Gimnazisták is tanulhatnak egy berlini egyetemen
Gimnazisták is tanulhatnak a berlini műszaki egyetemen (Technische Universität Berlin – TU), és akár vizsgát is tehetnek a hallgatott tárgyakból.
Az Egyetemi tanulmányok 16 éves kortól című programban felső tagozatos gimnazisták vehetnek részt a gimnázium engedélyével. A TU az áprilisban kezdődő nyári szemeszterben több mint hetven kurzust nyit meg az érdeklődők előtt. A gimnazisták ingyen tanulhatnak, és a fővárosi egyetem a nem berlini, hanem Brandenburg tartományi diákoknak megtéríti az utazási költségeket.
A program célja, hogy már jóval a felvételi időszak előtt kapcsolat alakuljon ki az egyetem és a leendő hallgató között, aki így már gimnazista korában megtapasztalhatja a felsőoktatási tanulmányok természetét. A gimnazisták vizsgázhatnak is a választott tárgyakból, teljesítményük pedig beleszámít az egyetemi képzésbe, ha az érettségi után a TU-ra iratkoznak be.
A 2006-ban indult programban eddig csaknem 900 gimnazista vett részt. A jelentkezők a következő félévben elvégezhetik például a Bevezetés a filozófiába című kurzust, de választhatnak tárgyakat akár az építészmérnöki vagy az informatikusi képzési programból is.
A német felsőoktatási intézményekben tanulók száma 2001 és 2011 között csaknem 30 százalékkal nőtt, és a legutóbbi szemeszterben elérte a 2,5 millió főt. Az érettségizők száma az utóbbi években rendre félmillió körül alakult, a német statisztikai hivatal szerdán megjelent adatai szerint tavaly 498 400 volt. A felsőoktatási tandíj intézménye az ezredforduló után elterjedt, majd lassan megszűnt Németországban. Az intézmény “fénykorában”, a kétezres évek közepén a 16-ból 7 tartomány egyetemein, főiskoláin kellett fizetni a tanulásért, az idén viszont az utolsó két tartományban, Alsó-Szászországban és Bajorországban is döntést hoztak a tandíj eltörléséről.
mti
foró: diamondbridge.hu
Címkék
berlin gimnazista egyetemi tanulmányokHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld hoffmann rózsa szte iskola elte Románia kutatás Balog Zoltán PTE érettségi ösztöndíj egyetem debreceni egyetem Szeged pályázat tüntetés támogatás HÖOK PDSZ konferencia felvételi pedagógus Emmi MSZP mogye DE hallgatói szerződés mta verseny óvoda kína Szlovákia debrecen lmp tandíj Pécs diploma Semmelweis Egyetem plágium Németország szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény Hallgatói Hálózat USA Nagy-Britannia BME HaHa corvinus PSZ pannon egyetem sport diákhitel lövöldözés Klik képzés Orbán Viktor amerika Győr Fidesz kiállítás továbbtanulás nemzeti alaptanterv Erdély Miskolci Egyetem diákok Szabó Máté tanár tankönyv tiltakozás EU Mendrey László tudomány sztrájk felmérés Erasmus répás zsuzsanna együttműködés oktatási államtitkárság diák kormány munka felsőoktatási törvény rektor DK Oktatási Hivatal per főiskola európai unió program Franciaország Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók angliaKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Új testrészt fedezett fel a brit professzor
- Költségcsökkentést kérnek a brit hallgatók
- Egyetemek a gazdasági válság ellen
- Magyar feliratok hiánya miatt kapott bírságot az iskola
- Semjén, Répás: hagyják abba a szlovákok a történelemhamisítást!
- Amerikai középiskolások fejlesztették ki a szívroham kezelésének új módját?
- Oktatási támogatásokról is tárgyalt a Máért
- A Fűrészt nézték a gyerekek az iskolában
- Kevés a hátrányos helyzetű diák a brit egyetemeken
- Idén többen kértek oktatási-nevelési támogatást
Ajánlott cikkek
- XI. Csíkszeredai Nyílt Esettanulmányi Verseny
- Mivel csökkentsd a költségeket az egyetemen? Ösztöndíjakkal!
- Alkalmasságira küldené a felvételizőket a PDSZ
- Nem mindenhol lesz őszi szünet
- Újabb egyetemi lövöldözés
- Új fogamzásgátlási módszert vizsgálnak az SZTE-n
- Sérülhet a fiatalok joga a megfelelő tájékoztatás hiányában
- Szerdáig lehet őszi érettségire jelentkezni
- A PTE tanára érmes olimpikonokat edz
- Nem lesz ingyenes jogászképzés
Legfrissebb
- Klik: mindenki megkapja a bizonyítványát
- Lemondott a balatonalmádi gimnázium igazgatónője
- Miskolci nyílt levél a Felsőoktatási Kerekasztalnak
- Tűz ütött ki a PTE Szántó kollégiumában
- Elfogadták az emlékhelyek iskolai látogatásáról szóló javaslatokat
- Gyermekszegénység elleni intézményrendszert akar felállítani az Együtt-PM
- Több európai diákot fogadna az orosz állam
- Elhagyja a New York-i Egyetemet a vak kínai emberi jogi aktivista
- Diszdoktori címet kapott Izraelben Barbra Streisand
- Egyre kisebb a vállalkozói hajlandóság a válság óta
Legolvasottabb
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Kötelező tárgyakkal bővülhet az általános iskolai oktatás
- Ezreket érintene a diákmunka törvényi hátterének változása
- Világcsúcs született az óbudai tésztahídépítő bajnokságon
- Folyamatban az érettségi-felvételi rendszer átalakítása
- Szuperkondenzátor válthatja fel a mobiltelefon akkumulátorokat
- Szinkronszínész tanfolyam a Werk Akadémián
- Adóbevallás - a NAV figyelmezteti a diákokat
- Szünetel a Diákhitel ügyintézése
- Fotós Viadal díjátadó és plusz pályázat

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
