Egyre több kínai tanul az USA-ban
Évről évre átlagosan mintegy 20 százalékkal nő az Egyesült Államokban tanuló kínai diákok száma, ma már az összes külföldi diák egyötöde kínai – derül ki az amerikai székhelyű Nemzetközi Oktatási Intézet (IIE) adataiból.
A hivatalos statisztikák szerint a 2010-2011-es tanévben összesen már csaknem 160 ezer kínai diák tanult az Egyesült Államokban, mintegy 30 ezerrel többen, mint a megelőző évben. A magyarországi irodával is rendelkező intézmény adatai szerint számuk az elmúlt öt évben ugrásszerűen megnőtt, amerikai egyetemen ma több mint kétszer annyi kínai tanul, mint 2006-ban. Az arányokat jól mutatja, hogy ma az összes Amerikában tanuló külföldi diák egyötödét kínaiak adják.
A kínai lakosok jövedelmének növekedésével, az életszínvonal emelkedésével és a középosztálybeliek arányának bővülésével egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy gyermekeiket külföldön taníttassák. A tengerentúli felsőoktatás több szempontból is vonzó a kínai diákok számára. Részben az Egyesült Államokban szerzett képesítés hatalmas előnyt jelent az állásinterjún, másrészt alternatívát jelent a gyakorlati képzés, innováció és saját gondolatok hiánya miatt sokat kritizált kínai felsőoktatási rendszerrel szemben. Az amerikai intézmények szintén örömmel fogadják a kínai diákokat, hiszen túlnyomó többségük nem egyetemi vagy állami forrásból, hanem saját zsebből finanszírozza tanulmányait, a becslések szerint évente összesen mintegy négymilliárd dollárt tandíjra, lakásra és egyéb kiadásokra fordítva.
A jelenségre Kínán belül egész iparág épült: gombaszámra szaporodnak a felvételi követelményként állított nyelvi tesztekre (TOEFL, SAT) felkészítő iskolák, az átlagfizetés sokszorosát keresik a nyelvi tutorálást vállaló anyanyelvi tanárok, az amerikai felsőoktatási intézmények közti választást segítő és szakmai tanácsadást biztosító cégek pedig akár 20 ezer-40 ezer dollárt is elkérnek személyenként.
MTI
Címkék
oktatás USA kínaiHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán ösztöndíj egyetem érettségi debreceni egyetem Szeged tüntetés pályázat HÖOK PDSZ konferencia felvételi támogatás MSZP DE pedagógus hallgatói szerződés mogye Emmi mta debrecen Szlovákia verseny lmp tandíj Pécs Németország diploma Semmelweis Egyetem plágium óvoda szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény USA kína Hallgatói Hálózat BME corvinus HaHa Nagy-Britannia lövöldözés diákhitel pannon egyetem amerika továbbtanulás nemzeti alaptanterv PSZ Orbán Viktor diákok Szabó Máté Győr kiállítás tanár sport Fidesz sztrájk képzés EU tudomány felmérés tiltakozás Erdély Mendrey László tankönyv oktatási államtitkárság kormány Erasmus Miskolci Egyetem diák felsőoktatási törvény répás zsuzsanna együttműködés per Klik főiskola rektor program DK Victor Ponta röghöz kötés hallgatók európai unió anglia selye jános egyetem munka Oktatási Hivatal középiskolaKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Pekingben tárgyalt Balog a Nyugat és a Kelet kölcsönhatásáról
- Sikeres volt a Külhoni magyar kisiskolák éve
- Martosi Szabadegyetem júliusban
- Már a méhben elkezdődik az anyanyelv tanulása
- Magyar-kínai együttműködésről tárgyalt Balog Pekingben
- Megölette apját és testvérét egy középiskolás Kínában
- MOGYE - Nem vették figyelembe a magyar szempontokat
- Megerőszakolta tanítványát egy tanárnő
- Balog az ázsiai és európai oktatási miniszterek találkozóján
- Heavy metal szakon is tanulhatnak a brit egyetemisták
Ajánlott cikkek
- Képzőművészeti kiállítás hallgatók munkáiból
- Jól járhatnak a bölcsészek
- Cseh diákok tüntetettek az FTV ellen
- A Hallgatói Hálózat ismét termet foglalt
- A Facebook tényleg tönkreteheti jövőbeni munkalehetőségeinket?
- Szegedi diák nyerte az ifjúsági tudományos versenyt
- Túl sok lenne a diplomás?
- Nem mindenhol lesz őszi szünet
- Joghallgatók képzését segíti a Szegedi Ítélőtábla
- Hogy puskáznak az orosz hallgatók?
Legfrissebb
- Hiányzik a végrehajtási törvény
- "Értelmet és célt ad az embernek"
- Még egy hétig folytatódnak az írásbeli érettségik
- Erdeiiskola - programot szeretne az LMP
- Kurzustörlés felsőbb utasításra
- Megkezdődött a Ludovika Zászlóalj száznapos ünnepsége
- Pályázat doktoranduszoknak és doktorjelölteknek
- A köznevelési államtitkárság kitart az MPK mellett
- Több egyesület is tiltakozik az MPK létrehozása ellen
- HÖOK: az egyetemektől ne vegyenek el pénzt
Legolvasottabb
- Rendezvény az elvándorlásról
- Felsőoktatási program hátrányos helyzetűeknek
- Dunai Regatta – lázban égnek az egyetemek
- Vajkést vitt az iskolába, felfüggesztették
- Így használja a Rubik-kockát egy amerikai egyetemista
- Időkapszulát helyeznek el a BME falába
- Pórul járt az egyetemista
- Vizsgákat halasztottak el Justin Bieber koncertje miatt
- Fotózz és mutasd meg a Fotós Viadalon!
- Összhallgatói szavazást kezdeményeznek az SZTE-sek

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
