Hoffmann: törvényes volt az ajkai iskolaátadás
Törvényesen adták át az Ajkai Szakképző Iskolát a Hit Gyülekezetének – válaszolta Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára újságírók kérdésére az egyik ajkai általános iskolában tartott csütörtöki rendezvényen.
A város képviselő-testülete csütörtöki ülésén döntött arról, hogy öt évig a Hit Gyülekezete működtetheti az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégiumot. A szocialista vezetésű önkormányzat a fenntartói jogot a 2012/13-as tanév kezdetén adja át az egyháznak.
Az oktatási államtitkár arra a kérdésre, hogyan értékeli, hogy a szakközépiskolát a Hit Gyülekezete egyház veszi át, azt válaszolta: törvényesen bejegyzett egyházként joga van az iskola működtetésére, a törvényes döntést az emberek által megválasztott képviselő-testület hozta.“Ha nem örül neki a város, akkor talán az önkormányzati képviselőkre kellett volna befolyást gyakorolniuk a lakosoknak, hogy ne így döntsenek” – mondta. Hozzátette: a helyi képviselők kötelessége, hogy az emberek akarata szerint járjanak el.
Személyes véleményeként megjegyezte: az egyház nyilatkozatában furcsának találta, hogy hitéletet nem akarnak élni az iskolában. Reményét fejezte ki, hogy a döntés előtt kikérték a szülők véleményét. Majd a jövő eldönti, hogy ez volt-e a jó út – jegyezte meg Hoffmann Rózsa.
Ajkán az önkormányzat május elején hozott előzetes állásfoglalást arról, hogy a város két középiskoláját – az Ajkai Szakképző Iskolát és a Bródy Imre Gimnáziumot – a Hit Gyülekezetének adnák át, de a végleges döntést a nevelőtestületek és a szülők véleményétől tették függővé. A szakközépiskola tanárainak többsége támogatta, míg a gimnázium dolgozóinak többsége elutasította az önkormányzat fenntartóváltásról szóló kezdeményezését.
MTI
Címkék
hoffmann rózsa Ajka Hit GyülekezeteHírek címkéi
Felsőoktatás oktatás közoktatás külföld szte hoffmann rózsa iskola elte Románia kutatás PTE Balog Zoltán érettségi ösztöndíj debreceni egyetem egyetem Szeged pályázat tüntetés HÖOK PDSZ konferencia támogatás felvételi pedagógus MSZP mogye Emmi DE hallgatói szerződés mta Szlovákia debrecen verseny lmp óvoda tandíj Pécs Semmelweis Egyetem plágium Németország kína diploma NAT szegedi tudományegyetem Budapest köznevelési törvény USA Hallgatói Hálózat Nagy-Britannia BME corvinus HaHa diákhitel lövöldözés képzés PSZ sport pannon egyetem Orbán Viktor amerika Fidesz továbbtanulás nemzeti alaptanterv Győr diákok Szabó Máté kiállítás tiltakozás tanár tankönyv tudomány Klik sztrájk EU Erdély felmérés Mendrey László Miskolci Egyetem oktatási államtitkárság diák kormány Erasmus répás zsuzsanna felsőoktatási törvény rektor együttműködés per főiskola program DK Oktatási Hivatal Victor Ponta Magyar Rektori Konferencia röghöz kötés hallgatók európai unió anglia Hiller István selye jános egyetemKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Kiürítettek egy balatonfüredi középiskolát
- Megújult a Tarjáni Gyermektábor
- Baleset történt egy soproni óvodában
- Fogyatékkal élők országos ifjúsági diákolimpiája
- Folyamatban az érettségi-felvételi rendszer átalakítása
- Kötelező tárgyakkal bővülhet az általános iskolai oktatás
- Országos kompetenciamérés május végén
- Rendszerszerű minőségértékelés kell a közoktatásban
- Közlekedésbiztonsági verseny középiskolásoknak
- A HAT is tiltakozik az MPK létrehozása ellen
Ajánlott cikkek
- A vécében késelt a 16 éves diák
- "Az év roma oktatója" elismerés a DE-n
- Egy napra egyetemisták lehettek a diákok az SZTE EHÖK programján
- Idén is lesz Janikovszky Éva meseíró pályázat
- Biztonságos utakat és járműveket tervezhetnek gyerekek
- Többen kovásznai diáklány mellett állnak
- Tüntetésért pénzbüntetés
- Dél-Korea és Kína kifogásolja az új japán tankönyveket
- Mivel csökkentsd a költségeket az egyetemen? Ösztöndíjakkal!
- Elfogadta a parlament a közoktatási törvény módosítását
Legfrissebb
- Kiürítettek egy balatonfüredi középiskolát
- Az óvodásokon múlhat Sanghajban a helyi nyelvjárás
- Koncertevékenységgel bővíti feladatkörét a Zeneakadémia
- PR-Kutató-és Szolgáltató Központ Pécsett
- Megújult a Tarjáni Gyermektábor
- Az EU-ban minden gyerek végezze el az általános iskolát
- Baleset történt egy soproni óvodában
- Fogyatékkal élők országos ifjúsági diákolimpiája
- Folyamatban az érettségi-felvételi rendszer átalakítása
- Feladta sportkarrierjét, hogy donor lehessen
Legolvasottabb
- Ez nem ilyen zsidózós hülyéskedés lesz, mint az ELTE-n
- Rendezvény az elvándorlásról
- Felsőoktatási program hátrányos helyzetűeknek
- Dunai Regatta – lázban égnek az egyetemek
- Vajkést vitt az iskolába, felfüggesztették
- Így használja a Rubik-kockát egy amerikai egyetemista
- Időkapszulát helyeznek el a BME falába
- Pórul járt az egyetemista
- Vizsgákat halasztottak el Justin Bieber koncertje miatt
- Doktori cím ajándékba

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
