Korszerű talajkutató laboratórium Szegeden
Korszerű talajkutató laboratóriumot alakítottak ki uniós támogatással.
A labor célja, hogy a talajba kerülő szennyező anyagok terjedését modellezzék, illetve az ártalmatlanításra használt módszerek hatékonyságának vizsgálatára alkalmas korszerű talajkutatást hatékonyan űzzék. A talajkutató laboratóriumot a Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. szegedi biotechnológiai intézetében – jelentette be Kiss István intézetigazgató csütörtökön a Tisza-parti városban.
A talaj és felszín alatti vizek több évtizedes ipari tevékenység következtében kialakuló szennyezése az 1970-es években kezdett a figyelem középpontjába kerülni, de akkor e jelenségeket még a szakemberek is csak elszigetelt, egyedi esetekként.
Az 1980-as, 90-es években vált világossá, hogy a szennyezett területek nagysága és a kármentesítés várható költsége messze meghaladja az előzetesen várt mértéket. Egy országos vizsgálat alapján csak hazánkba 30-40 ezer szennyező forrás létezhet, az ártalmatlanítás várható költsége elérheti az 1000 milliárd forintot, a munkához szükséges idő pedig a 3-4 évtizedet – tudatta a szakember.
A szennyező anyagok helyszíni ártalmatlanításának egyik fontos módszere a bioremediáció, amely során baktériumok, gombák vagy növények segítségével semlegesítik a talajba került veszélyes anyagokat. Számos ilyen módszert dolgoztak ki a szennyező anyagok típusától és eloszlásától függően, ezek hatékonyságának vizsgálata azonban igen körülményes, hiszen a talajfelszín alatt 30-40 méteres mélységben lejátszódó folyamatokra ma is legfeljebb következtetni lehet – fogalmazott a kutató.
A szegedi intézetben és a Nagyváradi Egyetemen – magyar-román határ menti együttműködésben mintegy 830 ezer euróból – végrehajtott fejlesztés lehetőséget teremt a laboratóriumban sikeres módszerek kipróbálására a természethez hasonló körülmények között, megelőzve a terepi tesztelést. A laboratóriumban kialakított több köbméteres tartályt ismert tulajdonságú talajjal töltik föl, mesterséges talajvizet áramoltatnak benne, s a berendezésben elhelyezett szenzorok segítségével mérik a szennyezés terjedését, illetve a káros anyagokat lebontó baktériumok aktivitását – magyarázta el a modell működésének mechanizmusát az igazgató. Hozzátette: a nagyváradi felsőoktatási intézmény kutatói a mérések során nyert adatok matematikai feldolgozását és számítógépes modellezését végzik majd el.
Lényeges eleme az új laboratórium költségvetési rátája: a korábbiaknál sokkal olcsóbban, rövidebb idő alatt és megbízhatóbban végezhető el egy ártalmatlanítási módszer tesztelése vagy dolgozható ki hatékony technológia egy – egy környezeti probléma megoldására.
Az új laboratóriumban egyedülálló talaj-ökoszisztéma vizsgálatok végezhetők, ennek következtében kiválóan alkalmas az alapkutatásokra. A talajkutató laboratóriumnak kiemelt szerepe lesz az oktatásban is, mivel a hallgatók megismerhetik segítségével a környezetvédelem modern eszközeit és módszereit – tudatta a szakember.
Forrás: MTI
Címkék
Szeged oktatás talajkutató laboratórium talajkutatás laborHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán érettségi ösztöndíj debreceni egyetem egyetem Szeged pályázat tüntetés HÖOK PDSZ konferencia támogatás felvételi pedagógus MSZP mogye Emmi DE hallgatói szerződés mta Szlovákia debrecen verseny lmp óvoda tandíj Pécs Semmelweis Egyetem plágium Németország kína diploma NAT szegedi tudományegyetem Budapest köznevelési törvény USA Hallgatói Hálózat Nagy-Britannia BME corvinus HaHa diákhitel lövöldözés képzés PSZ sport pannon egyetem Orbán Viktor amerika Fidesz továbbtanulás nemzeti alaptanterv Győr diákok Szabó Máté kiállítás tiltakozás tanár tankönyv tudomány Klik sztrájk EU Erdély felmérés Mendrey László Miskolci Egyetem oktatási államtitkárság diák kormány Erasmus répás zsuzsanna felsőoktatási törvény rektor együttműködés per főiskola program DK Oktatási Hivatal Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók európai unió anglia Hiller István selye jános egyetemKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Koncertevékenységgel bővíti feladatkörét a Zeneakadémia
- PR-Kutató-és Szolgáltató Központ Pécsett
- Szünetel a Diákhitel ügyintézése
- Együttműködik A NATO-KEKK és a PTE-ÁOK
- Június elejéig kiküldik a regisztrációs csomagokat
- A képzési idő hosszát kell ledolgozniuk az állami ösztöndíjasoknak
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Felfüggesztették a SZIE projektjének jogorvoslatát
- Együttműködik az Edutus Főiskola és a Magyar Turizmus Zrt.
- Megkezdődött a Ludovika Zászlóalj száznapos ünnepsége
Ajánlott cikkek
- A vécében késelt a 16 éves diák
- "Az év roma oktatója" elismerés a DE-n
- Egy napra egyetemisták lehettek a diákok az SZTE EHÖK programján
- Idén is lesz Janikovszky Éva meseíró pályázat
- Biztonságos utakat és járműveket tervezhetnek gyerekek
- Többen kovásznai diáklány mellett állnak
- Tüntetésért pénzbüntetés
- Dél-Korea és Kína kifogásolja az új japán tankönyveket
- Mivel csökkentsd a költségeket az egyetemen? Ösztöndíjakkal!
- Elfogadta a parlament a közoktatási törvény módosítását
Legfrissebb
- Kiürítettek egy balatonfüredi középiskolát
- Az óvodásokon múlhat Sanghajban a helyi nyelvjárás
- Koncertevékenységgel bővíti feladatkörét a Zeneakadémia
- PR-Kutató-és Szolgáltató Központ Pécsett
- Megújult a Tarjáni Gyermektábor
- Az EU-ban minden gyerek végezze el az általános iskolát
- Baleset történt egy soproni óvodában
- Fogyatékkal élők országos ifjúsági diákolimpiája
- Folyamatban az érettségi-felvételi rendszer átalakítása
- Feladta sportkarrierjét, hogy donor lehessen
Legolvasottabb
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Rendezvény az elvándorlásról
- Felsőoktatási program hátrányos helyzetűeknek
- Dunai Regatta – lázban égnek az egyetemek
- Vajkést vitt az iskolába, felfüggesztették
- Így használja a Rubik-kockát egy amerikai egyetemista
- Időkapszulát helyeznek el a BME falába
- Pórul járt az egyetemista
- Vizsgákat halasztottak el Justin Bieber koncertje miatt
- Doktori cím ajándékba

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
