"A közigazgatási ösztöndíjprogram befektetés"
A Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program filozófiája, hogy olyan fiataloknak nyisson lehetőséget a közigazgatásban, akik magas szintű szakmai tudással rendelkeznek és legalább egy idegen nyelvet jól beszélnek – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a 2013-as program szerdai ünnepélyes nyitó rendezvényén az Országházban.
A miniszter az idén ösztöndíjat nyert száz fiatal előtt felidézte, a program 2010-es elindulásakor a kormánynak az volt a célja, hogy a kormányzati szféra és a területi közigazgatás átalakítása mellett személyzeti megújulás is jellemezze a közigazgatási reformot. Szerinte ennek legkézenfekvőbb módja, ha a fiatalok révén megpróbálnak új szemléletet behozni a közigazgatásba, amellyel a jövőben még polgárbarátabbá és rugalmasabbá, az európai értékekhez még jobban illeszkedővé, ugyanakkor a nemzeti érdekeket még hatékonyabban védővé alakítják rendszert. Kiemelte: az ösztöndíjprogram nem jótétemény, hanem a magyar állam befektetése, és bíznak abban, hogy ez meg fog térülni, emellett a résztvevők életében is egy nagy lehetőséget jelent.Navracsics Tibor azt kérte az ösztöndíjasoktól, hogy sajátítsák el az új magyar közigazgatás alapjának tekinthető legalapvetőbb morális tartást: a közjó gyarapítását, és a nemzeti érdek védelmét mindenek felett.
Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára azt mondta: soha egy kormány sem volt ennyire elkötelezett a fiatalítás mellett, és ebben a tárca jó példával jár elöl, hiszen a minisztérium kormánytisztviselői állományának 46 százaléka 35 éven aluli.
Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára is a fiatalítás fontosságát hangsúlyozta, Csonka Ernő, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöke pedig azt emelte ki, hogy a programban mentorok segítik az ösztöndíjasok beilleszkedését, 100 résztvevőre 70 mentor jut. A közigazgatási ösztöndíj programban 2010-es elindulása óta összesen 420 fiatal vett részt, a március 1-jén induló 2013-as programra pedig százan nyertek felvételt. Az idei évfolyam költségvetése 270 millió forint.A program honlapja szerint a képzésre 30 éven aluli, felsőfokú iskolai képzettséggel és angol, német vagy francia nyelvtudással rendelkező fiatalok pályázhatnak, a felvett ösztöndíjasok pedig 10 hónapos szakmai gyakorlaton vesznek részt, 8 hónapot egy központi államigazgatási szervnél(minisztériumnál, háttérintézménynél), 2 hónapot pedig egy európai uniós ország közigazgatási szervénél töltenek el. A magyarországi programszakaszban az ösztöndíj összege egységesen 130 ezer forint havonta, amelyet adó és járulékmentesen fizetnek ki, a külföldi szakmai gyakorlat alatt pedig országonként változóan 280 ezer és 320 ezer forint közötti ösztöndíjat kapnak a résztvevők.
mti
kép: mti
Címkék
ösztöndíj navracsics tibor Magyar Közigazgatási Ösztöndíj ProgramHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld hoffmann rózsa szte iskola elte Románia kutatás Balog Zoltán PTE érettségi ösztöndíj egyetem debreceni egyetem Szeged pályázat tüntetés támogatás HÖOK PDSZ konferencia felvételi pedagógus Emmi MSZP mogye DE hallgatói szerződés mta verseny óvoda kína Szlovákia debrecen lmp tandíj Pécs diploma Semmelweis Egyetem plágium Németország szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény Hallgatói Hálózat USA Nagy-Britannia BME HaHa corvinus PSZ pannon egyetem sport diákhitel lövöldözés Klik képzés Orbán Viktor amerika Győr Fidesz kiállítás továbbtanulás nemzeti alaptanterv Erdély Miskolci Egyetem diákok Szabó Máté tanár tankönyv tiltakozás EU Mendrey László tudomány sztrájk felmérés Erasmus répás zsuzsanna együttműködés oktatási államtitkárság diák kormány munka felsőoktatási törvény rektor DK Oktatási Hivatal per főiskola európai unió program Franciaország Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók angliaKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Hoffmann szerint a szokásos rendben zajlott a tanév
- A DK szerint kurdarcot vallott a kormány oktatáspolitikája
- Törlik a SZERSA Oktatási Központjának működési engedélyét
- A Klik visszavonja a pályázati felhívást
- Az Együtt-PM szerint az oktatási kormányzat megbukott
- A legjobb diákmunkákból nyílt kiállítás a Szépművészetiben
- Feleannyit keresnek a szakmunkás pályakezdők, mint a diplomások
- "Nem lehet munka nélkül megúszni az életet"
- MSZP: gyanús az iskolagyümölcs-program közbeszerzése
- Az óvodáztatási kötelezettség családi napköziben is teljesíthető
Ajánlott cikkek
- XI. Csíkszeredai Nyílt Esettanulmányi Verseny
- Mivel csökkentsd a költségeket az egyetemen? Ösztöndíjakkal!
- Alkalmasságira küldené a felvételizőket a PDSZ
- Nem mindenhol lesz őszi szünet
- Újabb egyetemi lövöldözés
- Új fogamzásgátlási módszert vizsgálnak az SZTE-n
- Sérülhet a fiatalok joga a megfelelő tájékoztatás hiányában
- Szerdáig lehet őszi érettségire jelentkezni
- A PTE tanára érmes olimpikonokat edz
- Nem lesz ingyenes jogászképzés
Legfrissebb
- Hoffmann: szeptemberre megérkeznek a tankönyvek az iskolákba
- A fogyás javítja az emlékezetet egyetemi tudósok szerint
- Mesterséges csontból épülhetnek a jövő házai
- Autizmust okozhat a levegőszennyezés
- Kutatók szerint ragadós a közönség tapsa
- Portugál tanárok bojkottálták a záróvizsgákat
- Szervezeti és működési szabályzat nélkül működik a Klik
- Háromdimenziós technikával nyomtattak homokszem nagyságú lítiumionos elemet amerikai kutatók
- Egyetemet foglaltak a brit hallgatók
- Módosulhat a pedagógusok továbbképzéséről szóló rendelet
Legolvasottabb
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Kötelező tárgyakkal bővülhet az általános iskolai oktatás
- Ezreket érintene a diákmunka törvényi hátterének változása
- Világcsúcs született az óbudai tésztahídépítő bajnokságon
- Folyamatban az érettségi-felvételi rendszer átalakítása
- Szuperkondenzátor válthatja fel a mobiltelefon akkumulátorokat
- Szinkronszínész tanfolyam a Werk Akadémián
- Adóbevallás - a NAV figyelmezteti a diákokat
- Szünetel a Diákhitel ügyintézése
- Fotós Viadal díjátadó és plusz pályázat

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
