Réthelyi: nem vehettem el a döntést az egyetemtől

Nyomtatás
2012. április 12., csütörtök, 14:04
Réthelyi: nem vehettem el a döntést az egyetemtől

Réthelyi Miklós azt mondta, nem vehette el a döntést az egyetemtől az államfő kisdoktorija ügyében; a Heti Válasznak adott interjúban a nemzeti erőforrás miniszter azt is hangsúlyozta: a Semmelweis Egyetem döntése tartalmilag rendben van.

Az újság internetes oldalán csütörtökön megjelent interjúban a tárca vezetője azt mondta: sajnálta, hogy a sajtóban az kapta a hangsúlyt, hogy a tényfeltáró bizottság jelentését felbontatlanul visszaküldte az egyetemnek, és félreértelmezték a valós üzenetet. A lépéssel azt szerette volna jelezni, hogy az új alaptörvény értelmében az állam nem jogosult dönteni a tudományos igazság ügyében – fejtette ki, hozzátéve: a kisdoktorival kapcsolatos állásfoglalás tudományos ügy, nincs illetékessége benne. “Nem vehettem tehát el a döntést az egyetemtől” – mondta Réthelyi Miklós.

Arra a kérdésre, hogy korábban ő is az egyetem rektora, miniszteri kinevezéséig pedig a Szentágothai doktori iskola vezetője volt, és az ügyben össze tudta-e egyeztetni ezeket a szempontokat, azt válaszolta: a két szempont összefut, miniszterként is az egyetem érdekét kellett néznie. “Nekik kellett meghozniuk a döntést, a Semmelweis pedig azt képviselte, ami a tudománytól elvárható volt ebben a helyzetben” – jelentette ki.

A szenátus jegyzőkönyveinek bekéréséről kiemelte: bizalomvesztésről szó sem volt. A minisztérium valóban bekérette a szenátus és a doktori tanács jegyzőkönyveit is, mert főhatóságként tájékozódni szeretnének ebben a “rendkívüli súlyú” ügyben. Ha nem kérjük, az egyetemnek akkor is be kellett volna küldenie a dokumentumokat, ezt eddig is megtették minden szenátusi döntés után – jelezte a tárca vezetője. Hozzátette: az egyetem elvégezte a rá háruló feladatot, a döntésük tartalmilag rendben van. A minisztériumnak azonban a jogi eljárásrendet is meg kell néznie.

MTI

Címkék

Semmelweis Egyetem Réthelyi Miklós Schmitt Pál doktori

Hírek címkéi

Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán érettségi ösztöndíj debreceni egyetem egyetem Szeged pályázat tüntetés HÖOK PDSZ konferencia támogatás felvételi pedagógus MSZP mogye Emmi DE hallgatói szerződés mta Szlovákia debrecen verseny lmp óvoda tandíj Pécs Semmelweis Egyetem plágium Németország kína diploma NAT szegedi tudományegyetem Budapest köznevelési törvény USA Hallgatói Hálózat Nagy-Britannia BME corvinus HaHa diákhitel lövöldözés képzés PSZ sport pannon egyetem Orbán Viktor amerika Fidesz továbbtanulás nemzeti alaptanterv Győr diákok Szabó Máté kiállítás tiltakozás tanár tankönyv tudomány Klik sztrájk EU Erdély felmérés Mendrey László Miskolci Egyetem oktatási államtitkárság diák kormány Erasmus répás zsuzsanna felsőoktatási törvény rektor együttműködés per főiskola program DK Oktatási Hivatal Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók európai unió anglia Hiller István selye jános egyetem

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
Epresso.hu Honlap (Rev. deb4c210ebd57ad34cd465d93913aaf92c23c939)