"Puha"diplomások túlképzése az Egyesült Királyságban
Az Egyesült Királyság felsőoktatási szférájában jelentős változások történtek az utóbbi években. Ahogyan a médiatudomány képzőhelyei 10 év alatt megháromszorozódtak, úgy csökkenni látszik a klasszikus természettudományos tárgyakat oktató intézmények száma.
Január 25-én tették közzé azt a jelentést, ami a felsőoktatási intézményrendszer diverzitását vizsgálta az Egyesült Királyságban, 1996 és 2009 között. A jelentés szerint azoknak az egyetemeknek és főiskoláknak a száma, amelyeken médiatanulmányokat lehet tanulni, megháromszorozódott (37-ről 111-re változott) az utóbbi évtizedben, míg a fizikus képzés harmadára csökkent.
Hasonlóképpen nőtt az angol nyelvtudományt és irodalomtudományt, a politikatudományt és a drámát oktató felsőoktatási intézmények száma, ugyanakkor egyre több és több egyetem szűnt meg matematika, kémia és fizika diploma ígéretével kecsegtetni a potenciális hallgatókat.
A Kampány a Valódi Oktatásért névre hallgató lobbicsoport szerint az egyetemek képzési színterei egyre inkább a diákok vágyainak rendelődnek alá, akik azonban nem kívánnak foglalkozni az ország gazdasági szükségleteivel. Az érdekvédelmi csoport szerint súlyos következményei lehetnek annak, hogy a természettudományokat egyre inkább kivonják az egyetemi képzésből.
1996-ban 69 intézményben volt fizikus képzés, 2009-re 47-nél tartottak. Kémiából a szám 83-ról 66-ra, matematikából 94-ről 87-re csökkent. Ezzel ellentétben az angol képzés 99-ről 120-ra nőtt, a drámaoktatás 70-ről 102-re.
A lobbicsoport vezetője, Chris McGovern szerint vissza kell állítani a felsőoktatás egyensúlyait, és nem egyirányúan növelni a “puha” diplomások számát.
theguardian
Címkék
Felsőoktatás Chris McGovern egyesült királyság Campaign for Real Education médiatudomány fizika drámaHírek címkéi
Felsőoktatás külföld közoktatás szte hoffmann rózsa elte PTE érettségi mogye oktatás Szeged NAT egyetem tüntetés iskola DE nemzeti alaptanterv tandíj debreceni egyetem Románia ösztöndíj debrecen nefmi felsőoktatási törvény Semmelweis Egyetem diploma támogatás plágium lmp pályázat kormányhatározat szegedi tudományegyetem kormány mta HÖOK Pécs MSZP Budapest konferencia hallgató Hoffmann kiállítás továbbtanulás PDSZ magyar tagozat Hallgatói Hálózat diákhitel USA FTV anglia demonstráció köznevelési törvény verseny Schmitt Pál fizetés belföld kutatás PSZ EU lengyelország Erdély általános iskola corvinus HaHa Réthelyi Miklós Gyurcsány Ferenc szakdolgozat nyelvvizsga felvételi tiltakozás Erasmus bbte Szabó Máté Szlovákia pannon egyetem RMDSZ BGF Nagy-Britannia középiskola választás rangsor höok kína keretszámok HAT európai unió Győr Miskolci Egyetem répás zsuzsanna ESU Európai Bizottság Eger együttműködés Oktatási Hivatal gimnázium tulassay tivadar óvoda Victor Ponta Széll Kálmán terv 2.0 felmérésKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Minden harmadik általános iskolás nem tud úszni
- Hullaház az iskolában?!
- Egyre több kínai tanul az USA-ban
- Az EMNP számított a magyar prefektusok elküldésére
- Az RMDSZ politikai tisztogatástól tart
- Magyar diákok is részt vesznek a Shell Eco-marathonon
- Megtagadták egy autista diáktól a leérettségizés lehetőségét
- Lemondott a plágiummal gyanúsított román miniszter
- Aláírták a moldvai magyar oktatásról szóló megállapodást
- Félidőben a kormány: a külhoni oktatással kapcsolatos lépések
Ajánlott cikkek
- Alternatív megoldásokat keres az SZTE
- A cseheknél is nehéz a helyzet a felsőoktatásban
- Posztmodernizmus és ami utána jön...
- Az SZTE a legzöldebb egyetem
- Érdemes-e Bécsben továbbtanulni?
- Részletfizetés és belső ösztöndíjak az SZTE-n
- Kevesebb mint 34 ezer hallgató tanulhat ingyen
- Nagyot szakíthat az Apple: jön az iTV
- Érvényben a nyelvvizsga-amnesztia
- Ennyit keresnek a vezető brit és amerikai egyetemek rektorai
Legfrissebb
- Pénzügyi nap középiskolásoknak az SZTE-n
- Minden harmadik általános iskolás nem tud úszni
- Eltérő vélemények az ajkai iskolaátadásról
- A Magyartanárok Egyesülete nem ért egyet a NAT-ba került írókkal
- Nyílt levélben fordultak Hoffmannhoz a Corvinus hallgatói
- Hullaház az iskolában?!
- Vidéki egyetemek - radikális változások
- Állásbörze nyakkendő nélkül
- Balog szerint a nemzeti közkincset prezentálja az új NAT
- Jubilál a Szent István Közgazdasági Szakközépiskola
Legolvasottabb
- Átadták az első új típusú diákigazolványokat
- Közel 110 ezren jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe
- A szegedi egyetemen nem lesz házi nyelvvizsga
- Életveszélyes játék terjed Új-Zélandon
- Szétszabdalt felsőktatás?
- Szegedi hallgató lett az év ifjúsági sajtósa
- Újabb pályázatok az Erzsébet-tábor keretein belül
- A 40 év felettiek nyelvvizsga nélkül is kapjanak diplomát
- Garantáltan puskamentes lesz az érettségi
- Egyházakkal egyeztet a kormány a hit- és erkölcstan órákról

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
