11 tudós kapott Akadémiai Díjat
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adta át hétfőn, az MTA 183. rendes közgyűlésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, az Akadémiai Újságírói Díjat, a Wahrmann Mór-érmet, valamint az Arany János-életműdíjat.
A Magyar Tudományos Akadémia legrangosabb elismerését, az Akadémiai Aranyérmet az MTA Elnöksége Bárdossy Györgynek, az MTA rendes tagjának, nyugalmazott egyetemi tanárnak adományozta “a bauxit terepi, majd laboratóriumi vizsgálatához, kutatásához, később vagyonértékeléséhez kötődő eredményes, tudományos munkásságáért, négy hazai lelőhely monografikus feldolgozásáért, továbbá matematikai módszerek széleskörű geológiai alkalmazásáért.”
Kiemelkedő tudományos munkásságuk elismeréseként az MTA Elnöksége 11 tudóst részesített Akadémiai Díjban.
Bagdy György, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára a központi idegrendszerre ható gyógyszerek hatásainak és mellékhatásainak vizsgálatában elért nemzetközileg is kiemelkedő eredményeiért, továbbá egyes kábítószerek eddig ismeretlen hatásainak felfedezéséért részesült az elismerésben.
Bernáth Árpádot, az MTA doktorát, a Szegedi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanárát egyebek közt “a magyar germanisztika egyik kiemelkedő egyéniségeként végzett kutatásaiért”, Heinrich Böll művei kritikai összkiadásának gondozásáért tüntették ki.

Diósi Lajos, az MTA doktora, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, Részecske- és Magfizikai Intézete tudományos tanácsadóját a nano- és makrotestek kvantummechanikája és a kvantum-információelmélet területén elért kiemelkedő eredményeiért, Gyimóthy Tibor, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának tanszékvezető egyetemi tanára pedig a programok statikus és dinamikus analízisében elért jelentős eredményeiért részesült a díjban.
Jámbor Áront, az MTA doktorát, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet nyugalmazott főosztályvezetőjét, tudományos tanácsadóját
az utolsó 13 millió év földtanának kiemelkedő hazai kutatójaként elért tudományos eredményeiért tüntették ki.
Józsa Jánost, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karának tanszékvezető egyetemi tanárát a vízgazdálkodás-tudományban elért megalapozó kutatási eredményeiért, a tavak és folyók hidrodinamikájának vizsgálatában nyújtott, nemzetközi szinten kimagasló tudományos eredményeiért díjazták.
Kövér György, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanára a 19. és a 20. század, azon belül a gazdaságtörténet és az egyéni életutak feltárásában végzett jelentős kutatásaiért, az antropológiai és mikrotörténeti monográfiák sorában az új történetírás mintadarabjaként számon tartott, új módszertannal készített A tiszaeszlári dráma című elemzéséért részesült elismerésben
Sóvágó Imrét, az MTA doktorát, a Debreceni Egyetem Természettudományi Karának egyetemi tanárát a klasszikus koordinációs kémia területén, továbbá a biokoordinációs kémiában elért, nemzetközileg is elismert kimagasló tudományos eredményeiért tevékenységéért tüntették ki.
Tamás Gábor, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára a díjat a világszerte elismert úttörő felfedezéseivel érdemelte ki, amelyekkel alapvetően megváltoztatta a magasabb kognitív funkciók kialakításért felelős agykéreg működéséről kialakult nézeteket, és amelyekkel hozzájárult számos neurológiai kórkép kialakulásának, valamint az agykérgi aktivitás szabályozásának jobb megértéséhez.
Veisz Ottó Bálint, az MTA doktora, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézetének igazgatóhelyettese a globális klímaváltozás hatásának vizsgálatában elért kutatási eredményeiért, 3 millió hektáron termesztett, külföldön is elismert számos búzafajta nemesítéséért, Vörös József, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának egyetemi tanára pedig a pénzügyi befektetések kockázatelemzésében elért kiemelkedő kutatási eredményeiért, a termelési képességek rugalmasságát elemző, külföldön is jelentős visszhangot kiváltó tanulmányaiért részesült elismerésben.
Akadémiai Újságírói Díjjal tüntették ki Veiszer Alindát, az MTVA szerkesztő-műsorvezetőjét a kutatói pályaív, a tudomány mint hivatás hiteles bemutatásáért, a tudomány közgondolkodásbeli szerepének erősítésére irányuló szerkesztői-műsorvezetői tevékenységéért.

A Wahrmann Mór-érmet az idén Thomas Faustmann-nak, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatójának adományozták a felfedező kutatások és a kutatásfejlesztés ösztönzésére irányuló tevékenységéért, a magyar felsőoktatás és innováció elkötelezett támogatásáért, a tehetséggondozásban kifejtett példaértékű mecenatúrájáért.
A külhoni magyar tudósok elismerésére alapított Arany János Életműdíjjal az MTA Csedő Károlyt, a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem professor emeritusát tüntette ki a Románia területén fellelhető gyógynövény-állomány felméréséért; a növényi hatóanyagok kutatásában, valamint a biomassza kutatásokban elért kimagasló eredményeiért, hatásos bőrgyógyászati és kozmetikai szerek kifejlesztéséért.
MTI
Címkék
DE szte mta elte PTE SE Akadémiai Díj Veiszer AlindaHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán érettségi ösztöndíj debreceni egyetem egyetem Szeged pályázat tüntetés HÖOK PDSZ konferencia támogatás felvételi pedagógus MSZP mogye Emmi DE hallgatói szerződés mta Szlovákia debrecen verseny lmp óvoda tandíj Pécs Semmelweis Egyetem plágium Németország kína diploma NAT szegedi tudományegyetem Budapest köznevelési törvény USA Hallgatói Hálózat Nagy-Britannia BME corvinus HaHa diákhitel lövöldözés képzés PSZ sport pannon egyetem Orbán Viktor amerika Fidesz továbbtanulás nemzeti alaptanterv Győr diákok Szabó Máté kiállítás tiltakozás tanár tankönyv tudomány Klik sztrájk EU Erdély felmérés Mendrey László Miskolci Egyetem oktatási államtitkárság diák kormány Erasmus répás zsuzsanna felsőoktatási törvény rektor együttműködés per főiskola program DK Oktatási Hivatal Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók európai unió anglia Hiller István selye jános egyetemKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Koncertevékenységgel bővíti feladatkörét a Zeneakadémia
- PR-Kutató-és Szolgáltató Központ Pécsett
- Szünetel a Diákhitel ügyintézése
- Együttműködik A NATO-KEKK és a PTE-ÁOK
- Június elejéig kiküldik a regisztrációs csomagokat
- A képzési idő hosszát kell ledolgozniuk az állami ösztöndíjasoknak
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Felfüggesztették a SZIE projektjének jogorvoslatát
- Együttműködik az Edutus Főiskola és a Magyar Turizmus Zrt.
- Megkezdődött a Ludovika Zászlóalj száznapos ünnepsége
Ajánlott cikkek
- A vécében késelt a 16 éves diák
- "Az év roma oktatója" elismerés a DE-n
- Egy napra egyetemisták lehettek a diákok az SZTE EHÖK programján
- Idén is lesz Janikovszky Éva meseíró pályázat
- Biztonságos utakat és járműveket tervezhetnek gyerekek
- Többen kovásznai diáklány mellett állnak
- Tüntetésért pénzbüntetés
- Dél-Korea és Kína kifogásolja az új japán tankönyveket
- Mivel csökkentsd a költségeket az egyetemen? Ösztöndíjakkal!
- Elfogadta a parlament a közoktatási törvény módosítását
Legfrissebb
- Ingyenes parlagfű-kisokos diákoknak
- Nívódíjat kapott a Szent István Egyetem
- Kiürítettek egy balatonfüredi középiskolát
- Az óvodásokon múlhat Sanghajban a helyi nyelvjárás
- Koncertevékenységgel bővíti feladatkörét a Zeneakadémia
- PR-Kutató-és Szolgáltató Központ Pécsett
- Megújult a Tarjáni Gyermektábor
- Az EU-ban minden gyerek végezze el az általános iskolát
- Baleset történt egy soproni óvodában
- Fogyatékkal élők országos ifjúsági diákolimpiája
Legolvasottabb
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Rendezvény az elvándorlásról
- Felsőoktatási program hátrányos helyzetűeknek
- Dunai Regatta – lázban égnek az egyetemek
- Vajkést vitt az iskolába, felfüggesztették
- Így használja a Rubik-kockát egy amerikai egyetemista
- Időkapszulát helyeznek el a BME falába
- Pórul járt az egyetemista
- Vizsgákat halasztottak el Justin Bieber koncertje miatt
- Doktori cím ajándékba

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
