Két nap lesz beiratkozni az általános iskolákba

Nyomtatás
Epresso Munkatárs
2013. március 6., szerda, 14:13
Két nap lesz beiratkozni az általános iskolákba

Április 8-át és 9-ét jelölte ki az általános iskolákba történő beiratkozás időpontjául a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) – közölte a szervezet elnöke szerdán Nyíregyházán.

Marekné Pintér Aranka a regionális tankerületi értekezlet előtt megtartott sajtótájékoztatón elmondta: a törvényi felhatalmazás alapján a beiratkozások időpontját az összes – így a saját fenntartású mellett az egyházi és alapítványi – általános iskolát érintően az intézményfenntartó központnak kell kitűznie.

A beíratáshoz nem kell személyi igazolványt készíttetni a gyereknek, elegendő a személyazonosságot igazoló lakcímkártya is – hangsúlyozta az elnök. Marekné Pintér Aranka az MTI kérdésére elmondta: az idén az első osztályba beiratkozó gyerekek számában emelkedés várható a tankötelezettség alsó korhatárának változása miatt. A tavaly szeptemberben életbe lépett új köznevelési törvény szerint az augusztus 31-ig hatodik életévüket betöltő gyermekeknek iskolába kell járniuk.

A Klik fenntartásában lévő csaknem 2800 székhelyintézményben elvégzett felmérés szerint az elsősök estében sok helyen ugrásszerű növekedés tapasztalható – jegyezte meg. A beíratáshoz szükséges iskolai körzethatárok kijelölése a jogszabályok szerint a kormányhivatal feladata, és munkája során szorosan együttműködik az intézményfenntartó központtal.

A korábbi rendszer alapvetően nem változott, az iskola feladata továbbra is az, hogy a beiratkozásról hirdetményt tegyen közé az intézményben vagy az iskola honlapján. A szabad iskolaválasztási jog törvényileg garantált, viszont mindenkinek a lakóhelye szerinti körzetes iskolában kell elhelyezést biztosítani, ha a gyermek nem került be a kiválasztott iskolába – mondta el Marekné Pintér Aranka. Lényeges, hogy mindenki egy iskolát jelölhet meg – tette hozzá a központ vezetője.

mti

Címkék

közoktatás általános iskola beiratkozás

Hírek címkéi

Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán érettségi ösztöndíj debreceni egyetem egyetem Szeged pályázat tüntetés HÖOK PDSZ konferencia támogatás felvételi pedagógus MSZP mogye Emmi DE hallgatói szerződés mta Szlovákia debrecen verseny lmp óvoda tandíj Pécs Semmelweis Egyetem plágium Németország kína diploma NAT szegedi tudományegyetem Budapest köznevelési törvény USA Hallgatói Hálózat Nagy-Britannia BME corvinus HaHa diákhitel lövöldözés képzés PSZ sport pannon egyetem Orbán Viktor amerika Fidesz továbbtanulás nemzeti alaptanterv Győr diákok Szabó Máté kiállítás tiltakozás tanár tankönyv tudomány Klik sztrájk EU Erdély felmérés Mendrey László Miskolci Egyetem oktatási államtitkárság diák kormány Erasmus répás zsuzsanna felsőoktatási törvény rektor együttműködés per főiskola program DK Oktatási Hivatal Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók európai unió anglia Hiller István selye jános egyetem

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
Epresso.hu Honlap (Rev. deb4c210ebd57ad34cd465d93913aaf92c23c939)