A fővárosi pedagógusok több mint 20 százalékát bocsájthatják el az MSZP szerint

Nyomtatás
2012. január 30., hétfő, 11:57
A fővárosi pedagógusok több mint 20 százalékát bocsájthatják el az MSZP szerint

Az MSZP szerint a fővárosban “fűnyíróelv” alapján hajtanak végre megszorításokat, és ennek következtében iskolabezárásokra, továbbá a Budapesten dolgozó pedagógusok több mint húsz százalékának elbocsátására is sor kerülhet.

Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja szombati budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: elismerik, hogy a Fővárosi Közgyűlésnek súlyos forráshiánnyal kell szembenéznie, de azt elfogadhatatlannak tartják, hogy az oktatás ügyét nem kezelik kiemelt fontosságúként a kiadáscsökkentés során. Tarlós István és a Fidesz politikája miatt így jelentősen csökkenhet a fővárosi oktatás színvonala, Budapest pedig elveszítheti tudáscentrum-jellegét – tette hozzá.
Az ellenzéki politikus kifogásolta, hogy a kormányoldal még mindig nem tudja megmondani, milyen formában történik majd meg az eddig fővárosi kezelésben lévő oktatási intézmények állami felügyelet alá vétele.
Kunhalmi Ágnes megjegyezte továbbá, hogy országos szinten is elfogadhatatlan oktatáspolitikai döntések születtek a kormányváltás óta. Példaként említette erre a felsőoktatás elérhetőségének nehezítését, valamint azt, hogy a megyei kormányhivatalok az érettségit szervező középiskolák igazgatóitól bekérték a pedagógusok személyes e-mail címeit. Mint mondta, az utóbbi “elfogadhatatlan és abszurd” eset is indokolná az adatvédelmi ombudsman intézményének visszaállítását.

forrás:MTI

Címkék

közoktatás MSZP elbocsátás

Hírek címkéi

Felsőoktatás külföld közoktatás szte hoffmann rózsa elte PTE érettségi mogye oktatás Szeged NAT egyetem tüntetés iskola DE nemzeti alaptanterv tandíj debreceni egyetem Románia ösztöndíj debrecen nefmi felsőoktatási törvény Semmelweis Egyetem diploma támogatás plágium lmp pályázat kormányhatározat szegedi tudományegyetem kormány mta HÖOK Pécs MSZP Budapest konferencia hallgató Hoffmann kiállítás továbbtanulás PDSZ magyar tagozat Hallgatói Hálózat diákhitel USA FTV anglia demonstráció köznevelési törvény verseny Schmitt Pál fizetés belföld kutatás PSZ EU lengyelország Erdély általános iskola corvinus HaHa Réthelyi Miklós Gyurcsány Ferenc szakdolgozat nyelvvizsga felvételi tiltakozás Erasmus bbte Szabó Máté Szlovákia pannon egyetem RMDSZ BGF Nagy-Britannia középiskola választás rangsor höok kína keretszámok HAT európai unió Győr Miskolci Egyetem répás zsuzsanna ESU Európai Bizottság Eger együttműködés Oktatási Hivatal gimnázium tulassay tivadar óvoda Victor Ponta Széll Kálmán terv 2.0 felmérés

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
Epresso.hu Honlap (Rev. 10edd57e205314c7862b841b664fef0f59dc1c11)