Az új felsőoktatási felvételi rendszer elhalasztását kéri a Tudosz
A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete (Tudosz) elnöksége a tudományos utánpótlás védelmében kéri a döntéshozóktól, egy évvel halasszák el az új felvételi rendszer bevezetését.
A szervezet sajnálattal vette tudomásul, hogy a döntést – miszerint jelentősen csökkenteni kell a felsőoktatásban térítésmentesen tanuló hallgatók számát – alátámasztó tanulmányok, háttérszámítások, hatástanulmányok vagy nem készültek el, vagy a nyilvánosság számára nem hozzáférhetők.
A Tudosz aggályosnak tartja a döntést, hiszen a sokéves tapasztalatokkal szemben nem ad elegendő időt arra, hogy a továbbtanulni vágyók az új feltételek ismeretében megfontolt döntést hozhassanak. Ezenkívül nem látható, hogy a felsőoktatási intézmények finanszírozása hogyan biztosíthatja a további működésüket és a jó színvonalú oktatást.
Ezért arra kérik a döntéshozókat, ne két héttel, hanem egy évvel halasszák el az új rendszer bevezetését, hogy újra lehessen gondolni a hatásait, és szükség esetén a rendszert újra lehessen alkotni.
Az oktatási államtitkárság múlt csütörtökön közölte, hogy február 24-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt a felsőoktatási intézményekbe, így a diákoknak 9 nappal több áll rendelkezésükre a döntésre.
Szabó Máté, az alapvető jog biztosa aznap közölte, hogy sérülnek a felsőoktatási felvételi előtt álló fiatalok jogai, mert a feltételek változása miatt mindössze két hetük maradna, hogy újragondolják lehetőségeiket, és “életre szóló döntést hozzanak”.
Az ombudsmani hivatal a közleményben felidézte az elmúlt időszak felvételi eljárást érintő változtatásait. Mint írták, a folyamatosan változó jogi feltételek következtében jelentősen átalakultak a korábban meghirdetett képzési formák és azok feltételrendszere.
A felsőoktatási felvételi tájékoztató kiegészítése január 31-én jelent meg, az idei, intézményekre, képzési területekre és szakokra lebontott keretszámokat pedig január 20-án hozták nyilvánosságra.
Címkék
TUDOSZHírek címkéi
Felsőoktatás külföld közoktatás szte hoffmann rózsa elte PTE érettségi mogye oktatás Szeged NAT egyetem tüntetés iskola DE nemzeti alaptanterv tandíj debreceni egyetem Románia ösztöndíj debrecen nefmi felsőoktatási törvény Semmelweis Egyetem diploma támogatás plágium lmp pályázat kormányhatározat szegedi tudományegyetem kormány mta HÖOK Pécs MSZP Budapest konferencia hallgató Hoffmann kiállítás továbbtanulás PDSZ magyar tagozat Hallgatói Hálózat diákhitel USA FTV anglia demonstráció köznevelési törvény verseny Schmitt Pál fizetés belföld kutatás PSZ EU lengyelország Erdély általános iskola corvinus HaHa Réthelyi Miklós Gyurcsány Ferenc szakdolgozat nyelvvizsga felvételi tiltakozás Erasmus bbte Szabó Máté Szlovákia pannon egyetem RMDSZ BGF Nagy-Britannia középiskola választás rangsor höok kína keretszámok HAT európai unió Győr Miskolci Egyetem répás zsuzsanna ESU Európai Bizottság Eger együttműködés Oktatási Hivatal gimnázium tulassay tivadar óvoda Victor Ponta Széll Kálmán terv 2.0 felmérésA rovat további cikkei
- Pénzügyi nap középiskolásoknak az SZTE-n
- Nyílt levélben fordultak Hoffmannhoz a Corvinus hallgatói
- Vidéki egyetemek - radikális változások
- Állásbörze nyakkendő nélkül
- Feminista kutatók konferenciája Budapesten
- A Ludovika helyére költözhet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem
- A Debreceni Egyetem diákjai vitték a prímet
- Európai Léptékkel a Tudásért
- A Fidesz felszólítja Gyurcsányt, hogy tisztázza magát
- A PTE nem tud érdemi döntést hozni Gyurcsány szakdolgozatáról
Ajánlott cikkek
- Ideiglenes diákigazolvány helyett igazolás
- Meghosszabbították a jelentkezési határidőt
- Rendkívüli tanítási szünet a hideg miatt
- Kik kaphatnak részösztöndíjat?
- A vártnál kevesebben jöttek el a HÖOK demonstrációjára
- Képes változtatni a diákság? [VÉLEMÉNY]
- Elérhető az új NAT szakmai tervezete
- Fehér diákok faji megkülönböztetése Dél-Afrikában
- A Hallgatói Hálózat ismét termet foglalt
- 27 ezer Chromebook az amerikai iskoláknak
Legfrissebb
- Pénzügyi nap középiskolásoknak az SZTE-n
- Minden harmadik általános iskolás nem tud úszni
- Eltérő vélemények az ajkai iskolaátadásról
- A Magyartanárok Egyesülete nem ért egyet a NAT-ba került írókkal
- Nyílt levélben fordultak Hoffmannhoz a Corvinus hallgatói
- Hullaház az iskolában?!
- Vidéki egyetemek - radikális változások
- Állásbörze nyakkendő nélkül
- Balog szerint a nemzeti közkincset prezentálja az új NAT
- Jubilál a Szent István Közgazdasági Szakközépiskola
Legolvasottabb
- Átadták az első új típusú diákigazolványokat
- Közel 110 ezren jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe
- A szegedi egyetemen nem lesz házi nyelvvizsga
- Életveszélyes játék terjed Új-Zélandon
- Szétszabdalt felsőktatás?
- Szegedi hallgató lett az év ifjúsági sajtósa
- Újabb pályázatok az Erzsébet-tábor keretein belül
- A 40 év felettiek nyelvvizsga nélkül is kapjanak diplomát
- Garantáltan puskamentes lesz az érettségi
- Egyházakkal egyeztet a kormány a hit- és erkölcstan órákról

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
