Kölyöklabor Székesfehérváron
Először mutatkozik be a székesfehérvári kémikus-jelölt palántáknak a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban a kisiskolás gyerekek számára, tavaly indított kölyöklabor (Kid’s Lab).
Az első kölyöklabort 1997-ben nyitotta meg vállalatunk németországi központjában, és mostanára a világ 32 országában mintegy ötvenötezer kisiskolás vehet részt a foglalkozásokon minden esztendőben – mondta el Béldi-Betegh Aliz, a BASF német vegyipari óriás képviselője. Magyarországon ez a szám a mostani tanévben el fogja érni a négyezret – tette hozzá.
Nem szokatlan, hogy a helyszínek változatosak, így például Indiában egy egész országot végigjáró vonatszerelvényben folyhattak a kísérletek, míg Brüsszelben az Atomiumban rendezhettük be a laborokat. Ezeknek a példáknak alapján is úgy gondoltuk, hogy péntektől vasárnapig kitelepülünk a székesfehérvári Jövő Plusz fesztiválra, és az érdeklődő 6-12 éves korosztály helyben vehet részt az interaktív kísérletsorozatban – magyarázta a cég képviselője.
Kísérleti eszközeink mobilak, akár dobozokban is könnyen szállíthatók, valamint mind három kísérletünk a vízzel áll összefüggésben. Mindezért a jövőben több hasonló kitelepülést tervezünk – hangoztatta Béldi-Betegh Aliz.
Elmondta: anyacégük hozzájárul a kölyöklabor program magyarországi folytatásához, hogy az a nagy érdeklődésre való tekintettel hosszabb távon működhessen.
MTI
Címkék
Kölyöklabor Székesfehérvár Kid's LabHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán ösztöndíj egyetem érettségi debreceni egyetem Szeged tüntetés pályázat HÖOK PDSZ konferencia felvételi támogatás MSZP DE pedagógus hallgatói szerződés mogye Emmi mta debrecen Szlovákia verseny lmp tandíj Pécs Németország diploma Semmelweis Egyetem plágium óvoda szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény USA kína Hallgatói Hálózat BME corvinus HaHa Nagy-Britannia lövöldözés diákhitel pannon egyetem amerika továbbtanulás nemzeti alaptanterv PSZ Orbán Viktor diákok Szabó Máté Győr kiállítás tanár sport Fidesz sztrájk képzés EU tudomány felmérés tiltakozás Erdély Mendrey László tankönyv oktatási államtitkárság kormány Erasmus Miskolci Egyetem diák felsőoktatási törvény répás zsuzsanna együttműködés per Klik főiskola rektor program DK Victor Ponta röghöz kötés hallgatók európai unió anglia selye jános egyetem munka Oktatási Hivatal középiskolaKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Nem írhatják újra a matek érettségit a végzősök
- LMP: a tanári munka presztízsét kellene visszaállítani
- MSZP: a Fidesz ellenőrizni szeretné a pedagógusokat
- Bajnai magasabb fizetést ígér a pedagógusoknak
- Elhalasztanák a szakképzőközpontok létrehozását
- Uniós forrásból korszerűsítik az újfehértói óvodát
- Eddig négyezren vettek részt az OTP oktatóközpontjának képzésein
- Bántalmazta diákját egy szegedi tanár, nyomozás indult
- Fidesz: nincs egyetértés a baloldalon az oktatáspolitikában
- Hoffmann: javaslattevő szerepe lesz a Pedagógus Karnak
Ajánlott cikkek
- Képzőművészeti kiállítás hallgatók munkáiból
- Jól járhatnak a bölcsészek
- Cseh diákok tüntetettek az FTV ellen
- A Hallgatói Hálózat ismét termet foglalt
- A Facebook tényleg tönkreteheti jövőbeni munkalehetőségeinket?
- Szegedi diák nyerte az ifjúsági tudományos versenyt
- Túl sok lenne a diplomás?
- Nem mindenhol lesz őszi szünet
- Joghallgatók képzését segíti a Szegedi Ítélőtábla
- Hogy puskáznak az orosz hallgatók?
Legfrissebb
- Szuperkondenzátor válthatja fel a mobiltelefon akkumulátorokat
- Nem indít bűnvádi eljárást Ponta ellen a legfőbb ügyészség
- Egyházi iskolát alapítanak Szepsiben
- Rendszerszerű minőségértékelés kell a közoktatásban
- Közlekedésbiztonsági verseny középiskolásoknak
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Felfüggesztették a SZIE projektjének jogorvoslatát
- Együttműködik az Edutus Főiskola és a Magyar Turizmus Zrt.
- A HAT is tiltakozik az MPK létrehozása ellen
- Honvédelmi nevelést segítő szaktermet adtak át
Legolvasottabb
- Rendezvény az elvándorlásról
- Felsőoktatási program hátrányos helyzetűeknek
- Dunai Regatta – lázban égnek az egyetemek
- Vajkést vitt az iskolába, felfüggesztették
- Így használja a Rubik-kockát egy amerikai egyetemista
- Időkapszulát helyeznek el a BME falába
- Pórul járt az egyetemista
- Vizsgákat halasztottak el Justin Bieber koncertje miatt
- Fotózz és mutasd meg a Fotós Viadalon!
- Összhallgatói szavazást kezdeményeznek az SZTE-sek

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
