Újabb pályázatok az Erzsébet-tábor keretein belül

Nyomtatás
2012. április 17., kedd, 12:49
Újabb pályázatok az Erzsébet-tábor keretein belül

Újabb tematikus táborokról szóló pályázati kiírás jelent meg az Erzsébet-tábor nyári programjai között.

Az Erzsébet-program honlapján megjelent felhívás szerint a táborokat főként a Balaton partján rendezik meg, június 18-a és augusztus 25-e között, általában 6 napos turnusokban. A legtöbb táborra sportegyesületek és oktatási intézmények jelölhetnek 18 év alatti tanulókat, a jelentkezés alsó korhatára táboronként változó, de legalább 8 év. A jelentkezőknek a család anyagi helyzetétől függően 5, illetve 10 ezer forintos önrészt kell vállalniuk. A táborokra május 20-ig lehet jelentkezni, a pályázási feltételek a keretösszeg kimerüléséig, illetve a helyek számának betöltéséig állnak fenn.

Az alkotóművészeti tábort Borza Teréz porcelánművész, a birkózótábort Komáromi Tibor világbajnok és olimpiai ezüstérmes birkózó, a cselgáncstábort Hadfi Dániel Európa-bajnok és Kovács Antal olimpiai bajnok cselgáncsozó, az előadóművészeti tábort Horváth Ádám operaénekes, a honismereti tábort Pál Ferenc egyházmegyei levéltárvezető, a küzdősporttábort Kovács István olimpiai-, világ- és Európa-bajnok és Erdei Zsolt profi világbajnok bokszoló vezetésével rendezik meg.

A labdarúgótábort Vincze Ottó magyar bajnok, többszörös válogatott játékos, a népművészeti tábort Parais István koreográfus, a tehetségkutató sporttábort Balogh Gábor többszörös világbajnok öttusázó, a vízilabdatábort Székely Bulcsú olimpiai bajnok, a vízimentőtábort a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vezeti.

A táborokat – a korábbiakban meghirdetett szociális üdültetéshez hasonlóan – az étkezési célú Erzsébet-utalványokból származó bevételből finanszírozzák.

Az Erzsébet-tábor programjain belül a tematikus táborok mellett eddig három pályázati kiírás jelent meg különböző gyermekvédelmi ellátásban részesülő diákok, illetve általános iskolai csoportok számára, 15 éves korhatárral. Ezekre a táborokra_ május 15-ig_ jelentkezhetnek az érintett intézmények. Hamarosan megjelenik még egy további, határon túli magyar diákoknak szóló pályázat is. A már meghirdetett pályázatok részleteiről a www.erzsebetprogram.hu honlapon lehet tájékozódni.

A pályázatokat a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány egymilliárd forint értékben hirdette meg, a táborokban több tízezer iskolás gyermek üdülhet az idén.

MTI

Címkék

közoktatás program tábor Erzsébet-utalvány

Hírek címkéi

Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán érettségi ösztöndíj debreceni egyetem egyetem Szeged pályázat tüntetés HÖOK PDSZ konferencia támogatás felvételi pedagógus MSZP mogye Emmi DE hallgatói szerződés mta Szlovákia debrecen verseny lmp óvoda tandíj Pécs Semmelweis Egyetem plágium Németország kína diploma NAT szegedi tudományegyetem Budapest köznevelési törvény USA Hallgatói Hálózat Nagy-Britannia BME corvinus HaHa diákhitel lövöldözés képzés PSZ sport pannon egyetem Orbán Viktor amerika Fidesz továbbtanulás nemzeti alaptanterv Győr diákok Szabó Máté kiállítás tiltakozás tanár tankönyv tudomány Klik sztrájk EU Erdély felmérés Mendrey László Miskolci Egyetem oktatási államtitkárság diák kormány Erasmus répás zsuzsanna felsőoktatási törvény rektor együttműködés per főiskola program DK Oktatási Hivatal Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók európai unió anglia Hiller István selye jános egyetem

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
Epresso.hu Honlap (Rev. deb4c210ebd57ad34cd465d93913aaf92c23c939)