Kevesebb brit diák jelentkezik egyetemre
Idén jóval kevesebb brit diák adta be felsőoktatási intézménybe való jelentkezését. 2011-hez képest 8,5 százalékkal csökkent a jelentkezők száma, vélhetően a drasztikusan megemelt tandíj következtében. A képen a Goldsmiths egyetem diákjai tiltakoznak a megemelt tandíj ellen, az oktatáshoz való jog védelmében.
A tavalyi évhez képest 43 473-mal kevesebb diák adta be felsőoktatási jelentkezési kérelmét. A drasztikus esés az angliai egyetemeken a legkiélezettebb az Egyesült Királyság területén belül, ott 9,9 százalékkal csökkent a felvételizők száma, az évi 9000 fontot is elérő tandíj következtében. (Skóciában nincs tandíj, ott 1,5 százalékkal emelkedett az egyetemre jelentkezők száma.)
Húsz egyetemen több mint 15 százalékkal csökkent a felvételizők száma, közülük a legnagyobb visszaesés a University of the Creative Arts-on tapasztalható, aminek campusai vannak Canterbury-ben, Epsomban, Farnham-ban, Maidstone-ban és Rochesterben.
Az elemzésnek több érdekes pontja van, így az UCAS (Universities and Colleges Admission Service) megvizsgálta a csökkenést a férfi és női jelentkezők között, amiből az derült ki, hogy míg a fiúk közül 8,5 százalékkal, a lányok közül 6,7 százalékkal jelentkeztek kevesebben. Az UCAS elemzői azt is megállapították, hogy a legnagyobb csökkenés nem a hátrányos helyzetűeknél, hanem a valamivel tehetősebbeknél tapasztalható. Szintén figyelemre méltó, hogy a tengeren túli európai jelentkezők száma 13%-kal nőtt.
theindependent, theguardian

Címkék
Felsőoktatás tandíj egyesült királyság Universities and Colleges Admission Service ucas anglia skócia jelentkezők csökkenésHírek címkéi
Felsőoktatás külföld közoktatás szte hoffmann rózsa elte PTE érettségi mogye oktatás Szeged NAT egyetem tüntetés iskola DE nemzeti alaptanterv tandíj debreceni egyetem Románia ösztöndíj debrecen nefmi felsőoktatási törvény Semmelweis Egyetem diploma támogatás plágium lmp pályázat kormányhatározat szegedi tudományegyetem kormány mta HÖOK Pécs MSZP Budapest konferencia hallgató Hoffmann kiállítás továbbtanulás PDSZ magyar tagozat Hallgatói Hálózat diákhitel USA FTV anglia demonstráció köznevelési törvény verseny Schmitt Pál fizetés belföld kutatás PSZ EU lengyelország Erdély általános iskola corvinus HaHa Réthelyi Miklós Gyurcsány Ferenc szakdolgozat nyelvvizsga felvételi tiltakozás Erasmus bbte Szabó Máté Szlovákia pannon egyetem RMDSZ BGF Nagy-Britannia középiskola választás rangsor höok kína keretszámok HAT európai unió Győr Miskolci Egyetem répás zsuzsanna ESU Európai Bizottság Eger együttműködés Oktatási Hivatal gimnázium tulassay tivadar óvoda Victor Ponta Széll Kálmán terv 2.0 felmérésKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Minden harmadik általános iskolás nem tud úszni
- Hullaház az iskolában?!
- Egyre több kínai tanul az USA-ban
- Az EMNP számított a magyar prefektusok elküldésére
- Az RMDSZ politikai tisztogatástól tart
- Magyar diákok is részt vesznek a Shell Eco-marathonon
- Megtagadták egy autista diáktól a leérettségizés lehetőségét
- Lemondott a plágiummal gyanúsított román miniszter
- Aláírták a moldvai magyar oktatásról szóló megállapodást
- Félidőben a kormány: a külhoni oktatással kapcsolatos lépések
Ajánlott cikkek
- Növekvő diplomás munkanélküliség Lengyelországban
- Érdemes-e Bécsben továbbtanulni?
- Romániába csábítja a BBTE a hallgatókat
- Összefogtak a geográfus hallgatók
- Az ELTE és az SZTE a leideni egyetem rangsorán
- Botrányos megnyitó az Education
- Szombat a Fizika Napja
- A Hallgatói Hálózat ismét termet foglalt
- 60 pálya fizika - dühös madarak és újabb zűr
- Az SZTE a legzöldebb egyetem
Legfrissebb
- Pénzügyi nap középiskolásoknak az SZTE-n
- Minden harmadik általános iskolás nem tud úszni
- Eltérő vélemények az ajkai iskolaátadásról
- A Magyartanárok Egyesülete nem ért egyet a NAT-ba került írókkal
- Nyílt levélben fordultak Hoffmannhoz a Corvinus hallgatói
- Hullaház az iskolában?!
- Vidéki egyetemek - radikális változások
- Állásbörze nyakkendő nélkül
- Balog szerint a nemzeti közkincset prezentálja az új NAT
- Jubilál a Szent István Közgazdasági Szakközépiskola
Legolvasottabb
- Átadták az első új típusú diákigazolványokat
- Közel 110 ezren jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe
- A szegedi egyetemen nem lesz házi nyelvvizsga
- Életveszélyes játék terjed Új-Zélandon
- Szétszabdalt felsőktatás?
- Szegedi hallgató lett az év ifjúsági sajtósa
- Újabb pályázatok az Erzsébet-tábor keretein belül
- A 40 év felettiek nyelvvizsga nélkül is kapjanak diplomát
- Garantáltan puskamentes lesz az érettségi
- Egyházakkal egyeztet a kormány a hit- és erkölcstan órákról

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
