Már az általános iskolás helyekért is versenyeznek a sanghaji gyerekek
A különórákon a felvételire készülő hatéves kisgyermekeknek a legjobb iskolákban gyakran tízszeres túljelentkezéssel kell megküzdeniük.
A rendkívül kompetitív kínai oktatási rendszerben már egészen fiatal korban megkezdődik a jövőbeli lehetőségekért való verseny. A kelet-kínai Sanghaj legjobb általános iskoláiban például sokszoros a túljelentkezés, s a versengést a megnövekedett gyermekszám mellett az iskolai felvételire felkészítő tanfolyamokat végzett gyerekek száma fokozza. A szülők pénzt és időt nem sajnálva próbálják 5-6 éves gyermekeiket a lehető legalaposabban felkészíteni a felvételire, az óvodáskorú kicsik így gyakran tudomány, nyelv és művészet órákon töltik délutánjaikat. A hivatalos statisztikák szerint a felkészítő oktatásban részt vevő gyerekek száma az elmúlt öt évben 300 ezerről 500 ezerre nőtt.
Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a kevésbé tehetős családok gyermekei már a legalsó oktatási szinteken hátránnyal indulnak gazdagabb háttérrel rendelkező társaikhoz képest, s a kínai oktatási rendszer jellegéből fakadóan ez egész későbbi tanulmányaikat is negatívan befolyásolja majd. Ugyan a városi oktatási bizottság elrendelte, hogy az iskolák a kiválasztásnál ne vegyék figyelembe a gyerekek korábbi versenyeken elért eredményeit, és a felvételi beszélgetésen ne elméleti tudásukat mérjék, számos iskola nem veszi figyelembe az utasítást, s az előző évekhez hasonlóan lexikai tudás alapján szelektál a felvételizők közül. Az állami iskolákéhoz hasonló a verseny a magániskolákba felvételizők közt, 2010-ben ugyanis Sanghaj városa úgy döntött, a migráns munkások gyermekeinek is lehetővé teszi a városi iskolákban való tanulást. A döntés hatására sok szülő – a vándormunkások gyermekeinek környezetre gyakorolt rossz hatásától tartva – inkább a magániskolákat választja, a félévenkénti 10 ezer jüanes (360 ezer forint) tandíjat is felvállalva.
A jelenlegi rendszer vesztesei egyértelműen a gyermekek, akiket szinte rögtön azután, hogy beszélni kezdenek, tanulásra köteleznek, s minden szabadidejüktől megfosztják őket – későbbi karrierjük biztosításáért.
MTI
Címkék
kína általános iskola verseny SanghajHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán érettségi ösztöndíj debreceni egyetem egyetem Szeged pályázat tüntetés HÖOK PDSZ konferencia támogatás felvételi pedagógus MSZP mogye Emmi DE hallgatói szerződés mta Szlovákia debrecen verseny lmp óvoda tandíj Pécs Semmelweis Egyetem plágium Németország kína diploma NAT szegedi tudományegyetem Budapest köznevelési törvény USA Hallgatói Hálózat Nagy-Britannia BME corvinus HaHa diákhitel lövöldözés képzés PSZ sport pannon egyetem Orbán Viktor amerika Fidesz továbbtanulás nemzeti alaptanterv Győr diákok Szabó Máté kiállítás tiltakozás tanár tankönyv tudomány Klik sztrájk EU Erdély felmérés Mendrey László Miskolci Egyetem oktatási államtitkárság diák kormány Erasmus répás zsuzsanna felsőoktatási törvény rektor együttműködés per főiskola program DK Oktatási Hivatal Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók európai unió anglia Hiller István selye jános egyetemKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Az óvodásokon múlhat Sanghajban a helyi nyelvjárás
- Az EU-ban minden gyerek végezze el az általános iskolát
- Feladta sportkarrierjét, hogy donor lehessen
- Amerikai kutatók elpusztították a veszélyes baktériumot
- A nézetkülönbségeket mérték fel a MOGYE-n
- Növekedett az iskolát elhagyók száma Romániában
- Hatályon kívülre helyezték az iskolai egészségügyi nevelési programot
- A cseh elnök kész aláírni Putna professzori kinevezését
- Szuperkondenzátor válthatja fel a mobiltelefon akkumulátorokat
- Nem indít bűnvádi eljárást Ponta ellen a legfőbb ügyészség
Ajánlott cikkek
- A vécében késelt a 16 éves diák
- "Az év roma oktatója" elismerés a DE-n
- Egy napra egyetemisták lehettek a diákok az SZTE EHÖK programján
- Idén is lesz Janikovszky Éva meseíró pályázat
- Biztonságos utakat és járműveket tervezhetnek gyerekek
- Többen kovásznai diáklány mellett állnak
- Tüntetésért pénzbüntetés
- Dél-Korea és Kína kifogásolja az új japán tankönyveket
- Mivel csökkentsd a költségeket az egyetemen? Ösztöndíjakkal!
- Elfogadta a parlament a közoktatási törvény módosítását
Legfrissebb
- Ingyenes parlagfű-kisokos diákoknak
- Nívódíjat kapott a Szent István Egyetem
- Kiürítettek egy balatonfüredi középiskolát
- Az óvodásokon múlhat Sanghajban a helyi nyelvjárás
- Koncertevékenységgel bővíti feladatkörét a Zeneakadémia
- PR-Kutató-és Szolgáltató Központ Pécsett
- Megújult a Tarjáni Gyermektábor
- Az EU-ban minden gyerek végezze el az általános iskolát
- Baleset történt egy soproni óvodában
- Fogyatékkal élők országos ifjúsági diákolimpiája
Legolvasottabb
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Rendezvény az elvándorlásról
- Felsőoktatási program hátrányos helyzetűeknek
- Dunai Regatta – lázban égnek az egyetemek
- Vajkést vitt az iskolába, felfüggesztették
- Így használja a Rubik-kockát egy amerikai egyetemista
- Időkapszulát helyeznek el a BME falába
- Pórul járt az egyetemista
- Vizsgákat halasztottak el Justin Bieber koncertje miatt
- Doktori cím ajándékba

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
