Bántalmazta diákját egy szegedi tanár, nyomozás indult
Könnyű testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indít nyomozást a rendőrség egy szegedi iskolában történt bántalmazás ügyében.
Könnyű testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indít nyomozást a rendőrség egy szegedi iskolában történt bántalmazás ügyében.
A kormány jóváhagyta áprilisban a szegedi ELI lézer kutatóközpont építésének nyújtandó támogatást, így megkezdődhet a nagyberuházás megvalósítása.
A húsz éve indult kommunikáció szakos képzésen végzett hallgatók vizsgafilmjeinek vetítésével kezdődik meg kedden a X. Egyetemi Tavasz Szegeden.
A zord marsi körülményeket idéző akadálypályán mérték össze képességeiket a Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyén induló csapatok robotjai.
Életre szóló élmény – így jellemezték a résztvevők a XXXI. OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekcióját.
Szegedi egyetemisták „Tisztítsd meg Szegedet” önkéntes akciót szerveznek.
A Szent-Györgyi Talentum Díjat idén alapította a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány.
Megkezdődött a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara központjának, a Bolyai-épületnek a felújítása.
A XXXI. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciója 2013. március 27-én fejezte be munkáját.
Negyvenedik születésnapját ünnepli Szeged legkedveltebb egyetemi szórakozóhelye, a JATE Klub.
Klinghammer István szerint Magyarország számára az egyik legfőbb megoldandó kérdés a felsőoktatás színvonalának emelése.
Bert Sakmann német fiziológus és Aaron Ciechanover izraeli kémikus az Országos Tudományos Diákköri Konferencia döntőjére látogat Szegedre.
Az uniós fejlesztések nyílt napján, szombaton bemutatták a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjének új, 641 négyzetméteres üvegházát.
A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei mentették meg egy öngyilkos-jelölt életét Szegeden.
Húszéves a szegedi kommunikációszakos képzés, s az elmúlt két évtized tapasztalata azt mutatja, az itt végzett hallgatók széles körben hasznosítható tudást szereznek.
A jogi kar előtt, majd a megyeházánál és a városházánál is tiltakoztak szegedi egyetemi és középiskolai diákok, oktatók.
A UI Green Metric Ranking of World Universities felmérésben ez alkalommal 49 ország 215 egyeteme vett részt.
A felsőoktatási intézmények korábbi elvonásait a kormány 27 milliárd forinttal tervezi kompenzálni – nyilatkozta Hoffmann Rózsa a szegedma.hu-nak.
A közoktatási rendszer átalakításáról és a következő lépésekről tart előadást Hoffmann Rózsa Szegeden, aki Botka László polgármesterrel is találkozott.
Az Indonéz Egyetem 2012-es felmérése alapján, a környezettudatosság szempontjából összeállított nemzetközi rangsorban az 52. helyet kapta az SZTE.
A Spájz Ifjúsági Ház szerdai nyitókonferenciáján mutatta be programját. Célja, hogy hasznos programokat nyújtson minél több fiatalnak.
Megnyitotta kapuit Szegeden a Spájz Ifjúsági Ház a Junior Achievement Magyarország szervezésében.
Vidám színpadi produkcióval ünnepelték meg a karácsonyt a Bonifert Domonkos Általános Iskola diákjai.
A tegnapi, SZTE Hallgatói Sztrájkbizottság által szervezett tüntetés után a hallgatók és oktatók a BTK épületében folytatták a tiltakozást.
A Magyar Rezidens Szövetség szegedi regionális testülete támogatásáról biztosítja a hallgatókat, illetve a felsőoktatásba készülő diákokat.
A szegedi Tömörkény István Gimnázium mintegy háromszáz diákja tiltakozott a felsőoktatást érintő átalakítások miatt hétfő reggel a középiskola épülete előtt.
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselői számára készített határozati javaslatot az SZTE Hallgatói Sztrájkbizottság.
A szegedi sztrájkbizottság újabb akciót szervezett, ám közleményük szerint a szegedi kormánypárti irodára az akció előtt “Betegség miatt zárva” tábla került ki.