A felvidéki jelentkezőkre is hatással van a magyar felsőoktatási törvény
A 2012. január elsején hatályba lépett nemzeti felsőoktatási törvény lényegi változásokat hozott a magyar felsőoktatás rendszerében. A módosítások a felvidéki jelentkezőket is érintik.
“A most érettségiző diákoknak, beleérte azokat a felvidéki fiatalokat, akik Magyarországon szeretnének továbbtanulni, nagyon kevés idejük van alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez. Éppen ezért szerencsésebb lett volna egy évvel elhalasztani a törvény hatályba lépését” – nyilatkozta az Új Szó című pozsonyi lapnak Andruskó Imre, a révkomáromi Selye János Gimnázium igazgatója.
Az újság szerint az iskola végzőseinek 25-30 százaléka tanul tovább magyar felsőoktatási intézményben. A lap továbbá ismerteti a jelentkezés előtt álló diákokkal azon pontokat, melyeket nem hagyhatnak figyelmen kívül a magyarországi továbbtanulásuk során: az (rész)ösztöndíjas hallgatókkal hallgatói szerződéseket köt a magyar állam, mellyel arra kötelezi őket, hogy a diploma megszerzése után 20 év alatt a képzési idejük kétszeresét dolgozzák le Magyarországon. “A határon túli magyarok a származási országukban is ledolgozhatják ezt az időt, amivel lényegében a szülőföldre való visszatérést támogatja a magyar kormány” – írja a lap.
A szlovákiai érettségi rendszer eltérő a magyartól, így a végzős diákoknak arra is figyelniük kell, hogy a választott felsőoktatási intézmény előír-e emelt szintű érettségit valamely tárgyból. Amennyiben igen, úgy a szlovák diákok Magyarországon, az arra kijelölt intézményekben tehetik le azt.
Címkék
továbbtanulás Szlovákia Pozsony felsőoktatási rendszerHírek címkéi
Felsőoktatás külföld közoktatás szte hoffmann rózsa elte PTE érettségi mogye oktatás Szeged NAT egyetem tüntetés iskola DE nemzeti alaptanterv tandíj debreceni egyetem Románia ösztöndíj debrecen nefmi felsőoktatási törvény Semmelweis Egyetem diploma támogatás plágium lmp pályázat kormányhatározat szegedi tudományegyetem kormány mta HÖOK Pécs MSZP Budapest konferencia hallgató Hoffmann kiállítás továbbtanulás PDSZ magyar tagozat Hallgatói Hálózat diákhitel USA FTV anglia demonstráció köznevelési törvény verseny Schmitt Pál fizetés belföld kutatás PSZ EU lengyelország Erdély általános iskola corvinus HaHa Réthelyi Miklós Gyurcsány Ferenc szakdolgozat nyelvvizsga felvételi tiltakozás Erasmus bbte Szabó Máté Szlovákia pannon egyetem RMDSZ BGF Nagy-Britannia középiskola választás rangsor höok kína keretszámok HAT európai unió Győr Miskolci Egyetem répás zsuzsanna ESU Európai Bizottság Eger együttműködés Oktatási Hivatal gimnázium tulassay tivadar óvoda Victor Ponta Széll Kálmán terv 2.0 felmérésKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Minden harmadik általános iskolás nem tud úszni
- Hullaház az iskolában?!
- Egyre több kínai tanul az USA-ban
- Az EMNP számított a magyar prefektusok elküldésére
- Az RMDSZ politikai tisztogatástól tart
- Magyar diákok is részt vesznek a Shell Eco-marathonon
- Megtagadták egy autista diáktól a leérettségizés lehetőségét
- Lemondott a plágiummal gyanúsított román miniszter
- Aláírták a moldvai magyar oktatásról szóló megállapodást
- Félidőben a kormány: a külhoni oktatással kapcsolatos lépések
Ajánlott cikkek
- Rendkívüli tanítási szünet a hideg miatt
- Fehér diákok faji megkülönböztetése Dél-Afrikában
- Részletfizetés és belső ösztöndíjak az SZTE-n
- Tanulópénz
- Erkölcstan, hazafiasság, környezettudatosság az új nemzeti alaptantervben
- Zűrös helyzet a csángó oktatási programban
- Képes változtatni a diákság? [VÉLEMÉNY]
- Interaktív táblák a nyíregyházi iskolákban
- Érvényben a nyelvvizsga-amnesztia
- Meghosszabbították a jelentkezési határidőt
Legfrissebb
- Pénzügyi nap középiskolásoknak az SZTE-n
- Minden harmadik általános iskolás nem tud úszni
- Eltérő vélemények az ajkai iskolaátadásról
- A Magyartanárok Egyesülete nem ért egyet a NAT-ba került írókkal
- Nyílt levélben fordultak Hoffmannhoz a Corvinus hallgatói
- Hullaház az iskolában?!
- Vidéki egyetemek - radikális változások
- Állásbörze nyakkendő nélkül
- Balog szerint a nemzeti közkincset prezentálja az új NAT
- Jubilál a Szent István Közgazdasági Szakközépiskola
Legolvasottabb
- Átadták az első új típusú diákigazolványokat
- Közel 110 ezren jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe
- A szegedi egyetemen nem lesz házi nyelvvizsga
- Életveszélyes játék terjed Új-Zélandon
- Szétszabdalt felsőktatás?
- Szegedi hallgató lett az év ifjúsági sajtósa
- Újabb pályázatok az Erzsébet-tábor keretein belül
- A 40 év felettiek nyelvvizsga nélkül is kapjanak diplomát
- Garantáltan puskamentes lesz az érettségi
- Egyházakkal egyeztet a kormány a hit- és erkölcstan órákról

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
