LMP: a Széll Kálmán Terv "elrugaszkodott fikció"
Az LMP szerint a Széll Kálmán Terv 2.0 oktatási része “valóságtól elrugaszkodott fikció”, amely súlyos ellentmondásokat tartalmaz – jelentette ki szombati budapesti sajtótájékoztatóján Osztolykán Ágnes.
Az ellenzéki képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a terv az oktatás felemeléséről beszél, miközben “2010-ig a GDP 13 százalékát vonták ki” onnan és “további megszorításokra” lehet számítani.
A politikus hangsúlyozta, hogy a dokumentum a hátrányos helyzetűek felemelését határozza meg célként, miközben a közoktatási törvényben szerepel a Híd program, amely – Osztolykán Ágnes véleménye szerint – “nagyon komoly szegregációs elem”. Hozzátette, hogy a Nemzeti alaptanterv is “keretek közé szorítja” a tanárokat, akik így csak nehezen tudják megjeleníteni azokat a saját módszereiket, amelyekkel valóban képesek lennének a hátrányos helyzetű fiatalokon segíteni.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a tervezetben szerepel az iskolai lemorzsolódás csökkentése, illetve megállítása, miközben “mindannyian tudjuk ebben az országban, hogy ez a kormány volt az, amely 16 évre szállította le a tankötelezettségi korhatárt, munkanélküli fiatalok tömegét eresztve ezzel az utcára”.
Az LMP-s képviselő azt is hangsúlyozta, hogy ma rendkívül nehéz minőségi tudás nélkül munkát találni, miközben a szakképzés időtartamát az arról szóló törvény három évre szűkíti le.
Kitért arra is, hogy a Széll Kálmán Terv 2.0 egyes részeiben a felsőoktatás bővítéséről beszél, miközben a “keretszámok csökkentek”, később viszont az anyagban leírják, hogy 30 milliárd forintot fognak kivonni az oktatási ágazatból.
Az LMP üdvözli, hogy az oktatást is felügyelő Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) élén csere történt, mert eddig azt látták, hogy a Nefmi mamuttárcaként működött és kevés ügyben képviselt markáns álláspontot – válaszolta Osztolykán Ágnes egy kérdésre. Hozzátette, bíznak abban, hogy a Réthelyi Miklóst váltó Balog Zoltán a “sarkára áll”, és az oktatás vagy a társadalmi felemelkedés kérdéseiben a kormány politikáján belül is meghatározó álláspontot fog képviselni.
MTI
Címkék
oktatás lmp Osztolykán Ágnes Széll Kálmán terv 2.0 osztolykán ágnesHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán érettségi ösztöndíj debreceni egyetem egyetem Szeged pályázat tüntetés HÖOK PDSZ konferencia támogatás felvételi pedagógus MSZP mogye Emmi DE hallgatói szerződés mta Szlovákia debrecen verseny lmp óvoda tandíj Pécs Semmelweis Egyetem plágium Németország kína diploma NAT szegedi tudományegyetem Budapest köznevelési törvény USA Hallgatói Hálózat Nagy-Britannia BME corvinus HaHa diákhitel lövöldözés képzés PSZ sport pannon egyetem Orbán Viktor amerika Fidesz továbbtanulás nemzeti alaptanterv Győr diákok Szabó Máté kiállítás tiltakozás tanár tankönyv tudomány Klik sztrájk EU Erdély felmérés Mendrey László Miskolci Egyetem oktatási államtitkárság diák kormány Erasmus répás zsuzsanna felsőoktatási törvény rektor együttműködés per főiskola program DK Oktatási Hivatal Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók európai unió anglia Hiller István selye jános egyetemKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Kiürítettek egy balatonfüredi középiskolát
- Megújult a Tarjáni Gyermektábor
- Baleset történt egy soproni óvodában
- Fogyatékkal élők országos ifjúsági diákolimpiája
- Folyamatban az érettségi-felvételi rendszer átalakítása
- Kötelező tárgyakkal bővülhet az általános iskolai oktatás
- Országos kompetenciamérés május végén
- Rendszerszerű minőségértékelés kell a közoktatásban
- Közlekedésbiztonsági verseny középiskolásoknak
- A HAT is tiltakozik az MPK létrehozása ellen
Ajánlott cikkek
- A vécében késelt a 16 éves diák
- "Az év roma oktatója" elismerés a DE-n
- Egy napra egyetemisták lehettek a diákok az SZTE EHÖK programján
- Idén is lesz Janikovszky Éva meseíró pályázat
- Biztonságos utakat és járműveket tervezhetnek gyerekek
- Többen kovásznai diáklány mellett állnak
- Tüntetésért pénzbüntetés
- Dél-Korea és Kína kifogásolja az új japán tankönyveket
- Mivel csökkentsd a költségeket az egyetemen? Ösztöndíjakkal!
- Elfogadta a parlament a közoktatási törvény módosítását
Legfrissebb
- Kiürítettek egy balatonfüredi középiskolát
- Az óvodásokon múlhat Sanghajban a helyi nyelvjárás
- Koncertevékenységgel bővíti feladatkörét a Zeneakadémia
- PR-Kutató-és Szolgáltató Központ Pécsett
- Megújult a Tarjáni Gyermektábor
- Az EU-ban minden gyerek végezze el az általános iskolát
- Baleset történt egy soproni óvodában
- Fogyatékkal élők országos ifjúsági diákolimpiája
- Folyamatban az érettségi-felvételi rendszer átalakítása
- Feladta sportkarrierjét, hogy donor lehessen
Legolvasottabb
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Rendezvény az elvándorlásról
- Felsőoktatási program hátrányos helyzetűeknek
- Dunai Regatta – lázban égnek az egyetemek
- Vajkést vitt az iskolába, felfüggesztették
- Így használja a Rubik-kockát egy amerikai egyetemista
- Időkapszulát helyeznek el a BME falába
- Pórul járt az egyetemista
- Vizsgákat halasztottak el Justin Bieber koncertje miatt
- Doktori cím ajándékba

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
