PSZ: az intézményvezetőket indokolatlanul hívják vissza

Nyomtatás
2012. április 5., csütörtök, 13:18
PSZ: az intézményvezetőket indokolatlanul hívják vissza

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint indokolatlan a megyei fenntartású intézmények vezetői megbízásának megszüntetése.

Az érdekvédelmi tömörülés az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: január után ismét kéri Réthelyi Miklós oktatásért is felelős nemzeti erőforrás minisztert, hogy a vezetői megbízások “sok éve kialakult, bevált gyakorlatát és rendjét megtartva” éljen törvényben biztosított jogával, és fontolja meg az intézményvezetői pályázatok kiírását.

A PSZ utalt arra, tanítási év közben, a felvételi eljárások és a vizsgaidőszakok idején kérték a minisztertől, hogy fontolja meg a megyei kormányhivatalokhoz került valamennyi közoktatási intézmény vezetői pályázatának kiírását, levelükre azonban nem kaptak választ.

A tömörülés úgy ítéli meg, hogy az intézményvezetői pályázatok “ily módon történő kiírása szakmai és pedagógiai szempontból káros és teljesen indokolatlan volt”.

A PSZ sajnálattal értesült arról, hogy bebizonyosodott: több mint kétszáz intézményvezetői pályázati eljárást nem lehet néhány hét leforgása alatt sikeresen lebonyolítani.

MTI

Címkék

közoktatás PSZ pályázat pedagógus

Hírek címkéi

Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán érettségi ösztöndíj debreceni egyetem egyetem Szeged pályázat tüntetés HÖOK PDSZ konferencia támogatás felvételi pedagógus MSZP mogye Emmi DE hallgatói szerződés mta Szlovákia debrecen verseny lmp óvoda tandíj Pécs Semmelweis Egyetem plágium Németország kína diploma NAT szegedi tudományegyetem Budapest köznevelési törvény USA Hallgatói Hálózat Nagy-Britannia BME corvinus HaHa diákhitel lövöldözés képzés PSZ sport pannon egyetem Orbán Viktor amerika Fidesz továbbtanulás nemzeti alaptanterv Győr diákok Szabó Máté kiállítás tiltakozás tanár tankönyv tudomány Klik sztrájk EU Erdély felmérés Mendrey László Miskolci Egyetem oktatási államtitkárság diák kormány Erasmus répás zsuzsanna felsőoktatási törvény rektor együttműködés per főiskola program DK Oktatási Hivatal Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók európai unió anglia Hiller István selye jános egyetem

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
Epresso.hu Honlap (Rev. deb4c210ebd57ad34cd465d93913aaf92c23c939)