A Magyartanárok Egyesülete nem ért egyet a NAT-ba került írókkal
A Magyartanárok Egyesülete elfogadhatatlannak tartja, hogy az új Nemzeti alaptantervbe (NAT) politikai nyomásra olyan szerzők kerültek bele, akiknek az értékelésében viszonylagos tudományos konszenzus sincs.
A szervezet MTI-hez csütörtökön eljuttatott állásfoglalásában azt írta: a Nemzeti alaptanterv és az iskola nem szakadhat el az irodalomtörténet-írástól, nem mondhat ellent a szaktudomány értékítéletének.
Mint kifejtették, Szabó Dezső, Nyirő József és Wass Albert nem nemzeti konzervatívok, hanem nemzeti radikálisok. “Szabó Dezső és Nyirő József sem világképe, sem stílusa szerint nem nevezhető konzervatívnak. Szabó Dezső expresszionizmusa épp az ellenkező irányba mutat. Azaz nemcsak a szerzőválasztás, hanem az elnevezés is védhetetlen szakmailag” – fogalmaztak.
Hozzátették:Wass Albert – néhány korai művétől eltekintve – inkább népszerű lektűríró, ekként helye lehet az irodalom határterületei érettségi tételtípusban, de nem a Nemzeti alaptantervben.
“A három írót – erdélyiségükön kívül – csak műveikben is erőteljesen megnyilvánuló antiszemitizmusuk kapcsolja össze. Ez egy európai országban, márpedig Magyarországot annak tudjuk, aligha lehet indok egy központi és előíró jellegű oktatáspolitikai-tartalomszabályozási dokumentumban való szerepeletetésükre” – írták, megjegyezve: az erdélyi irodalom Tamási Áron, Dsida Jenő, Székely János és Sütő András alkotásai révén a Nemzeti alaptantervben a fenti szerzők nélkül is erőteljesen jelen van.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a kormányszóvivői tájékoztatón a felvetésekre reagálva azt mondta: nem szerencsés ideológiai síkra terelni a NAT-tal kapcsolatos véleményeket.
Az említett szerzők jeles, az adott korra nagy hatást gyakorló személyiségek voltak, akik méltán kaptak helyet az alaptantervben – hangsúlyozta.
MTI
Címkék
hoffmann rózsa NAT Magyartanárok Egyesülete Wass Albert Nyírő József nyirő józsefHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán ösztöndíj egyetem érettségi debreceni egyetem Szeged tüntetés pályázat HÖOK PDSZ konferencia felvételi támogatás MSZP DE pedagógus hallgatói szerződés mogye Emmi mta debrecen Szlovákia verseny lmp tandíj Pécs Németország diploma Semmelweis Egyetem plágium óvoda szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény USA kína Hallgatói Hálózat BME corvinus HaHa Nagy-Britannia lövöldözés diákhitel pannon egyetem amerika továbbtanulás nemzeti alaptanterv PSZ Orbán Viktor diákok Szabó Máté Győr kiállítás tanár sport Fidesz sztrájk képzés EU tudomány felmérés tiltakozás Erdély Mendrey László tankönyv oktatási államtitkárság kormány Erasmus Miskolci Egyetem diák felsőoktatási törvény répás zsuzsanna együttműködés per Klik főiskola rektor program DK Victor Ponta röghöz kötés hallgatók európai unió anglia selye jános egyetem munka Oktatási Hivatal középiskolaKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- A köznevelési államtitkárság kitart az MPK mellett
- Több egyesület is tiltakozik az MPK létrehozása ellen
- Fidesz: a baloldal csak szavazókat lát a pedagógusokban
- A PSZ nem támogatja az MPK létrehozásának szándékát
- Nem írhatják újra a matek érettségit a végzősök
- LMP: a tanári munka presztízsét kellene visszaállítani
- MSZP: a Fidesz ellenőrizni szeretné a pedagógusokat
- Bajnai magasabb fizetést ígér a pedagógusoknak
- Elhalasztanák a szakképzőközpontok létrehozását
- Uniós forrásból korszerűsítik az újfehértói óvodát
Ajánlott cikkek
- Képzőművészeti kiállítás hallgatók munkáiból
- Jól járhatnak a bölcsészek
- Cseh diákok tüntetettek az FTV ellen
- A Hallgatói Hálózat ismét termet foglalt
- A Facebook tényleg tönkreteheti jövőbeni munkalehetőségeinket?
- Szegedi diák nyerte az ifjúsági tudományos versenyt
- Túl sok lenne a diplomás?
- Nem mindenhol lesz őszi szünet
- Joghallgatók képzését segíti a Szegedi Ítélőtábla
- Hogy puskáznak az orosz hallgatók?
Legfrissebb
- Megkezdődött a Ludovika Zászlóalj száznapos ünnepsége
- Pályázat doktoranduszoknak és doktorjelölteknek
- A köznevelési államtitkárság kitart az MPK mellett
- Több egyesület is tiltakozik az MPK létrehozása ellen
- HÖOK: az egyetemektől ne vegyenek el pénzt
- Fiatal zongoraművész nyerte a Magyar Zene Fesztivált Bukarestben
- Magyar gimnáziumra emlékeznek Bajorországban
- Pályázatot hirdettek a Miskolci Egyetem rektori posztjára
- Fidesz: a baloldal csak szavazókat lát a pedagógusokban
- A PSZ nem támogatja az MPK létrehozásának szándékát
Legolvasottabb
- Rendezvény az elvándorlásról
- Felsőoktatási program hátrányos helyzetűeknek
- Dunai Regatta – lázban égnek az egyetemek
- Vajkést vitt az iskolába, felfüggesztették
- Így használja a Rubik-kockát egy amerikai egyetemista
- Időkapszulát helyeznek el a BME falába
- Pórul járt az egyetemista
- Vizsgákat halasztottak el Justin Bieber koncertje miatt
- Fotózz és mutasd meg a Fotós Viadalon!
- Összhallgatói szavazást kezdeményeznek az SZTE-sek

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
