőoktatási Kerekasztalnak
- Tűz ütött ki a PTE Szántó kollégiumában
- Elfogadták az emlékhelyek iskolai látogatásáról szóló javaslatokat
- Gyermekszegénység elleni intézményrendszert akar felállítani az Együtt-PM
- Több európai diákot fogadna az orosz állam
- Elhagyja a New York-i Egyetemet a vak kínai emberi jogi aktivista
- Diszdoktori címet kapott Izraelben Barbra Streisand
- Egyre kisebb a vállalkozói hajlandóság a válság óta
- Új dékán a SZIE GTK élén
Legolvasottabb
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Kötelező tárgyakkal bővülhet az általános iskolai oktatás
- Ezreket érintene a diákmunka törvényi hátterének változása
- Világcsúcs született az óbudai tésztahídépítő bajnokságon
- Folyamatban az érettségi-felvételi rendszer átalakítása
- Szuperkondenzátor válthatja fel a mobiltelefon akkumulátorokat
- Szinkronszínész tanfolyam a Werk Akadémián
- Adóbevallás - a NAV figyelmezteti a diákokat
- Szünetel a Diákhitel ügyintézése
- Fotós Viadal díjátadó és plusz pályázat

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
