Fejleszt a Nyíregyházi Főiskola
Az intézményfejlesztést a térség felzárkóztatásának céljából kezdte meg az főiskola vezetősége.
Jánosi Zoltán rektor elmondta: a leszakadó térségek felzárkóztatásában kulcsszerepe van a képzésnek, mivel így lehet megállítani a szegénység újratermelődését. A főiskola ezt tartotta elsősorban szem előtt, amikor nekilátott oktatási tervének kidolgozásához. A finanszírozásba a főiskola európai uniós forrásokat szeretne bevonni. Erre jó esélye van az intézménynek, mert Brüsszel kiemelten kezeli a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben élők, köztük a romák életkörülményeinek hatékony javítását – tette hozzá.
A rektor a megye helyzetéről elmondta: a foglalkoztatási ráta Szabolcsban az egyik legalacsonyabb, alig 40 százalék fölötti, a GDP alapján pedig az utolsó előtti a megyék sorában. Az ország 33 halmozottan hátrányos helyzetű kistérsége közül nyolc található a megyében, mindez, többek között a népességfogyás erősödésének következménye: 2001 óta 38 ezerrel csökkent a lakosság száma. A Nyíregyházi Főiskola fejlesztési koncepciója igazodik a struktúraváltás előtt álló felsőoktatás eddig megismert átszervezési elképzeléseihez. A koncepció a tanárképzés megtartására épül, míg a többi szakot illetően a várhatóan pólusszerepet kapó Debreceni Egyetemmel egyeztetve döntenének, hogy kiszűrjék a párhuzamosságokat.
A rektor közölte: a pedagógusképzés erősítésével mindenekelőtt a megye általános iskoláiban szeretnék a továbbtanulási esélyegyenlőséget javítani. Kiemelten támogatnák a nehéz szociális körülmények között élő gyermekek továbbtanulását, hiszen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az országos 13 százalékos mutatóval szemben csupán 8 százalék a diplomások aránya.
Amennyiben a tárca az intézményfejlesztési koncepciót elfogadja, azonnal megkezdődik annak megvalósítása – mondta a Nyíregyházi Főiskola rektora.
Forrás: MTI
Címkék
Felsőoktatás Nyíregyházi Főiskola intézményfejlesztés Jánosi ZoltánHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán ösztöndíj egyetem érettségi debreceni egyetem Szeged tüntetés pályázat HÖOK PDSZ konferencia felvételi támogatás MSZP DE pedagógus hallgatói szerződés mogye Emmi mta debrecen Szlovákia verseny lmp tandíj Pécs Németország diploma Semmelweis Egyetem plágium óvoda szegedi tudományegyetem NAT Budapest köznevelési törvény USA kína Hallgatói Hálózat BME corvinus HaHa Nagy-Britannia lövöldözés diákhitel pannon egyetem amerika továbbtanulás nemzeti alaptanterv PSZ Orbán Viktor diákok Szabó Máté Győr kiállítás tanár sport Fidesz sztrájk képzés EU tudomány felmérés tiltakozás Erdély Mendrey László tankönyv oktatási államtitkárság kormány Erasmus Miskolci Egyetem diák felsőoktatási törvény répás zsuzsanna együttműködés per Klik főiskola rektor program DK Victor Ponta röghöz kötés hallgatók európai unió anglia selye jános egyetem munka Oktatási Hivatal középiskolaKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Szegedi győzelem a Pneumobil versenyen
- Tücskök énekét vizsgálják a DE-n
- Nyolc magyar egyetemistát díjaztak a nemzetközi programban
- Az egri főiskola és az NFH bővíti együttműködését
- A normatív támogatás kifizetését sürgeti az MRK
- Kisebbségvédelem Európában - nyári egyetem
- Adóbevallás - a NAV figyelmezteti a diákokat
- Lezárult a Schmitt-ügy
- Szerdáig lehet ebben a félévben diákhitelt igényelni
- A rektori konferencia szabad rektorválasztást kér
Ajánlott cikkek
- Képzőművészeti kiállítás hallgatók munkáiból
- Jól járhatnak a bölcsészek
- Cseh diákok tüntetettek az FTV ellen
- A Hallgatói Hálózat ismét termet foglalt
- A Facebook tényleg tönkreteheti jövőbeni munkalehetőségeinket?
- Szegedi diák nyerte az ifjúsági tudományos versenyt
- Túl sok lenne a diplomás?
- Nem mindenhol lesz őszi szünet
- Joghallgatók képzését segíti a Szegedi Ítélőtábla
- Hogy puskáznak az orosz hallgatók?
Legfrissebb
- Magyar gimnáziumra emlékeznek Bajorországban
- Szegedi győzelem a Pneumobil versenyen
- Tücskök énekét vizsgálják a DE-n
- Nem írhatják újra a matek érettségit a végzősök
- LMP: a tanári munka presztízsét kellene visszaállítani
- MSZP: a Fidesz ellenőrizni szeretné a pedagógusokat
- Az ukrán diákok negyede írná más nyelven az érettségit
- Nyolc magyar egyetemistát díjaztak a nemzetközi programban
- Az egri főiskola és az NFH bővíti együttműködését
- Nem született megegyezés a MOGYE-ügyben
Legolvasottabb
- Rendezvény az elvándorlásról
- Felsőoktatási program hátrányos helyzetűeknek
- Dunai Regatta – lázban égnek az egyetemek
- Vajkést vitt az iskolába, felfüggesztették
- Így használja a Rubik-kockát egy amerikai egyetemista
- Időkapszulát helyeznek el a BME falába
- Pórul járt az egyetemista
- Vizsgákat halasztottak el Justin Bieber koncertje miatt
- Fotózz és mutasd meg a Fotós Viadalon!
- Összhallgatói szavazást kezdeményeznek az SZTE-sek

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
