Plágiumbotrány Romániában

Nyomtatás
2012. május 9., szerda, 17:27
Plágiumbotrány Romániában

„Százszázalékos” plágiummal vádolja egy ellenzéki párt Románia oktatási miniszterét.

Plágiummal vádolja Ioan Mang román oktatási minisztert az ellenzéki román Demokrata Liberális Párt (PDL), amely a tárcavezető lemondását követeli.

A plágiumgyanút először a Romania libera című román napilap fogalmazta meg. Az újság közzétett egy háromoldalas dolgozatot, amelyet Mang a Nagyváradi Egyetem szaklapjában közölt. Ebben a tanulmányban az újság szerint több olyan rész van, amely szó szerinti közlése egy másik, külföldön készült dolgozatnak anélkül, hogy a forrásra való hivatkozás szabályosan történt volna.

Szerdán Emil Boc, a PDL elnöke sajtótájékoztatón mutatta be a dolgozatot, amely szerinte „százszázalékos” plágium. Boc szerint Mang átvette szinte teljes egészében japán kutatók tanulmányának a szövegét úgy, hogy kihagyott két grafikont, valamint a források listájáról három szerzőt, és más címet adott a saját dolgozatának.

A tárcavezető szerint megalapozatlanok a vádak, úgy véli, hogy az ellenzékbe szorult PDL így akar politikai tőkét kovácsolni.

A Victor Ponta miniszterelnök által javasolt kormányban Mang már a második oktatási miniszter, akinek személye körül vita merül fel. Ponta ugyanis eredetileg Corina Dumitrescut, a Dimitrie Cantemir román magánegyetem rektorát javasolta tárcavezetőnek. Róla azonban kiderült még az új kormány beiktatása előtt, hogy meghamisította életrajzát. Beírta ugyanis, hogy a Stanford Egyetemen végzett, miközben kiderült, hogy csak egy kurzuson vett részt az amerikai egyetemen.

MTI

Címkék

külföld Románia plágium Ioan Mang

Hírek címkéi

Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán érettségi ösztöndíj debreceni egyetem egyetem Szeged pályázat tüntetés HÖOK PDSZ konferencia támogatás felvételi pedagógus MSZP mogye Emmi DE hallgatói szerződés mta Szlovákia debrecen verseny lmp óvoda tandíj Pécs Semmelweis Egyetem plágium Németország kína diploma NAT szegedi tudományegyetem Budapest köznevelési törvény USA Hallgatói Hálózat Nagy-Britannia BME corvinus HaHa diákhitel lövöldözés képzés PSZ sport pannon egyetem Orbán Viktor amerika Fidesz továbbtanulás nemzeti alaptanterv Győr diákok Szabó Máté kiállítás tiltakozás tanár tankönyv tudomány Klik sztrájk EU Erdély felmérés Mendrey László Miskolci Egyetem oktatási államtitkárság diák kormány Erasmus répás zsuzsanna felsőoktatási törvény rektor együttműködés per főiskola program DK Oktatási Hivatal Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók európai unió anglia Hiller István selye jános egyetem

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
Epresso.hu Honlap (Rev. deb4c210ebd57ad34cd465d93913aaf92c23c939)