Konfuciusz Intézet: hamarosan Szegeden is

Nyomtatás
2012. május 24., csütörtök, 08:31
Konfuciusz Intézet: hamarosan Szegeden is

Aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében elkezdődhet a Szegedi Tudományegyetemen belül a Konfuciusz Intézet megszervezése. A szándéknyilatkozatot még tavaly novemberben írták alá a felek.

A Konfuciusz Intézetekben a hallgatók alaposabban megismerhetik a kínai nyelvet és kultúrát. Ez napjainkban azért is fontos, mert hazánk több európia országhoz hasonlóan egyre több szálon ápol főként gazdasági kapcsolatokat a távol-keleti országgal. Továbbá számos érintett szerint az intézet egyfajta hidat képez az adott város és Kína között. A befektetők nagyobb bizalommal fordulnak az adott ország és város felé. Hazánkban egyelőre csak a fővárosban létesítettek még évekkel korábban ilyen intézményt.

A tervek szerint idővel az intézet kapui kitárulnak a térség ifjai előtt is, így már a közoktatásban résztvevők is bekapcsolódhatnak az egzotikusnak számító szellemi munkába. Sőt a már említett szerteágazó üzleti tevékenység miatt a gazdasági szféra szereplőinek is szeretnének különböző kurzusokat indítani. A vállalkozószelleműek és kalandvágyóak pedig különböző támogatásoknak és ösztöndíjaknak köszönhetően még testközelből is megtapasztalhatják majd milyenek a kínai hétköznapok.

Egyes hírek arról is szólnak, hogy a Bank of China megkívánja erősíteni a pozícióját Európában és a Balkánon egyaránt. Ezen törekvéseiben pedig stratégiailag fontos lépés lehet egy szegedi bázis kialakítása is.

Címkék

ösztöndíj kína gazdaság kultúra fejlesztés nyelv Konfuciusz bázis Balkán pozíció

Hírek címkéi

Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán érettségi ösztöndíj debreceni egyetem egyetem Szeged pályázat tüntetés HÖOK PDSZ konferencia támogatás felvételi pedagógus MSZP mogye Emmi DE hallgatói szerződés mta Szlovákia debrecen verseny lmp óvoda tandíj Pécs Semmelweis Egyetem plágium Németország kína diploma NAT szegedi tudományegyetem Budapest köznevelési törvény USA Hallgatói Hálózat Nagy-Britannia BME corvinus HaHa diákhitel lövöldözés képzés PSZ sport pannon egyetem Orbán Viktor amerika Fidesz továbbtanulás nemzeti alaptanterv Győr diákok Szabó Máté kiállítás tiltakozás tanár tankönyv tudomány Klik sztrájk EU Erdély felmérés Mendrey László Miskolci Egyetem oktatási államtitkárság diák kormány Erasmus répás zsuzsanna felsőoktatási törvény rektor együttműködés per főiskola program DK Oktatási Hivatal Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók európai unió anglia Hiller István selye jános egyetem

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
Epresso.hu Honlap (Rev. deb4c210ebd57ad34cd465d93913aaf92c23c939)