A SOTE támogatja a NATO katonák képzését
A Semmelweis Egyetem oktatóinak segítségével tanulják a NATO katonák, hogyan oktassák társaikat sürgősségi ellátásra.
Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika közreműködésével, ősszel együttműködési szerződést kötött a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ (NATO KEKK) és a Semmelweis Egyetem. A napokban pedig megrendezésre került a SUN, a két intézmény közös szimpóziuma.
Ősz óta 23 NATO-katona vett részt a képzésen, amelynek fontosságát jelzi, hogy az emelt szintű elsősegély 10 percen belüli biztosítása jelentősen javítja a sebesültek túlélési arányát.
A tanfolyam során a hallgatók azt gyakorolhatták, hogy milyen érzés először hallgatóként, majd oktatóként részt venni a különböző szimulációs gyakorlatokon. A képzés során kiemelt szerepet kapott még a kritikus helyzetek pszichológiai vonatkozása is.
Címkék
Felsőoktatás sote NATO SUNHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán érettségi ösztöndíj debreceni egyetem egyetem Szeged pályázat tüntetés HÖOK PDSZ konferencia támogatás felvételi pedagógus MSZP mogye Emmi DE hallgatói szerződés mta Szlovákia debrecen verseny lmp óvoda tandíj Pécs Semmelweis Egyetem plágium Németország kína diploma NAT szegedi tudományegyetem Budapest köznevelési törvény USA Hallgatói Hálózat Nagy-Britannia BME corvinus HaHa diákhitel lövöldözés képzés PSZ sport pannon egyetem Orbán Viktor amerika Fidesz továbbtanulás nemzeti alaptanterv Győr diákok Szabó Máté kiállítás tiltakozás tanár tankönyv tudomány Klik sztrájk EU Erdély felmérés Mendrey László Miskolci Egyetem oktatási államtitkárság diák kormány Erasmus répás zsuzsanna felsőoktatási törvény rektor együttműködés per főiskola program DK Oktatási Hivatal Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók európai unió anglia Hiller István selye jános egyetemKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Nívódíjat kapott a Szent István Egyetem
- Koncertevékenységgel bővíti feladatkörét a Zeneakadémia
- PR-Kutató-és Szolgáltató Központ Pécsett
- Szünetel a Diákhitel ügyintézése
- Együttműködik A NATO-KEKK és a PTE-ÁOK
- Június elejéig kiküldik a regisztrációs csomagokat
- A képzési idő hosszát kell ledolgozniuk az állami ösztöndíjasoknak
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Felfüggesztették a SZIE projektjének jogorvoslatát
- Együttműködik az Edutus Főiskola és a Magyar Turizmus Zrt.
Ajánlott cikkek
- A vécében késelt a 16 éves diák
- "Az év roma oktatója" elismerés a DE-n
- Egy napra egyetemisták lehettek a diákok az SZTE EHÖK programján
- Idén is lesz Janikovszky Éva meseíró pályázat
- Biztonságos utakat és járműveket tervezhetnek gyerekek
- Többen kovásznai diáklány mellett állnak
- Tüntetésért pénzbüntetés
- Dél-Korea és Kína kifogásolja az új japán tankönyveket
- Mivel csökkentsd a költségeket az egyetemen? Ösztöndíjakkal!
- Elfogadta a parlament a közoktatási törvény módosítását
Legfrissebb
- Ingyenes parlagfű-kisokos diákoknak
- Nívódíjat kapott a Szent István Egyetem
- Kiürítettek egy balatonfüredi középiskolát
- Az óvodásokon múlhat Sanghajban a helyi nyelvjárás
- Koncertevékenységgel bővíti feladatkörét a Zeneakadémia
- PR-Kutató-és Szolgáltató Központ Pécsett
- Megújult a Tarjáni Gyermektábor
- Az EU-ban minden gyerek végezze el az általános iskolát
- Baleset történt egy soproni óvodában
- Fogyatékkal élők országos ifjúsági diákolimpiája
Legolvasottabb
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Rendezvény az elvándorlásról
- Felsőoktatási program hátrányos helyzetűeknek
- Dunai Regatta – lázban égnek az egyetemek
- Vajkést vitt az iskolába, felfüggesztették
- Így használja a Rubik-kockát egy amerikai egyetemista
- Időkapszulát helyeznek el a BME falába
- Pórul járt az egyetemista
- Vizsgákat halasztottak el Justin Bieber koncertje miatt
- Doktori cím ajándékba

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
